Több mint 700 rendőrrel tartottak erődemonstrációt az utóbbi hónapokban a gödöllői és csömöri HÉV-vonalon. Egy utas és egy BKK-ellenőr beszámolója szerint így is vannak rázós helyzetek: drogosok, lopások, illetve molesztálás is előfordul a járaton. Ezen előfordulnak egyébként testkamerás HÉV-rendészek is, továbbá gondolkodnak a kamerákon is.
A versenyképesség növelése a központi témája a 62. Közgazdász-vándorgyűlésnek, amelynek már ötödik alkalommal ad otthont Nyíregyháza. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye és Nyíregyháza egy sikertörténet, részben a nagy beruházásoknak köszönhetően, részben az itt élők szorgalmának köszönhetően – nyilatkozta a közigazgatási és területfejlesztési miniszte
A Závecz Research legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a Fidesz továbbra is vezeti a pártok támogatottsági rangsorát, 26 százalékkal a teljes népesség körében. Az idén tavasszal alakult Tisza Párt 20 százalékkal követi, míg a Demokratikus Koalíció és a Mi Hazánk egyaránt 5-5 százalékon áll.
A kulturális és innovációs miniszter kiemelte, hogy alig pár évvel a modellváltás után innovációs ökoszisztémával és társadalmi bizalommal rendelkező, lüktető, élő egyetemek jellemzik a magyar felsőoktatást.
Az adományt az egyik fürdővárosi cég stratégiai fejlesztési vezetője adta át a kórház részére. A Bemer terápiás készülék alacsony frekvenciájú mágneses teret hoz létre. Ezáltal javítja a szervezet keringését, a vérellátását, a szervek működését. Emellett javítja a végtagok vérkeringését, izomlazító, fájdalomcsillapító hatása van. Az eszköz jól il
Karácsony Gergely reakcióját várhatja Szentkirályi Alexandra, miután Budapest főpolgármestere 5 évvel ezelőtt a kampányában igen sokat beszélt a témáról.
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, a 62. Közgazdász-vándorgyűlésen tartott előadásában ismét kemény kritikát fogalmazott meg a jelenlegi gazdaságpolitikai irányról, és hangsúlyozta, hogy "teljes gazdaságpolitikai fordulatra van szükség". Az előadásában kijelentette: "valahol megint utat tévesztettünk". Matolcsy György szerint 2040
Szeptember 7-én, szombaton kilencedik alkalommal rendezi meg Békés Vármegye Önkormányzata a Vármegyenapot. 1715. július 23-án szervezték újra Békés vármegyét, melynek 300. évfordulója alkalmából döntött arról a közgyűlés, hogy egy olyan, egész napos eseményt szervez, amelyben megmutatja a térségben élőknek és az ide érkezőknek azt, hogy milyen ki
Két orangután pusztult el idén nyáron a Fővárosi Állat- és Növénykertben: egy 28 éves hím és egy 14 éves nőstény. Az állatok nem mutattak előzetes tüneteket, a haláluk felderítése ügyében még zajlanak a vizsgálatok. Az állatkert szerint az esetek nem állnak összefüggésben a hőséggel, a mortalitási ráta pedig nem kiugró az előző évekhez képest.
A kormány nemrég közölt hivatalosan új inflációs becslést a 2025-ös évre vonatkozóan. Ez pedig már jó kiindulási alap ahhoz, hogy a nyugdíjasok megismerjék a 2025-ben várható nyugdíjemelés mértékét.
A korszerűsítések az EU és a Magyar Állam támogatásával, a Széchenyi 2020 program, illetve a Széchenyi Terv Plusz keretén belül valósulnak a meg, 100 százalékos támogatási aránnyal.
Félreértések sorozata vezetett egy fura verekedéshez. Két fiatal ott követte el a hibát, hogy segíteni akart egy rosszul levő fiatalembernek. Verés lett belőle.
Az ukrajnai háborúról szólva Zsigmond Barna Pál azt mondta, "tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy ismét béke legyen a szomszédságunkban, mert csak a békében lehet igazán tervezni a jövőt".
Soha nem volt még ekkora egy átlagos lakáshitel induló törlesztőrészlete. Nem mellesleg utoljára az infláció felfutása idején, 2022. április és október között tanyázott huzamosabb ideig a nettó átlagkereset 30 százaléka felett a vállalt törlesztőrészlet mértéke
Iszlám állam lesz egy skót szigeten? – kérdeztük júliusban, amikor kiderült, hogy a 45 éves Jasszer al-Habib sejk – aki 20 évvel ezelőtt menedékjogot kapott Nagy-Britanniában, miután elmenekült szülőhazájából, Kuvaitból – szeretné megvásárolni a Skócia nyugati partjainál fekvő Torsa szigetet. A katonai jellegű kiképzőtáborokat üzemeltető szélsősége
A Bloomberg hírügynökség információi szerint Orbán Viktor hatalmas költekezésbe kezdene, illetve a jövő évtől lemondana a költségvetési konszolidációs ígéreteiről. A 2026-os választások közeledtével költekezési hullámot indítana. Lehetséges, hogy a lakásvásárlással összefüggő adókedvezmények is szóba jöhetnek. A hírre azóta Varga Mihály pénzügymini
A tavalyi másfélszerese lett a magyar bankszektor első féléves profitja. Ehhez az is hozzájárult, hogy egy kisvárosnyi új lakossági ügyfél léphetett be az elmúlt három hónapban a hitelpiacra.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Témák: – Új eszközzel bővült a gyulai Kardiológiai Rehabilitációs Osztály. A Bemer kezelés fájdalomcsillapító, izomlazító hatással van a krónikus betegek ízületi fájdalmaira, az adományként érkező berendezéssel naponta 15-20 beteget kezelnek. – A Magyar Felsőoktatás Napja alkalmából tüntették ki Katona Krisztinát, a Gál Ferenc Egyetem Pedagógiai Ka
Egy kétéves gyereket mentettek meg a tűzoltók, miután az egy parkoló kocsiban ragadt Szegeden a több mint 30 Celsius-fokos hőségben. A szakemberek, akiket az édesanya hívott ki, végül egy speciális baltával törték be a hátsó ablakot, így sikerült kiszabadítani a gyermeket. A kánikulában potenciálisan 70 Celsius-fokra is felforrósodhat a kocsik utas
Az idei PET Kupán rekordmennyiségű, 17,5 tonna, főként műanyagszemetet távolítottak el a Bodrogból és a Tisza felső szakaszáról az önkéntesek. Eközben zajlott le a Bodrog első mikroműanyag-vizsgálata, ami elkeserítő eredménnyel járt: a Dunán korábban vett vízmintánál közel ötször több műanyag részecskét találtak benne.
Ingyenes egészségügyi szűrésekkel, tanácsadásokkal és szórakoztató programokkal vár a Richter Egészségváros. Október 5-én a nyíregyházi Kossuth téren az egészségé lesz a főszerep, ugyanis a településre érkezik a Richter Egészségváros.
Nagy területen ég a száraz fű és egy fenyves lombkoronája Vönöck és Kenyeri között, Csönge térségében - közölte a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője csütörtökön. Balogh Eszter tájékoztatása szerint 100 hektáron már leégett, 40-50 hektáron még ég a bozótos, erdős terület.
Matolcsy György komoly kritikával illette a kormányt. A jegybankelnök a 62. Közgazdász-vándorgyűlés csütörtöki nyitó ülésén többek között elmondta, hogy későn kezdte el komolyan venni a kormány a jegybank jelzéseit, aminek szerinte meg is fizettük az árát. Most a miniszterelnök politikai igazgatója, Orbán Balázs mondta el a véleményét Matolcsy kije