Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szerint egy zalaegerszegi kábítószeres ügyben ismert vállalkozók mellett egy politikus is érintett lehet.
300 ezer magyar ember él afrikai szintű szegénységben, az ő életüket változtatná meg a Felzárkózó Települések program. Ezt a Belügyminisztérium 1-2 milliárd forinttal indította el, s ma már az a cél, hogy a Brüsszelből guruló eurók leérjenek a legszegényebb emberekhez. Az uniós támogatás a töredéke annak, amelyet a kormány a Magyar Falu programra k
Október 6. nemzeti gyásznap Magyarországon, amikor is az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése utáni megtorlás részeként kivégzett áldozatokra emlékezünk. Mai kvízünk kérdései is ezzel kapcsolatosak. Mutassa meg, mennyire ismeri a történelmünket, és válaszoljon az alábbi nyolc kérdésre!
Indul a hét, reggel a forgalmasabb utakon torlódásokra kell számítani az autós közlekedésben, az M3-ason és a 47-es főúton pedig baleset is lassítja a haladást.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Bámulatos gyalogtúrához húzott bakancsot Bakó Júlia: a 31 éves, vagány szociológus 55 nap alatt 1300 kilométert gyűrt maga alá a Via Dinarica útvonal vadregényes tájain. Hegyről hegyre mászott, vadkempingezett, és még medvékkel is találkozott útja során, sőt! Az is valószínűsíthető, hogy ő az első magyar, aki végigjárta a Szlovénia és Albánia közöt
Pénteken a Tokaj InterCity vonat Nyíregyháza helyett Sátoraljaújhely felé indult el, miután Mezőzombornál tévesztett irányt. A hibát Bodrogkeresztúrnál korrigálták, de a vonat így is 80 percet késett, ami a kelet-magyarországi vasúti közlekedésben komoly fennakadásokat okozott. A MÁV szerint emberi mulasztás történt, és elnézést kértek az utasoktól
A Malac Varázs 2023 rendezvényen az egyik nő mellét hosszasan fogdosta, a másik melltartójába egy ötezrest gyömöszölt és azt kérdezte, "elég lesz-e orális szexre".
Kocsis fenyegetőzik, az ügyészség fellép, Juhásznál rendőrök kopogtatnak. Ki irányítja a hatóságokat? Meddig ér Orbán keze? És hol tart a Szőlő utca ügye? A stúdióban Rényi Pál Dániel és Uj Péter.
Az önkormányzat ugyanattól a cégtől vette meg az új autót, amely nemrég gyanúsan olcsón vette vissza az előző polgármester ugyanilyen szolgálati autóját.
Az eset pénteken történt, a vasút szerint emberi mulasztás volt az incidens oka. Ugyan a szerelvényt hamar visszafordították, így is közel másfél óra késés lett a vége.
Elmondta, miért adott szót Semjén Zsoltnak, és hogy bizonyos vádakat erkölcsileg különösen súlyosnak tart. Juhász Péter perét és a bírságot is felidézte.
Orbán Viktor szerint a jövő évi minimálbér-emelés mértéke attól függ, sikerül-e csökkenteni a munkát terhelő adókat. A kormányfő újabb adócsökkentéseket ígért, miközben a KATA-rendszer esetleges átalakításáról is zajlanak az egyeztetések.
Az Erste Bank rendszerfejlesztésről tájékoztatta ügyfeleit, mely során a bank egyes szolgáltatásai leállnak. Az ATM-es készpénzfelvételt nem érinti a dpolog, de számos internetes szolgáltatás nem fog működni. Mutatjuk a részleteket. Pár napja az MBH Bank, az egyik legnagyobb hazai pénzintézet állt le karbantartási munkálatok miatt, amit a Mosthir.h
A házelnök a Harcosok Órájában fejtette ki nézeteit a háborúról, a nyugati politikáról és a baloldal szerepéről. Szerinte egy "ócska politikai manipuláció" zajlik.
Kurucz Kinga és Csernus Dorka kalocsai táncokat mutatott be péntek este, a gyulai tornacsarnokban, ezzel a produkcióval kezdődött a városi idősek napi ünnepség. Görgényi Ernő polgármester beszédében az idősek élettapasztalatának fontosságára hívta fel a figyelmet, mely mindannyiunk számára irányt mutathat. A Gál Ferenc Egyetem és a Békés Vármegye
Katonai tiszteletadás mellett ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót az aradi vértanúk emléknapján, hétfőn reggel az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
Először ülhetett be az iskolapadba az a 14 éves kislány, akit az édesanyja 13 éven át bújtatott az olasz édesapja elől. A kislány éveken át élt elszigetelten, ám most iskolába jár, és állítólag élvezi, hogy emberek között lehet.
A botrányos múltja ellenére március óta a NAV állományában dolgozik az az alezredes, aki korábban a női kollégáit zaklatta az Országgyűlési Őrségnél tartott disznótoros rendezvényen. A hivatal szerint nem tudtak arról, hogy a férfi ellen katonai bűncselekmény miatt ügyészségi vizsgálat folyik.
Egy villanyszerelő súlyos áramütést szenvedett a Samsung gyárában, miután egy koreai alvállalkozónál dolgozott 2022-ben. Bár életét sikerült megmenteni, maradandó sérülései vannak, a felelősök ügye pedig még mindig nem zárult le.
Részvételi rekordot hozott vasárnap a Fuss és segíts! jótékonysági rendezvény. A békéscsabai eseményen, a helyszínen nevezőkkel együtt mintegy 830-an álltak rajthoz a több táv valamilyén. A fiatalabbak elsöprő lendülettel vetették magukat a versenybe. Hagyományosan egyszerre rajtolt a 3, 6, 9 és 12 kilométeres távok mezőnye, valamennyien az össze
Orbán Viktor szerint Brüsszel adóemelést vár, de a kormány inkább a családokat támogatná. Az euró bevezetését kizárta, az EU jövőjét pedig válságosnak látja.
Az ősz beköszöntével egyre hűvösebbre fordul az időjárás. Tapasztalataink szerint ilyenkor már sok magyar azon aggódik, vajon milyen lesz az idei tél? Előkerült most egy előrejelzés, ami ezt mutatja meg.
Mi építünk tovább, és ha jól tesszük a dolgunkat, akkor legkésőbb jövő áprilisban meghaladjuk a gyűlölet erőit – írta Orbán Viktor miniszterelnök hétfő reggeli Facebook bejegyzésében. Megbékéléstől a megfélemlítésig – kezdte posztját a kormányfő, majd felidézte, hogy tegnap felemelő napunk volt. „Felemelő nap, mert újraszentelték a felújított veszp