A hazai lakosság havonta átlagosan 42 000 forintot tud megtakarítani, miközben több mint harmaduknak egyáltalán nincs félretehető jövedelme - derül ki a Generali Biztosító legfrissebb, reprezentatív kutatásából. A 18-65 éves magyarok több mint fele úgy véli, hogy időskorukban is dolgozniuk kell majd, hogy anyagilag boldoguljanak.
Az államtitkár azt írta: "Amennyiben a miniszter és a gyermeke ugyanazon irányból ugyanazon irányba utazik, együtt utaznak. Eddig is így tették, ezután is így fogják."
Orbán Viktor kedden a Facebookon üzent: szerinte Brüsszel zsarolja Magyar Pétert. Menczer ráerősített, és azt írta: a Tisza pártja így is Weber forgatókönyvét követi.
Egészségügyi programbemutatót tartott a Tisza Párt. Már az első ciklusban régiós szuperkórházakat, rövidebb várólistákat, bérrendezést és önálló egészségügyi minisztériumot ígérnek, melynek élén egy orvos áll majd.
Családonként 35 000 forint támogatást ad kutyák és macskák ivartalanítására az Orpheus Állatvédő Egyesület. Magyarországon mintegy 3 millió kóbor macska él, számuk pedig folyamatosan nő – közölte a Magyar Macskavédő Alapítvány (Maved) a múltkor, ezért is fontos foglalkozni velük, és az ivartalanításukkal, hisz szaporodásuk nagyon gyors lehet, ahogy
Szerdán szünetel az oktatás Románia délkeleti megyéiben, miután a hatóságok rendkívüli árvízveszélyre figyelmeztettek az érkező heves esőzések miatt - közölte az Agerpres.
Orbán Anita neve külügyi és energiabiztonsági ügyekben került szóba. A Tisza Párt szerint szakértőként konzultáltak vele, de párttagságról vagy pozícióról nincs szó.
Október 1-jéig 4739 lakóépület gyulladt ki Magyarországon, ami 128-cal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban - közölte az Országos Katasztrófavédelem. A tűzesetekben 77 ember vesztette életét, ez 19-cel haladja meg a tavalyi adatot, a sérültek száma pedig 473-ra emelkedett.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A rendőrök gyanúja szerint az egyik fővárosi kórház belgyógyászati osztályán kértek pénzt azért, hogy az ápolási osztályon helyezzék el a betegeket. Az orvosok azt mondták: senkitől nem kértek pénzt.
A három fiatal videóra is vette a viadalt – azt mondták, csak arra voltak kíváncsiak, hogy melyik kutya az erősebb. A rendőrök múlt csütörtökön fogták el őket egy Heves megyei kistelepülésen. A házkutatáskor két másik lesoványodott kutyát találtak az állatvédők.
A gyógyszer jelentősen mérsékli a Duchenne-féle szindróma lefolyását, havi adagja azonban 10 millió forintba kerül. Európában már engedélyezett, de még nem kapható. A Belügyminisztérium azt írta: a forgalmazó dönti el, hol árusítja, és neki kell kezdeményeznie a tb-támogatását is.
A nemzetgazdasági miniszter a Portfolio konferenciáján azt is mondta: most a vállalatok felé kell fordulni, azok ugyanis érzékenyebbek a gazdasági bizonytalanságra. Az RTL Híradónak nyilatkozó gazdasági elemző szerint a hitelpiaci adatok nem ezt támasztják alá.
A Facebook és az Instagram egy uniós jogszabály miatt hétfőtől nem engedélyez politikai reklámokat. Bohár Dánielnek viszont még kedden is négy hirdetése futott, ebből három a határidő lejárta után indult. Karácsony Gergely főpolgármester egyik hirdetését törölték.
Vesztegetés gyanújával fogtak el két főorvost és egy szociális munkást Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden a police.hu oldalon.
Témák: A prevencióra hívja fel a figyelmet a Hídi séta a mellrák ellen elnevezésű program. Az esemény rávilágít arra, hogy az érintettek nincsennek egyedül. Idén is folytatódik a lisztérzékenység szűrő program, melynek valamennyi gyulai, elsős általános iskolás gyermek alanya lehet szülői beleegyezés esetén. Az országban még mindig kivételesnek szá
Az Országos Könyvtári Napok kettős eseményt hozott a GFE békéscsabai karára hétfőn. Álom és valóság címmel fotókiállítás nyílt a campuson és kihirdették az összegyetemi szintű, Nagy Nyári Könyves Kihívás eredményeit is. Pálovits Ágota és Simonfi Gábor fellépése is színesítette a hétfői kettős programot a Gál Ferenc Egyetem gazdasági karán. Az Ors
A háborús veszélyhelyzet újabb meghosszabbítását kéri a kormány az Országgyűléstől. Az indítványt rendkívüli ülésen vitatta meg a parlament. A kormánypártok támogatják a háborús veszélyhelyzet meghosszabbítását, az ellenzék szerint viszont a rendkívüli jogrend létezését eddig sem indokolta semmi.
Megszólalt az a nő, akire több kutya is rátámadt Pécelnél. Elmondása szerint sokat segített neki, hogy egy kutyaiskolában megtanulta, hogyan kell kezelni az ehhez hasonló eseteket.
Az OECD friss jelentése alapján tovább csökkent, hogy mennyire érzik magukat megbecsülve a hazai tanárok. Sok szempontból viszont jobb a helyzet a tanárok szerint, mint más országokban.
Október 7-én kedden jön az év első szuperholdja. A szeptember 22-i napéjegyenlőséghez legközelebbi teliholdra, vagyis a mostanira szüreti holdként hivatkoznak, állítólag a mezőgazdasági hagyományok miatt, ilyenkor ugyanis a gazdák sötétedés után is szüretelhettek.
Az önazonossági rendeletben részletesen meghatározzák, kik és milyen feltételekkel költözhetnek be novembertől Balatonföldvárra. A hozzájárulás mértéke az adásvételi szerződésben foglalt vételár 2 százaléka, ha a betelepülőre nem vonatkozik a törvényben meghatározott mentesség.
Egy új gyógyszer jelentősen lassíthatja a Duchenne-féle izomsorvadás lefolyását, ám a havi 10 millió forintos ár sokak számára elérhetetlenné teszi. Bár Európában már engedélyezték, Magyarországon még nem kapható. Ám most egy szegedi kisfiú megkapta a gyógyszert.
"Három hete azt mondták, hogy az applikációt Amerikában fejlesztették, most Ukrajnánál tartunk, de jön már az MI6, jön Brüsszel, jön Soros Gyuri bácsi."
A főorvos búcsúztatása a Ferencváros-Paks rangadó előtt volt, különleges ajándékot is kapott Kubatov Gábortól. Viszont mindenkit megnyugtatott: apróbb változásoktól eltekintve minden marad a régiben.
A tudomány szabadságáért tüntettek a Pázmány épülete előtt, tiltakozva az egyetem négy munkatársának távozása miatt. Hodász András felidézte, hogy pár éve az egyetem lelkészeként a végzősöknek azt mondta: nem igaz, hogy az egyház ellenzi a tudományos szabadságot, de attól fél, hogy túl naiv volt.
A XI. kerület képviselő-testülete által elfogadott új építési szabályzat természetközeli területté minősítette át azt az őrmezei területet, amit egy ingatlanalap régóta szeretne hasznosítani. Ezzel nemcsak megakadályozták, hogy a főváros egyik utolsó zöld területét beépítsék, de megnyílt az út azelőtt, hogy a Fővárosi Önkormányzat később levédhesse
A 2024-es OECD TALIS-felmérés szerint a magyar pedagógusok elégedettebbek, munkájuk során nagyfokú szakmai önállóságot élveznek, és támogató iskolai környezetben dolgoznak - közölte a Belügyminisztérium (BM).
Ezzel nyugtatta az 1400 lakásos ingatlanfejlesztés miatt aggódó óbudaiakat a beruházó, aki szerint kell Óbudának a vérfrissítés. A polgármester, aki korábban ellenezte, hogy új lakások épüljenek a kerületben, most viszont támogatja ezt, nem állt ki a lakók elé.
Átadták a Blahán Budapest új találkozási pontját, a magasságával és alapterületével a π-t, formájával egy cöveket idéző szimbolikus homokórát, ami napórának indult, csak aztán árnyékba rakták.
Gyorsított ágazati vizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a szúnyoggyérítés hazai piacán, elsősorban az egyajánlatos közbeszerzésekre, azon belül is főként az ajánlattevői oldal piaci magatartására fókuszálnak - közölte a GVH.
A vagyonszerzésnél a különös aránytalanság bizonyítása nagyon nehéz lesz, de most megfordul ennek a terhe, a törvényi vélelem az lesz, hogy az ellenkező bizonyításáig vagyonelkobzás alá esik majd a vagyon – mondta az InfoRádióban a friss törvénymódosítási tervezetről Borbély Zoltán büntetőjogász.
A Tisza Párt elnöke szerint a Fidesz a gyermekvédelem problémáit nem megoldani, hanem elrejteni akarja, miközben a valós megoldásokat és segítséget akadályozzák.
A 6-os villamos októberben több éjszaka nem közlekedik karbantartás miatt, helyette 6-os jelzéssel pótlóbusszal lehet utazni - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).