A magyar elnökség részt vállal az Ukrajnának javasolt hitel gyorsításában - közölte Bóka János egy mai konferencián. "Ukrajna folyamatosan harcol az orosz agresszió ellen, fontos, hogy hozzáférhessen az uniós Békekerethez" - ezt már David McAllister szorgalmazta. Várhelyi Olivér - akit a kormányfő újra uniós biztosnak jelölt -, arról beszélt: a köv
Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a miénk – Bacsó Péter A tanú című filmjének idézetét mindenki ismeri, csak azzal nem számoltunk, hogy valósággá válik a magyar narancs. Az agrárszakemberek már régóta kongatják a klímaváltozás vészharangját, mostanra azonban már a harangnyelv is megolvadt a hőségben: tényként kell kezelni, hogy sok őshonos, akár
A NER sztárpapjáról pénteken derült ki, hogy melegpartikon vehetett részt, illetve tartós intim kapcsolatot ápolhatott más férfiakkal. A plébános ügyét a kormányközeli sajtó inkább próbálja elhallgatni, vagy lehagyják Bese atya történetének nekik kínos részét, és csak a felmentéséről írnak. És ott a Pesti Srácok, ahonnan név említése nélkül, de már
A játszótér avatásán a Süsü hangját adó színész is részt vett. Őrsi Gergely polgármester külön köszönetet mondott Csukás István rokonainak, hogy támogatták a megvalósítását.
Németh Kristóf tegnap technikai KO-val kapott ki a Sztárboxban Lmen Prala ellen, azonban büszke arra, hogy mekkora szurkolótáborra tett szert. Köztük Orbán Viktor is neki drukkolt, akivel szombaton a bicepszeiket megvillantva pózoltak. Molnár Áron emiatt állt bele a színészbe, sőt, az ellenfelének is üzent.
Emberölés miatt körözést indított a rendőrség egy 14 éves fiú ellen szeptember 5-én. A fiú még 2022 novemberében késsel kétszer közepes erővel hátba szúrt egy másik fiatalt. A sértett sérülése nyolc napon belül gyógyult, így az elkövetőt emberölés kísérlete miatt javítóintézeti nevelésre ítélték. Mégis akkor miért került ki újra a rendőrség honlapj
A székesfehérvári állami erdőgazdaság, a Vadex Zrt. nevét felhasználva hirdettek olcsó tűzifát csalók, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőre telefonos próbavásárlás során buktatta le őket - közölte a Nébih hétfőn.
Öt pontban vázolta Orbán Viktor, hogyan kell szerinte "gazdaságilag semlegesnek maradni". A miniszterelnök szerint Magyarország folyamatos finanszírozási kényszerben van, ezért nem lehetséges, hogy kizárólag egy pénzpiacról biztosítsák az ország hiteligényeit.
Súlyos ügy foglalkoztatja a katolikus egyházat, és a hazai közéletet: a Válasz Online írta meg, hogy a katolikus egyház egyik, a közéletből is ismert plébánosa, Bese Gergő homoszexuális partikra járt, és intim kapcsolatba keveredett más férfiakkal. Amint az ATV Híradó is emlékeztet, Bese Gergő az a pap, aki korábban az egyik legerőteljesebben szóla
A Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság bejelentette, hogy befejeződött az ötödik napja tartó erdőtűz oltása a Vas vármegyei Csönge és Kenyeri között.
"Helyzet van", ezt a kormányoldalon is érzékelik — mondja Kiszelly Zoltán, aki szerint azt kell nézni, hogy Magyar Péternek ‘25 őszén is meglesz-e a 30 százaléka. Vasali Zoltán szerint az érződött Orbán Viktoron Kötcsén, hogy "harcos hangulatban van", az pedig már Tusnád után érződött, hogy többet kell foglalkozni belpolitikával.
Súlyos ügy foglalkoztatja a katolikus egyházat, és a hazai közéletet: a Válasz Online írta meg, hogy a katolikus egyház egyik, a közéletből is ismert plébánosa, Bese Gergő homoszexuális partikra járt, és intim kapcsolatba keveredett más férfiakkal. Amint az ATV Híradó is emlékeztet, Bese Gergő az a pap, aki korábban az egyik legerőteljesebben szóla
Varga-Bajusz Veronika úgy tűnik következetesen eggyel többet mondott több alkalommal is. Azt pedig elfelejtette hozzátenni, hogy már több intézmény is felkerül a rangsorra.
Szeptember 14-én szombaton Nyíregyházára érkezik a Magyar Nemzeti Levéltár "Magyarul Európában! 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban" c. vándorkiállítása.
"Helyzet van", ezt a kormányoldalon is érzékelik — mondja Kiszelly Zoltán, aki szerint azt kell nézni, hogy Magyar Péternek ‘25 őszén is meglesz-e a 30 százaléka. Vasali Zoltán szerint az érződött Orbán Viktoron Kötcsén, hogy "harcos hangulatban van", az pedig már Tusnád után érződött, hogy többet kell foglalkozni belpolitikával.
A heves esőzések miatt hétfőn a horvát tengerpart több városát is elöntötte a víz - írta a Jutarnji List című horvát napilap. Dubrovnik óvárosában a turisták térdig érő vízben sétálnak, a hirtelen áradat pedig üzleteket és vendéglátóhelyeket öntött el. Mato Frankovic, a város polgármestere arra kért mindenkit, ha teheti, maradjon otthon.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága alábbi ügyfélszolgálatain, kirendeltségein és a kormányablakokban működő Nav-ablakokban az ügyfélfogadás szerdán és csütörtökön a megszokottól eltérően alakul.
Jó hangulatból és rekordokból sem volt hiány szombaton, a fürdőváros Törökzugi városrészén rendezett 8. Családi Pikniken. A Wesselényi-tónál tartott, egész napos programba bekapcsolódók száma és a lecsófőző versenyre nevező ötvennyolc csapat is minden eddigi rekordot megdöntött. A törökzugi piknik már nem csak a gyulaiak számára vonzó, sokan a kö
Elektromos zárlat okozhatta a tüzet a Miskolctapolca Barlangfürdőben – közölte Miskolc polgármesteri hivatala a hatóságok jelentése alapján. Németh Judit, a Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetője az InfoRádióban beszámolt arról, mi volt a gond a tűz oltásánál, illetve hogy mit tudnak most tenni a további károk megelőzéséért. Néhány fontos rész épen marad
Az érsek rövid közleményben reagált. Szerinte Bese felfüggesztése a legsúlyosabb büntetés, amit az egyház ki tud szabni, és ezzel egyértelműen kifejezik, hogy mélységesen elítélik a pap cselekedeteit.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Novák Katalin február 10-én mondott le a köztársasági elnöki pozíciójáról, mert a tavalyi pápalátogatásra hivatkozva kegyelmet adott K. Endrének, aki pedofil bűncselekmények eltussolásához asszisztált a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyetteseként.
Tíz éve indult a BKK közbringarendszere, a Mol Bubi, amellyel egy évtized alatt összesen 13 és fél millió alkalommal utaztak és összesen körülbelül 27 millió kilométert tekertek mondta a BKK mobilitásfejlesztés igazgatója. Bodor Ádám arról is beszélt, hogy a Bubi 3.0-s rendszerében 2026-tól a tervek szerint megduplázódik a jelenlegi flotta, és nem
Az aszály miatt kisebb mennyiség, de potenciálisan kiemelkedő minőség jellemezheti az idei, tipikusnak semmiképpen sem mondható évjáratot nyilatkozták borászok az Agrárszektornak. A csapadékhiány és a forró, napos nyár miatt kisebbre fejlődött bogyókban élénk színek és sok cukor rejtőzik, amelyek több fajta esetében is szép illatokkal párosulnak.
A színész felkérdezte Németh Kristófot arról, hogy "sikerült megkérdezned a spanodat, hogy miért záratták be Iványiék iskoláit és tették tönkre több száz gyerek iskolakezdését?".
Az almás cég az este folyamán bemutatta legfrissebb termékeit. A frissített dizájnnal érkező Apple Watch Series 10 mellett az Apple Watch Ultra 2, illetve AirPods 4 és frissített AirPods Max készülékeket is megmutatták.
Az infláció miatt egyre többen, köztük politikusok is kevésnek tartják a jelenlegi 150 ezer forintos havi készpénzfelvételi limitet, amelyet díjmentesen lehet ATM-ből felvenni. Ez az összeg 2014-ben még elegendőnek tűnt, azonban az elmúlt évek gazdasági változásai miatt már sokak számára kevés. Például az átlagnyugdíj és a minimálbér is jelentősen