Október elsején a Kúrián folytatódott tovább a kirúgott kölcseys tanárok munkaügyi pere. A pedagógusok célja, hogy a bíróság kimondja igazságtalan volt a kirúgásuk. A Kúria viszont ma elutasította a kérelmet, és a korábban kiszabott perköltségek megfizetésére kötelezte a tanárokat.
29 évig élt Gyulán, majd a Skóciában töltött közel másfél évtized után hazatért, és első kiállítását a Postagalériában tartja Juhász M. Hajnalka. Az alkotó elmondta, külföldön kezdte érdekelni a festészet, elsősorban azért, hogy üres óráit kitöltse, a kisfiának készített képeket. Juhász M. Hajnalka elmondta, kíváncsi, hogy milyen visszajelzéseket
Visszahívják a boltok polcairól a fémmel szennyezett Louisiana néven forgalomba hozott folyami rákfarkakat. Az NKFH felhívja a fogyasztók figyelmét, hogy ne fogyasszák el az említett terméket.
Orbán Viktor az informális uniós csúcs előtt Koppenhágában nyilatkozott, ahol kifejtette az álláspontját azzal kapcsolatban, hogy mit fog tenni hazánk, ha idegen drónok repülnek be az ország légterébe.
Szerda délelőtt döntést hozott a Kúria azon négy, a kirúgásuk előtt a Kölcsey Ferenc gimnáziumban dolgozott tanárral szemben, akik kérvényezték a perköltségek kifizetésére vonatkozó felmentést.
Visszahívják a boltok polcairól a fémmel szennyezett, Louisiana néven forgalomba hozott folyami rákfarkakat. Az NKFH felhívja a fogyasztók figyelmét, hogy ne fogyasszák el az említett terméket.
Az iskola a polgármesteri hivatalt és az étkeztetőt is értesítette, a NÉBIH tájékoztatását is kérték. A szolgáltató azt közölte, hogy a konyhai eszközök épek voltak, és a munkát az élelmiszer-biztonsági szabályok szerint végezték.
Első alkalommal november 28-án várja a vendégeket a Lovarda. A felújítás során számos pótmunka igény merült fel, így egy hónapos csúszás alakult ki a projekt kivitelezése során. Az összes medence alatt kicserélték a csővezetékeket, hogy a 60 éves elemek semmiképpen se maradjanak ott a felújítás után. Ezt tették annak érdekében, nehogy fel kelljen
Most zajlik a hatodik tömeges kihalási hullám a Föld 4,5 milliárd éves történetében - jelentette ki Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke szerdán Orosházán, a Táncsics Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium diákjainak a biodiverzitásról tartott előadásában.
Magyar Péterék most az utcán próbálják meg túlharsogni a Fidesz adóemelési propagandáját. A következő hetekben a Tisza minden erőforrását a Nemzet Hangja szavazásra és az adóprogramjuk népszerűsítésére koncentrálja. A tiszás önkéntesek szerint az sem baj, ha valaki demagógnak gondolja a kérdéseket.
A bizonytalan helyzet miatt több lakástulajdonos új lehetőségeket keres. Van, aki inkább hosszú távú bérlőknek adná ki a lakását, mások kereskedelmi szálláshellyé alakítanák.
A MÁV néhány hét múlva bezárja a Debrecen–Nagykereki-vasútvonalat, mert a területre a kínai CATL akkumulátorgyár épül. A vonal korábban a vidéki vasúti fejlesztés egyik sikeres példája volt, több önkormányzat összefogásával újították fel az állomásokat és javították az átszállási kapcsolatokat.
Az elmúlt években drasztikusan megnövekedtek az emberek személyes adatait és banki hozzáféréseit célzó kibertámadások - pedig ekkor a mesterséges intelligencia még nem is volt a színen. A generatív MI-modellek elterjedésével azonban a helyzet jelentősen súlyosbodott: a bűnözőknek ma már nem kell drága eszközökre és magasan képzett hackerek csapatár
Egy magyar szürke marhát mentettek ki a Tiszából Csongrádnál a helyi tűzoltók. Az állat az iszapos parton rekedt, és saját erejéből nem tudott kijutni a vízből. Mire végre a partra húzták, borzasztóan elfáradt.
A késlekedés november 14-től legalább három nap joghézagot okozna. Ez azzal is járt volna, hogy az elmúlt években a veszélyhelyzetre hivatkozva hozott összes rendelet hatályát veszíti, és több száz jogszabályt újra kellene elfogadni.
Arra a kérdésre, hogy meg lehet-e nyitni Ukrajna uniós csatlakozásának folyamatát Magyarország nélkül, a miniszterelnök azt mondta, jogi trükközés nem lehetséges. A tanácskozáson az EU keleti határának megerősítéséről tárgyaltak.
Megbüntették a XII. kerületet, amiért 2024 decemberben közbeszerzés nélkül kötöttek szerződést a közétkeztetésekre. A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) összességében 72 millió forintos bírságot szabott ki a Hegyvidékre.
A Kúria szerdán jogerősen kimondta: jogszerű volt a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium öt tanárának azonnali hatályú kirúgása a 2022 őszi polgári engedetlenségi akciójuk után. A pedagógusok most az Alkotmánybíróságnál, majd Strasbourgban keresnek jogorvoslatot, ahol a Helsinki Bizottság képviseli őket.
Ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása Budapesten, november elejére, közepére, országszerte mindenki megkapja őket - mondta Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán a Harcosok órája című online műsorban.
Miután a másik indulót kizárták, Mészáros Lőrinc két éve alapított cége nyerte meg a MÁV legújabb, járműkarbantartásra kiírt közbeszerzését. Mészárosék 1,2 milliárd forint értékben, 3 évre kötöttek keretmegállapodást a MÁV-val
Megkezdődött a 29. Erdők Hete. Október 5-ig több mint 100 programmal készülnek az állami erdészeti társaságok. Idén az erdők klímavédelemben betöltött szerepét szeretnék bemutatni, legfőképpen a fiataloknak – nyilatkozta az InfoRádióban Mocz András, az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára.
Újra a helyén áll az Alexej Navalnij tiszteletére létrehozott emlékhely. Oláh János, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt terézvárosi önkormányzati képviselője a közösségi oldalán közzétett posztjában megírta, hogy tegnap éjjel rajtakapták az elkövetőt, aki sorozatosan elvitte a Navalnij-emlékhelynél kihelyezett kegyeleti tárgyakat. A MKKP-s képviselő tanú
A magyar konyha nemcsak az ízeiben, hanem a nyelvében is gazdag: ugyanaz az étel más és más nevet kaphat attól függően, hogy az ország melyik szegletében járunk. A Pénzcentrum mai kvíze segítségével kipróbálhatod, mennyire vagy jártas a magyar tájak sokszínű gasztronómiai nyelvjárásában. De tesztelheted, mennyire emlékszel a nagyi konyhájában hallo
A kínai akkumulátorgyár számára kell a vasútvonal helye. Az új nyomvonal rég megvan, de mint oly sok más vasúti beruházás kapcsán, Lázár János minisztériuma ezügyben sem csinált semmit és nem folytatta a megkezdett munkát az elmúlt években – panaszkodik a szakszervezet.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Egy újabb népszerű élelmiszer lánc szállt be a nyugdíjasoknak kiosztott élelmiszer-utalványok felhasználását megkönnyítő akció hadjáratba. A Penny bejelentette, hogy különleges akciókkal indítja az októbert, ami a nyugdíjas élelmiszer-utalványokhoz kapcsolódik. A megjelölt termékek esetében ez akár további több száz, vagy 1000 forint spórolást is j
"A nagypolitika közelében töltöttem az elmúlt 27 évet. Sokan ismerik a történetemet a döntéshozók közül, de még soha senki nem kérdezte meg, hogy hogyan tudnánk ezeknek a srácoknak az életét jobbá tenni" - írta Junghausz Rajmund.
A szakemberek szerint az egészségtelen életmód mellett a mikroműanyagok, tartósítószerek is hozzájárulnak a riasztó trendhez. Az Országos Onkológiai intézet főigazgatója azt mondta a Híradónak, dolgoznak azon, hogy már 40 éves kortól elinduljon az államilag finanszírozott szűrővizsgálat.
Az építési és közlekedési minisztérium azt írta Híradónnak: Lázár János az abszurd támadásra szándékosan abszurd kérdéssel válaszolt, remélve, hogy ettől talán leesik a kérdezőnek, hogy a politikai kritika és a személyeskedő rágalom között óriási a különbség. Múlt héten mások mellett Orbán Viktor és Gulyás Gergely is arról beszélt: aki pedofíliával
A bíróság szerint a pedagógusok legalapvetőbb feladata a tanórák megtartása, és ennek nem tettek eleget. Hozzátették, egy munkaügyi pernek nem lehet tárgya az, hogy a tanárok jószándékúan akartak-e fellépni. Ügyvédjük azt mondta a Híradónak, nehéz megemészteni a döntést, szerinte ugyanis nem mindegy, hogy miért nem tart órát egy tanár. A kirúgott p
Példaértékű volt, hogy kistelepülések önkormányzatai nem újabb utakat, hanem a vasút megmentését és fejlesztését tekintették céljuknak. Most, engedve a kínai ipari nyomásnak, bezárják az egyik legsikeresebb debreceni elővárosi vonalat.
Az őszi hónapokban változatos, sokszínű és minden korosztályt megszólító programkínálattal várja a közönséget az Erkel Ferenc Művelődési Központ. A 3Témában Repisky Dániel ügyvezető többek között a következő hónapok eseményeiről és az intézményben működő közösségekről beszélt. Minden igényre és korosztályra igyekeztek gondolni az őszi programkíná