Mire a mentők kiértek és újraélesztették, a hosszú oxigénhiány miatt a gyerek lebénult és súlyos értelmi sérülést szenvedett. A kártérítés mellett 1,8 millió forintos havi járadékot is kapnak.
Nagymaroson, majd Kismaroson ellenőrizte szerda délelőtt Orbán Viktor miniszterelnök az árvízvédelmi munkálatokat, Rétvári Bencével, a térség országgyűlési képviselőjével közösen – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár. A miniszterelnöknek a vízügyesek és a katasztrófavédők azt jelentették, hogy Nagym
Az elmúlt hétvégén nem volt kegyes az időjárás az utazni vágyók számára, ennek ellenére nagy volt az érdeklődés a fürdőváros iránt. Boros Zoltán igazgató kiemelte, a város kínálata olyan komplett, hogy ideális lehet azok számára is, akik csak egy hétvégi, wellness kirándulást terveznek. Nemcsak nyáron, amikor strandolni lehet, hanem akkor is néps
Várható olvasási idő: 2 perc Árvíz: A Dunán levonuló árhullám a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. több fürdőjét is érinti, ezért a társaság megtette a szükséges intézkedéseket a fürdők megvédésére.
A Duna budai oldalán délről észak felé haladva az extrém magas vízállás a Gellért, a Rudas, a Rác, a Király, a Lukács fürdőt és a Pünkösdfürdői strandot is veszélyezteti.
A Magosz Ifjú Gazda Tagozatának elnökét, Papp Zsolt Györgyöt választották a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) elnökének. A szakember Nyíregyházán született, és agrármérnöki diplomával rendelkezik, amit Debrecenben szerzett.
Várható olvasási idő: 2 perc Az elmúlt évtizedben gyorsabban nőtt az internethasználók aránya Magyarországon, mint más uniós országokban, így az ország a webhasználatban nagyot lépett előre - egyebek között ez derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss tanulmányából, amely huszonöt uniós ország 2023-as internethasználati statiszt
A magyar szakasz 190 kilométeres lesz, a százhalombattai finomítót köti össze a déli határral - mondta Szijjártó Péter egy mai sajtótájékoztatón. Az ATV kérdésére közölte: decemberben tudja csak megmondani, mennyibe kerül majd a beruházás, akkor lesz meg a megvalósíthatósági tanulmány.
Árvíz – OVF-szóvivő: kisebb lesz az árvíz, mint 2013-ban. A becslések szerint a maximális vízszint 40 centiméterrel alacsonyabb lesz, mint a 2013-as nagy árvíz idején Budapestnél, illetve a város feletti folyószakaszokon – mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Sikl
A Népsziget lezárása előtti napon elmentünk a Budapest Evezős Egyesülethez, hogy megnézzük, hogyan készítenek fel a tagok egy Duna-parti csónakházat az árvízre, ami a sportegyesületeknek több millió forintos kiesést is jelent.
A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány és a Continest Technologies Zrt. hosszú távú együttműködési megállapodása szerint minőségi, fenntartható módon készült kutyaházakat kapnak a tél beállta előtt rászoruló állatok.
A Szépművészeti Múzeum "Királyok, hősök, csaták - 1100 év Európában" című programjával ismerkedhetnek meg csütörtökön a Kállay Gyűjteményben. A rendezvény a magyar történeti festészet meghatározó festményein keresztül mutatja be közös európai-, és magyar történelmünk sorsfordító állomásait szeptember 19-én.
Az utóbbi időszakban számos járatkésésről és -törlésről hallhattunk, ami bosszankodásra ad okot, ám egyéb igénnyel általában nem lépnek fel a fogyasztók. Holott jogaink ugyanúgy vannak vonatos közlekedés esetén is.
Napok óta folyamatosan ezrek dolgoznak azért, hogy minél kisebb károkat okozzon az árvíz. Vannak azonban olyanok, akik teljesen felkészülten állnak a Duna áradásához, mint például a Lupa-szigetnél található Ebihal büfé tulajodonosa. Darók János egy egészen vicces interjúban mesélte el, ők mit is tesznek azért, hogy minden ép maradjon.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter is olvasta azokat a sorokat, amiket Magyar Péter írt a katonákról, a honvédségről az árvízvédelem kapcsán.
Heinczinger Balázs polgármester az InfoRádió helyszíni tudósítójának elmondta, most már - biztosítékként - homokzsákokat pakolnak, a tűzoltók pedig készen állnak a szivattyúk működtetésére.
A főpolgármester szerint természetes emberi kíváncsiság, hogy az áradó folyót sokan meg szeretnék nézni. A gyors vízszint emelkedés és a sodrás miatt azonban most különösen veszélyes, ha valaki túl közel merészkedik.
Kemény négy évet zárt a kötel 18 ezer regisztrált taggal bíró Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara – mondta a szervezet napokban újra választott elnöke a 3Témában. Oroszt Tivadar emlékeztetett, ebben az időszakban zajlott a koronavírus járvány, kitört az orosz-ukrán háború, és jelentős infláció is terhelte a gazdaságot. Ennek ellenére a kamar
Karácsony Gergely közölte azt is, hogy a Duna vízszintje éjszaka elérte az alsó rakpart mélyebben fekvő területeit, várhatóan az autóút szerdán teljes egészében víz alá kerül.
Nagymaroson ugyan a csatornákból feltört a víz, a település az új mobilgát miatt viszonylagos nyugalomban várja a 7 méter körüli tetőzést – mondta az InfoRádióban az ott élő Szomráky Béla, újságíró, Olaszország-szakértő.
Az Európai Unióban "elképesztő képmutatás van" a bővítés kapcsán. Ursula von der Leyen is részese az EU-bővítéssel kapcsolatban jelen lévő képmutatásnak - jelentette ki Szijjártó Péter az ATV kérdésére, hogy csalódtak-e, amiért Várhelyi Olivér nem a bővítési területet kapja újra a Bizottság elnökétől?
Orbán Viktor miniszterelnök személyesen látogatta meg a magyar katonákat, akiknek egy része jelenleg a váci területen teljesít szolgálatot, köztük Schobert Norbi fiával, aki tartalékos katona.
Orbán Viktor nagyon ritkán változtatja meg a profilképét a közösségimédia-oldalain, így a Facebookon is. Legutóbb idén áprilisban cserélte le a képet, azelőtt viszont négy éven át ugyanazt a fotót használta. Most – minden bizonnyal az árvízhelyzetre való tekintettel – ezt ismét megtette, de lehet csak ideiglenesen.
A Dunán levonuló árhullám a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. több fürdőjét is érinti, ezért a társaság megtette a szükséges intézkedéseket a fürdők megvédésére.
Svédországban a Kristersson-kormány a korábbiaknál többet fizetne az önként hazatérő bevándorlóknak, Hollandiában pedig a Schoof-kormány programja jelentős változást hoz az ország migrációs politikájában. A két, jóléti állambeli fejlemények az észak- és nyugat-európai, a bevándorlással az eddiginél kritikusabb politikai trendet rajzolnak ki – mu