A kormány döntött az élelmiszerekre és drogériai termékekre vonatkozó árréscsökkentés fenntartásáról, és azt 2026. február 28-ig meghosszabbították - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón. Bővítik is az árréstop alá tartozó termékek körét decembertől, itt a lista!
Az egyik legnagyobb hazai áruházlánc bejelentette, hogy tartósan 20%-kal csökkenti az általuk árult, saját márkás, 100 grammos Fin Carré csokoládék árát.
A veszprémi Jáger Bence pályafutása újabb mérföldkőhöz érkezett: a tehetséges fiatal labdarúgó bemutatkozott az MLSZ U15-ös utánpótlás-válogatottjában. A VFC USE utánpótlásából induló játékos jelenleg az MTK Budapest FC korosztályos csapatában szerepel, miközben a tanulást és az élsportot is példás fegyelemmel összehangolja.
Az év “Legkiválóbb ápolójelöltje verseny tavalyi eredményhirdetésén készültek ezek a felvételek, akkor harmadik alkalommal rendezték meg a középiskolásoknak szóló megmérettetést. Idén újra megrendezik a programot, hamarosan zárul a nevezési időszak. Beke Szilvia, a Gál Ferenc Egyetem gyulai karának dékánhelyettese elmondta, több szempontból is aktí
A Mol ugyanakkor az eset után azt mondta, hogy nincs jel külső behatásra, és nincs összefüggés a Lukoil román kőolaj-finomítójában történt robbanással.
Januári béremelésekről döntött, a 14-dik havi nyugdíjról pedig tárgyalt a kormány a tegnapi ülésén - mondta el Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, aki utóbbi bevezetését a költségvetés állapotához köti.
Megkezdődött a Balaton vízminőségének javítását célzó kotrás a Keszthelyi-öbölben. A beavatkozás fontos lépés, de önmagában kevés a szakértők szerint. Túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy nincs ember kis hazánkban, akit ne foglalkoztatna a Balaton vízszintje, vízminősége, általános állapota. Ezért is írunk mi is itt a Mosthir.hu oldalain rendszeresen
Novembertől korlátozzák vagy tiltják több anyag használatát a kozmetikai termékekben az Európai Unió döntése értelmében - figyelmeztetett a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK), amely arra kérte a vásárlókat, hogy ellenőrizzék a termékek összetevőit.
Mostanra a kampány egyik legfontosabb eszközévé váltak a mesterséges intelligenciával készített lejárató videók. Azonban valakinek az arcát, hangját nem lehet csak úgy MI-videókhoz használni, és egyáltalán nem biztos, hogy emiatt ne büntetnének a hatóságok. Egy jogásszal beszéltünk arról, hol van a határ a szabad véleménynyilvánítás, a becsületsért
Az év elején indított jóhír-kampányban egészen augusztus végéig néhány naponta érkezett egy jó hír, volt, hogy naponta több is. Azóta viszont semmi. Kösz, Magyar Péter!
Szerdán megkezdődött a Múzeumi Szabadegyetem új évadának programsorozata. Prágai Adrienn, a Szépművészeti Múzeum művészettörténésze az Almásy-kastély ideiglenes tárlatához kapcsolódva Női szerepek a reformkorban címmel tartott előadást. Rávilágított arra, hogy a 19. század közepén bekövetkező változásokkal hogyan lehet párhuzamba hozni akár az öltö
A késési biztosításra kevesebbszer volt szükség, mint azt a tavalyi menetrendszerűségi adatok alapján várni lehetett – közölte MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán.
Hetvennyolc éves korában elhunyt Bordás György, az ING Biztosító alapítója, korábbi elnök-vezérigazgatója, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) egykori elnöke – közölte a biztosítók szövetsége.
A magyar, a szlovák, a spanyol és a német hatóságok együttműködése nyomán 2,2 tonnányi, egy magyar irányítású bűnbandához köthető kokain szállítmányt foglaltak le a dominikai Caucedo kikötőjében az ottani hatóságok.
Nemcsak a hagyományos cigaretta, hanem az elektromos cigaretták használata is tiltott lesz, a tilalmat megszegők akár 30 ezer forintos helyszíni bírságot is kaphatnak.
Halottak napján nemcsak az emlékezésé a főszerep, hanem a biztonságé is. A rendőrség és a katasztrófavédelem országszerte jelen lesz, hogy a megemlékezés zavartalan és békés maradhasson. Mutatjuk, mire figyeljünk az utakon és a temetők környékén, amivel a saját biztonságunkat is védjük és a hatóságok munkáját is megkönnyítjük!
Pop Mert felszólította Varga Juditot, hogy mondjon le a Nemzeti Mentál Pajzs Programban vállalt szerepéről, mert szerinte "ez az egyetlen erkölcsileg vállalható döntés".
A kezdeményezés azt a célt szolgálja, hogy a magyar vállalkozások bátran fejlesszenek, technológiát váltsanak, és magasabb hozzáadott értékű termelésre álljanak át.
A vállalkozó megerősítette: kompromisszumos javaslat született a Tisza Párt elnökével folytatott mai reggeli megbeszélésen, amely minden magyar diáknak biztosítaná a kedvezményes belépést.
A júniusi videó úgy nézett ki, mint egy kiszivárgott kampányvideó, amellyel a kormány a 2026-os választás elnapolását akarja bejelenteni. A Miniszterelnöki Kabinetiroda feljelentést tett.
A péntek délutánra, Halloween napjára tervezett családi tökfaragást mint közösségi rendezvényt tiltotta be Zebegény polgármestere arra hivatkozva, hogy a „haláltökök” idegenek a falu szellemiségétől, és veszélyesek a gyerekek fejlődésére. A Mosthir.hu oldalán korábban megírtuk, hogy október 31-e halloween ünnepe, amikor is sokan készítenek töklámpá
A jelenleg is lezárt M30-as autópálya megsüllyedése miatt kellett helyreállító munkálatokat végeznie a kivitelező Strabagnak. Korábban Lázár János építési és közlekedési miniszter azt mondta, október vége a határidő, de most bejelentette, hogy a Strabag "átverte" a kormányt és az útszakaszt nem tudják a hónap végén átadni.