2025. január 8. szerda

jan. 8
14:54
Lázár János tízpontos vállalást tett a közösségi közlekedés színvonalának javítására (Demokrata)
Visszafizetik a jegy árának felét, ha húsz percet késik a vonat vagy a busz.
jan. 8
15:12
MSZP-s nagyágyúkat küldenének börtönbe – itt a pártelnök reakciója (ATV)
"Akiket ilyen helyzetbe hoz az élet, háttérbe kell húzódniuk", felelte többek között az atv.hu megkeresésére Komjáthi Imre pártelnök, miután tegnap kiderült, hogy az ügyészség több emblematikus szocialista politikusra is börtönbüntetést kért a zuglói parkolási ügyben.
jan. 8
15:18
Mészáros Lőrinc vett egy óbudai éttermet, Prokopp Dóra Pastramija is az övé már (SzMo)
Sőt, még egy értékes ingatlanvagyon is Mészárosé lett.
jan. 8
15:30
Havas Henrik: Mától én is támogatom Magyar Pétert (SzMo)
Megnézte a TISZA Párt elnökének beszélgetését az ATV-n, és leszámolt az eddigi fenntartásaival. Már úgy látja: Magyar nem a Fidesz agytrösztjének találmánya.
jan. 8
15:42
787 EU-vonatbérletet osztanak ki magyar fiataloknak - részletek (Infostart)
Az Európai Unió ingyenes InterRail-bérleteket biztosító, úgynevezett DiscoverEU-programja keretében idén tavasszal 35 762 európai, köztük - kvóta alapján - 787 magyar fiatal kap ingyenes európai vonatbérletet - közölte az Európai Bizottság szerdán.
jan. 8
15:54
Szívszorító: még mindig 260 elhagyott csecsemő él magyar kórházakban (ATV)
Alig csökkent a kórházakban élő, magukra hagyott csecsemők száma az elmúlt időszakban.
jan. 8
15:54
Lázár János bejelentése: új rendszert vezet be a MÁV, kis késés után is visszaadják a pénzt (Pénzcentrum)
Késési biztosítást vezetünk be, 20 perc után visszafizetjük a jegyár 50 százalékát- jelenetette ki Lázár János.
jan. 8
15:54
Visszafizetik a jegy árának felét, ha húsz percet késik a vonat vagy a busz. (HírTV)
Fontos vállalásokat ismertetett Lázár János.
jan. 8
15:54
Téli madárlesre hív az MME (Demokrata)
Nagy közösségi akcióra, vagyis téli madárlesre hívja a természetet szerető és tisztelő embereket a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.
jan. 8
16:00
Reagáltak a kínaiak: Amerikai feketelistára került a Debrecenben is építkező akkugyár (SzMo)
Az amerikai védelmi minisztérium azt feltételezi, hogy a cég együttműködik a hadsereggel, de Kína tagadja ezt a vádat. A vádak nem befolyásolják a debreceni gyár építését sem.
jan. 8
16:06
Ezeket a szankciókat alkalmazhatja Amerika Rogán Antal ellen (Infostart)
Pénzügyi és gazdasági intézkedések, illetve tilalmak érvényesek a listán lévőkre.
jan. 8
16:18
Legyőzhetetlen Miskolc adventi villamosa (Infostart)
Nyolc éve nem tudja letaszítani egy város sem a trónról Miskolc csoda villamosát. A csehországi villamos szépségversenyen a budapesti is előkelő helyen végzett.
jan. 8
16:24
"Meglátjuk, mennyire lesz érdeke lehúzatni a listáról Rogán Antalt Orbán Viktornak" – szakértő a szankciós botrányról (Menedzsment Fórum)
Nem olyan biztos, hogy Trump hivatalba lépése után azonnal lekerül a szankciós listáról Rogán Antal. És mi van akkor, ha Orbán Viktor vagy Szijjártó Péter nem is bánja ezt annyira? Érdekes felvetéssel állt elő Yaro Patrice külpolitikai szakértő.
jan. 8
16:36
"Aki az EU tagja akar lenni…" – Szijjártó kemény üzenetet küldött Kijevnek (ATV)
Akár a földgáz-, akár a kőolajszállítási útvonalak lezárása elfogadhatatlan és ellentétes az EU-integrációhoz kapcsolódó elvárásokkal - üzeni Szijjártó Péter Kijevnek, miután az ukrán parlament honlapján regisztráltak egy törvényjavaslatot.
jan. 8
16:36
Megalapozatlan politikai provokáció Rogán Antal szankciós listára tétele (Demokrata)
Nem lehet komolyan venni egy választáson megbukott kormány döntését, mondta Lázár János.
jan. 8
16:54
Prémiumot ígértek nekik, de csak Orbán Viktor képeslapját kapták a vízügyesek tavaly év végén – azt is csak e-mailben (SzMo)
Beígérték a 350 ezer forintot, de aztán kikerült a tervezetből. Magyarázatot egyelőre nem adtak rá.
jan. 8
16:56
Ingyenes európai vonatbérletet kaphat 787 magyar fiatal, Magyarországról 2955-en pályáztak (SzMo)
A kiválasztott fiatalok a vonat mellett más közlekedési eszközöket is igénybe vehetnek, buszt vagy kompot is például, illetve kivételes esetekben a repülőjegyre is felhasználható az igazolvány.
jan. 8
17:00
Lázár János nagy bejelentése: három és fél megyében nem lesz MÁV (Menedzsment Fórum)
Ha pedig 20 percnél többet késik a vonat vagy a busz, akkor a jegyár fele visszajár az utasnak. Kiderült az is, hogy mikor mond le.
jan. 8
17:24
Vita a szolidaritási hozzájárulás körül: Sára Botondék februárban küldhetik el a levelüket Karácsonyéknak, 50 milliárd a tét (ATV)
Megszólalt a kormányhivatal a fővárosi büdzsé szolidaritási hozzájárulást érintő szakaszaival kapcsolatban.
jan. 8
17:30
FÁRADNI KELL, ELFÁRADNI LEHET, DE BELEFÁRADNI NEM (Gyulatelevízió)
Hagyomány, hogy a Kalendáriumban Kiss-Rigó László püspök visszatekint az elmúlt esztendőre. 2024 eseményeit felidézve kiemelte az oktatás-nevelés terén történt változásokat. A beszélgetésből az is kiderül, mi történt azzal a 13. századi csanádi püspökkel, aki 1220-ban részt vett Canterburyben Becket Szent Tamás oltárra emelésének ünnepi eseményén.
jan. 8
17:36
Nacsa Lőrinc: Duray Miklós az egyetemes magyarság felemelkedését szolgálta (Demokrata)
"A magyarság feltámadt hamvaiból. Ennek az éveit éljük most" – szögezte le Nacsa Lőrinc.
jan. 8
18:30
"Ha fent vagy a listán, nincs üzlet" – megszólalt Rogán Antal szankcionálásáról Heim Péter, aki 11 éve maga is felkerült a listára (SzMo)
A Századvég Gazdaságkutató Zrt. elmondta, mivel jár rajta lenni az SDN listán. Szerinte a mostani szankció súlyosabb, mint az övé volt.
jan. 8
18:36
Lázár János elmagyarázta, miért van szükség az első ránézésre értelmetlennek tűnő mohácsi hídra (SzMo)
Egy vajdasági projekt és egy épülő gyorsforgalmi út miatt kell megépíteni azt a hidat, ami első ránézésre most a semmibe vezet.
jan. 8
18:36
A halála után Moszkvában elítélt könyvvizsgáló, aki miatt most Rogán Antal feje is fájhat (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jan. 8
18:54
Nem semmi számok érkeztek a MOHU-tól: 50 millárd forintnyi üveget váltottunk vissza eddig (Pénzcentrum)
Mindössze fél év telt el az italcsomagolások kötelező visszaváltási rendszerének (DRS) felfutása óta, de már egymilliárd palack és doboz került vissza a körforgásos gazdaságba. A két ünnep között a visszaváltások száma rekordot döntve több napon is átlépte a napi 10 milliót. Magyarországon még nem volt példa arra, hogy ekkora mennyiségű italcsomago
jan. 8
20:00
Kétmilliárddal beszállna Lázár tervébe az ellenzéki polgármester (ATV)
Terézváros önkormányzata is elindul a Nyugati pályaudvar és környéke fejlesztésére kiírt pályázaton, jelentette be Soproni Tamás. A kerület polgármestere az ATV-ben azt is elmondta, mit és mennyiből akarnak felújítani.
jan. 8
20:00
Vitézy Dávid Lázár János bejelentéseiről: Azt se gondoltuk volna, hogy szó szerint értette, hogy a vasúton a szarból akar várat építeni (SzMo)
A fővárosi képviselő ironikusan ír a miniszter ígéretéről, a vasúti wc-k felújításáról. Nem tartja valódi reformnak a késésért járó kompenzációt sem.
jan. 8
21:18
Orbán Balázs: A fiatal tehetségek felkarolása a jövőbe vetett bizalom (Demokrata)
"Napjainkban van igazán nagy szükség a jövőbe vetett hitre és a tehetséggondozásra."
jan. 8
22:12
Drágul a közlekedés: jelentősen nőnek a műszaki vizsga, a rendszám és a jogosítvány díjai (SzMo)
Februártól emelkednek a díjak, van, ami jelentősen.
jan. 8
23:36
Gyula Tv Híradó 2024. 01. 08. (Gyulatelevízió)
Témák: Fegyverropogástól volt hangos szerdán a Marói erdő. Az országban öt helyszínen zajlik az altisztek képzése, térségünkben ezekben a napokban a harcászati felkészítés folyik 53 résztvevővel. Az elsőbbségadás elmulasztása áll az első helyen a baleseti okok listáján Békés vármegyében. A bűncselekmények közül az online térrel kapcsolatos volt a l
jan. 8
23:38
Az évszakhoz képest enyhébb idő befolyásolja mind a növény, mind az állatvilág viselkedését (Gyulatelevízió)
A tartós fagy és a hó hiánya nagy mértékben befolyásolja mind a növény, mind az állatvilág viselkedését. A madáretetőkre sokkal kevesebb madár érkezik. A cinegék, pintyfélék, sármányok megtalálják a takarmányt a természetben, nem szorulnak rá az etetőkre. A növények esetében ebben a melegben nem számít ritkaságnak a virágzás. Előbújt többek közöt
jan. 8
23:40
3Téma – Szombati Andrea (Gyulatelevízió)
.

Keresés