2025. október 8. szerda

okt. 8
15:03
Szenzációs magyar siker: egykori diák vezette győzelemre hazánkat a szakmák Európa-bajnokságán! (Demokrata)
Történelmi sikert aratott Magyarország a 2025-ös EuroSkills versenyen Dániában.
okt. 8
15:15
Kevesebben bicikliznek Magyarországon, és csak találgatják, hogy miért (Telex)
Budapesten többen kerékpároznak, mint 2018-ban, vidéken viszont sokkal kevesebben. Köze lehet ehhez annak is, hogy sokkal több autó van az országban, mint hét éve.
okt. 8
15:21
A budapesti kerület, amely annyiszor váltott nevet, hogy szinte követni sem lehet (ATV)
Pesterzsébet annyiszor változtatott nevet a 20. században, hogy szinte követni sem lehet. Egy TikTok-videónak köszönhetően most mégis végigkövethetjük, milyen elnevezéseket viselt a kerület az idők során.
okt. 8
15:27
Korán jön a Kormányinfó (Infostart)
Bejelentésekkel érkezik a kormány csütörtökön 9.30-kor, Vitályos Eszter és Gulyás Gergely a friss közléseket követően újságírói kérdésekre is válaszol. Tartson velünk!
okt. 8
15:27
Döntött az adatvédelmi hivatal a Tisza legújabb adatbotránya kapcsán (Demokrata)
Az adatszivárgás során csaknem húszezer felhasználó adatai kerülhettek nyilvánosságra.
okt. 8
15:33
Hadházy Ákos abbahagyja a keddi tüntetések szervezését (Telex)
A képviselő szerint be kell látni: ha csak ennyien vannak, akkor nem fogják elérni a gyülekezési törvény módosításának visszavonását.
okt. 8
15:51
Három, a Szőlő utcai ügyről szóló indítványt is leszavaztak a kormánypártiak a parlamentben (SzMo)
A DK nem hagyja annyiban, másik úton vinnék a törvényhozás elé a leszavazott javaslatukat.
okt. 8
15:57
"Folytatjuk, de máshogy" – Hadházy Ákos megváltoztatja a keddi tüntetéseit, mert túl kevesen maradtak (SzMo)
A képviselő szerint a kevés résztvevő miatt nem lehet elérni a gyülekezési törvény módosításának visszavonását. A tüntetések így egyszerűbb formában folytatódnak.
okt. 8
15:57
Eltűnt egy sül a jászberényi állatkertből (Telex)
A felkutatásához a lakosok segítségét kérik.
okt. 8
16:09
Megható gesztussal emlékezik szombaton a válogatott az örmények ellen az elhunyt Mezey Györgyre (Most Hír)
A magyar labdarúgó-válogatott játékosai fekete karszalagot viselnek majd szombaton az örmények elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésen, Mezey György emléke előtt adózva.
okt. 8
16:15
Alapjogokért Központ: a szeptembert is a Fidesz nyerte, a Tisza nem tudja visszavenni a napirend irányítását (Infostart)
A kormánypártok voltak sikeresebbek a szeptemberi időszakban – írja az Alapjogokért Központ elemzése. A kormánypártoknak nagy lökést jelentett az Otthon Start Program, miközben a Tisza Pártot az adóemelési ügy és Ruszin-Szendi Romulusz körüli fegyverviselési ügy is sújtotta, miközben a "Szőlő utca körüli álhírbotrány" igazságtartalmát nem tudták ig
okt. 8
16:15
Ismét hajnal egyig lehet nyitva a BEM mozi (444.hu)
130 napnyi korlátozás után az önkormányzat engedélyezte a hosszabb működést.
okt. 8
16:21
Újabb uniós tagállam állt Magyarország és Szlovákia oldalára (Demokrata)
Magyarország és Szlovákia után újabb uniós tagállam blokkolja a 19. szankciócsomagot.
okt. 8
16:51
Azonnal kirúgták a mentőst, aki bántalmazott egy beteget (Infostart)
Azonnal hatállyal megszüntette az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) annak a mentősnek a munkaviszonyát, aki brutálisan bántalmazott egy férfit kedden Heves vármegyében – közölte az OMSZ.
okt. 8
17:03
Ha süllel találkozik Jászberényben, értesítse az állatkertet! – Szökött állatot keresnek a gondozók (Blikk)
Eltűnt lakót keres a Jászberényi Állat- és Növénykert, amelynek gondozói nyitva találták a dél-afrikai sülök karanténhelyének ajtaját. A gyanú szerint valaki felfeszítette az ajtót rögzítő pántot, a két állat így tudott kisétálni a helyéről. Az egyik sült már megtalálták, a másik azonban elhagyhatta az állatkert területét, ezért a dolgozók a lakoss
okt. 8
17:15
Vizsgálat indult a Tisza-applikáció adatszivárgása ügyében (SzMo)
Péterfalvi Attila szerint minden releváns információt be fognak gyűjteni. A TISZA Párt közben az ukrán fejlesztői kapcsolatot is cáfolja.
okt. 8
17:15
Brutálisan fejbe rúgott egy beteget egy mentős Heves megyében, az OMSZ azonnal kirúgta (Telex)
A mentőszolgálat feljelentést tett a volt munkatársuk ellen, az ügyben büntetőeljárás indul.
okt. 8
17:21
Tehetséggondozás, szakemberképzés – Megállapodott az MCC és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (Infostart)
A tehetséggondozás és a szakemberképzés érdekében együttműködési megállapodást kötött a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány (MCC) a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK) – közölték az együttműködés résztvevői szerdán.
okt. 8
17:21
Magyar Péter tett egy ígéretet Varga Judittal kapcsolatban, ezt üzente volt feleségének (ATV)
Varga Judit esetleges visszatérésére Magyar Péter is reagált.
okt. 8
17:39
Fejbe rúgta a mentős a hordágyon fekvő embert a hatvani vasútállomáson (rtl.hu)
Videón, amint a mentős a megbilincselt embert teljes erőből megrúgja. Úgy tudjuk, hogy a férfi korábban a vonat elé akart ugrani, a vasutasok emiatt hívtak mentőt. Meg is bilincselték, mielőtt a rúgás érte. A rendőrség nyomoz, a mentőst elbocsátják.
okt. 8
17:45
Eldőlt: Más lesz hús a boltban, mint amit eddig ismertünk (Most Hír)
Az Európai Parlament szerdán új, szigorúbb definíciót vezetett be a hús meghatározására, amelyet kizárólag állatok ehető részeire korlátoz, és kizárja a laboratóriumban, sejtkultúrából előállított termékeket.
okt. 8
17:57
A Balaton után dráma van a Velencei-tónál is, nézd ezeket a fotókat, hogy kiszáradt (Most Hír)
Nemrég írtunk arról, hogy milyen szörnyű állapotban van a Balaton. Most kiderült, hogy a Velencei-tó vízszintje is siralmas. Újabb drámai fotók érkeztek. Most nem a magyar tengerről, hanem a magyarok és sok turista kedvenc célpontjáról, a Velencei-tóról. Mi magunk is rengeteg boldog gyerekkori nyarat töltöttünk Gárdonyban, így számunkra is szívfacs
okt. 8
18:03
Érvénytelenítette a gödi Samsung-gyár környezethasználati engedélyét a bíróság (444.hu)
De csak annyit mondott ki, hogy a kormányhivatal hibázott az engedélyezéssel kapcsolatos eljárásban.
okt. 8
18:21
Az RTL Fókusz évek óta támogatja az SOS Gyermekfalvakat – így segíthet Ön is! (rtl.hu)
Az RTL Fókusz évek óta támogatja az SOS Gyermekfalvakat, és riportokkal mutatja be a szülők nélkül élő gyerekek helyzetét. Nézőként Ön is segíthet!
okt. 8
18:45
Vizsgálatot indított az adatvédelmi hatóság a Tisza Párt adatszivárgási ügye miatt (Infostart)
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság eljárást indított a Tisza Párt adatszivárgása kapcsán – írta a Magyar Nemzet.
okt. 8
18:45
Hadházy Ákos bejelentette: nem lesz több keddi tüntetés (ATV)
Hadházy Ákos nem szervez több keddi tüntetést, ám ez nem azt jelenti, hogy a továbbiakban nem lesz kint a Ferenciek terén.
okt. 8
18:51
Így áll a szegedi BYD-gyár építése 2025 őszén (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
okt. 8
19:03
Véget ér Hadházy Ákos tüntetéshulláma (Infostart)
A bejelentést maga a független országgyűlési képviselő tette meg. Ő azonban ott lesz "a téren", "fogadóórát" tart majd.
okt. 8
19:09
Kiskorú lányoktól csalt ki intim képeket a magát rendőrnek kiadó biztonsági őr (rtl.hu)
Mindent beismert, de enyhítésért fellebbezett, mert öt év szabadságvesztésre ítélték. Három általános iskolás lánytól kért fotókat, azt hazudta, hogy épp egy zaklatót akar lefülelni.
okt. 8
19:15
Kevés a fejkvóta – egy szelet kenyér vagy a repeta is lehet egy konfliktus oka a gyerekotthonokban (rtl.hu)
Erről egy olyan fiatal beszélt az RTL Híradónak, aki 9 éves kora óta állami gondozásban élt. Egy gyermekotthon korábbi szakmai vezetője pedig arról beszélt, hogy olyan is előfordult, hogy hónap végén csak adományokból tudták megetetni a gyerekeket.
okt. 8
19:15
Szponzorált gyűlölet: így támadtak magyar újságírókat és civileket Facebook-hirdetésekkel (Telex)
Magyarországon 2024 júliusa és 2025 júniusa között 193 politikai hirdetésben támadtak célirányosan újságírókat és civileket. Többet kormányközeli háttérintézmények vagy épp a Szuverenitásvédelmi Hivatal fizetett – vagyis közpénzből is finanszírozták a független média és civil társadalom elleni támadásokat. A Ján Kuciak Oknyomozó Központ cikke.
okt. 8
19:17
Csak akkor trappista, ha korong alakú – új rendelet szabja meg, milyen sajtot lehet így hívni (rtl.hu)
Novembertől él az agrárminiszter új rendelete. A Tej Terméktanács kezdeményezte, de a Kereskedelmi Szövetség szerint drágulást hozhat a korlátozás.
okt. 8
19:17
Megint hajnali egyig lehet nyitva a Bem mozi (Telex)
Június óta egyébként 23 órakor zárnak a Margit-negyed vendéglátóhelyei.
okt. 8
19:19
Még mindig keresnek egy kutyát azok közül, amelyek falkában támadtak meg egy futót Pécel mellett (rtl.hu)
Korom Gábor kutyás szakember szerint korábban szinte mindennapos volt, ma viszont már nagyon ritka, hogy falkába verődött kutyák támadjanak meg valakit Magyarországon.
okt. 8
19:27
Biztonsági őr kell a szegedi automata okosboltba, mert túl sokan loptak (SzMo)
A boltba egyesek másokon keresztül jutottak be, és volt, aki fizetés nélkül távozott. A Coop szerint mindez csak átmeneti zavart jelent az önkiszolgáló rendszerben.
okt. 8
19:57
Biztonsági őrt kellett állítani a személyzet nélküli szegedi boltba (Blikk)
A technológia csodája helyett a tolvajok kreativitása került előtérbe Szegeden, ahol Magyarország első személyzet nélküli boltja kénytelen volt biztonsági őrt alkalmazni. Az automata Coop-bolt kísérlete sikeres, de a lopások miatt átmeneti intézkedésekre volt szükség.
okt. 8
20:03
Elhangzott egy nagyváros neve a Lázárinfón, a tárgyalások titkosak, óriási a konkurenciaharc (ATV)
Újabb gigaberuházás körvonalazódik, kiderült az egyik fontos feltétel a legutóbbi Lázárinfón.
okt. 8
20:09
A lakhatás világnapján a Metropol elővett egy régi témát, a népligeti hajléktalanokat pécézték ki (Telex)
A kormányközeli lap pár éve budapesti koldustérképet készített, nemrég pedig egymilliós bírságot kaptak a rövid szoknyás felhívásuk miatt.
okt. 8
20:39
Szakértői jelmezben, 2,5 milliárd közpénzből fejti meg a fideszes hátterű BP Műhely a főváros bajait (Telex)
Volt fideszes polgármester és a Megafon képzését megjárt vezető is van a BP Műhely csapatában, amelynek tagjai márciusi indulásuk óta szakértőként elemzik a kormányközeli médiában, mitől lenne jobb Budapest. Nem meglepően az a leggyakoribb következtetésük, hogy leginkább úgy, ha nem a mostani városvezetés irányítaná.
okt. 8
20:45
Páratlan, de húzós árú újdonság jön a Mekibe, kizárólag Magyarországon lesz elérhető (ATV)
A magyar McDonald’s új, kizárólag hazánkban kapható terméket mutatott be: a Limited by Rácz Jenő menüt, amelyet a Michelin-csillagos séf közreműködésével alkottak meg.
okt. 8
20:45
Elismeréseket adtak át a németvárosi szüreten (Gyulatelevízió)
A hétvégén a hagyományos szüreti programot tartotta a gyulai német közösség a Máriás-házban. A programot elismerések átadása tette különlegessé. Először Mittag Mónika, a helyi és a vármegyei német önkormányzat korábbi vezetője vehetett át K. Schriffert-díjat, majd ugyanezt kapta meg a közösség aktív tagja, Müller Mihály, Veresné Mult Erzsébet ped
okt. 8
20:47
Gyula Tv Híradó 2025. 10. 08. (Gyulatelevízió)
Témák: 25 éve rendezik meg a pályaválasztási vásárt Békéscsabán annak érdekében, hogy a fiatalok a számukra megfelelő középiskolát válasszák a jövőben. Az esemény két napja során 120 kiállító várja a közel 5000 diákot. 19 ezer árvácskát és 9 ezer tulipánt ültetnek el ezekben a napokban a közüzemi kft munkatársai Gyulán. A cég emellett elkezdte a …
okt. 8
20:51
A lopások miatt biztonsági őrt ültetnek a személyzet nélküli szegedi okosboltba (Telex)
A Coop szerint a megerősített felügyelet csak átmeneti megoldás, hosszú távon ismét teljesen önállóan fog működni a bolt.
okt. 8
21:09
"Képesek egymással összetűzésbe keveredni egy szelet kenyérért" – döbbenetes beszámoló a gyermekotthonokból, ahol 1500 Ft-ot szán az állam a napi étkezésre (SzMo)
A szakmai vezetők szerint a drágulás lenullázta a kereteket. Egy állami gondozott arról beszélt, hogy 18 óra után rendszeresen nincs pótvacsora, a speciális diétások helyzete kritikus.
okt. 8
21:09
3Téma – Bányai György (Gyulatelevízió)
.
okt. 8
21:27
Sulyok Tamás: a szlovák határ összeköt (Infostart)
A magyar köztársasági elnök Peter Pellegrini szlovák államfővel találkozott és tárgyalt.
okt. 8
21:39
Kamu szakik portyáznak Magyarországon: ha nem fizettek, fenyegették a károsultakat, óriási a kár (Pénzcentrum)
Botcsinálta duguláselhárítók több millió forintot csaltak ki áldozataiktól. A debreceni rendőrök lecsaptak rájuk, vagyonvisszaszerzés keretében pedig közel 5 millió forintot foglaltak le.
okt. 8
21:57
Sulyok Tamás a szlovák államfővel tárgyalt (Demokrata)
Magyarország és Szlovákia kapcsolata igazolja, hogy az országaink közti határ nem elválaszt, hanem összeköt, írta a magyar köztársasági elnök.
okt. 8
22:09
Erre számítunk a következő 25 évben – kutatás készült a magyarok jövőképéről (ATV)
Negyedszázad telt el 2000 óta, a magyar emberek pedig igen vegyesen élték meg ezt az időszakot.
okt. 8
22:21
Eladják az orosházi síküveggyárat (Blikk)
Az orosházi síküveggyár története hivatalosan is lezárult, miután az üzem épületeit eladásra hirdették meg. Az amerikai Guardian által 1991-ben alapított gyár több mint három évtizeden át működött, ám az európai energiaválság végleg megpecsételte a sorsát.

Keresés