Majka Csurran, Cseppen című száma hatalmas visszhangot váltott ki a magyar közéletben a megjelenése óta. Az előadó most nyilatkozott a dallal kapcsolatban, és elárulta: már a megjelenés előtt érezte, hogy sokféle reakciót fog kiváltani a hallgatóságból, de szerinte túl nagy jelentőséget tulajdonítanak neki.
Akciófilmbe illő jelenet játszódott a budapesti Golgota úti piacon, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei civilben rábukkantak a gyanús pavilonokra. Amikor a két árus megneszelte, hogy a vásárlók valójában pénzügyőrök, megnyomták a vészcsengőt, majd próbáltak elmenekülni.
Felszámolták a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem egyik kampuszát, a hallgatók szerint így a belvárosi campus élhetetlenül zsúfolt lett. Arra is panaszkodtak, hogy alig lehet felvenni a kötelező gyakorlati órákat, de még ha sikerül, akkor se mindig férnek be a tömött teremekbe. Az egyetem szerint ez nem gyakori.
Nem engedélyezett növényvédőszer tartalom miatt a forgalmazó fermentált fekete fokhagymát hívott vissza a forgalomból - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szerdán az MTI-vel.
A TISZA Párt elnöke szerint "Nem véletlenül pánikolnak Orbánék. Pontosan tudják, hogy egy jól szervezett önkéntes hálózattal és egy hatalmassá duzzadó online közösséggel nem tudják felvenni a versenyt".
Magyarországon is egyre nagyobb arányban jelennek meg az AI-generált tartalmak a politikai közegben. Erre jó példa lehet Hoppál Péter szerda délelőtti, virtuálisan előállított fotója, melyet a Facebook-oldalán osztott meg, s amelyen Orbán Viktor, Robert Fico és Andrej Babis látható itallal a kézben egy szoba ajtaja előtt. A kép másik oldalán pedig
Tűz keletkezett egy tanyán szerda délelőtt a Békés vármegyei Nagybánhegyesen. A katasztrófavédelem rendőri segítséget kért egy acetilénpalack hatástalanításához.
Nem engedélyezett növényvédőszer tartalom miatt a forgalmazó fermentált fekete fokhagymát hívott vissza a forgalomból – közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH).
2025. szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal drágultak az egy évvel korábbiakhoz képest. Augusztushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Szexrandi.hu társkereső 2015-óta minden évben utánajár a Google Trends mutatói segítségével, hogy földrajzilag hol a legfogékonyabbak a magyarok a szexuális tartalmak iránt. Most ismét közzétették a kutatás eredményeit. Arra keresték a választ, hogy tavaly nyár óta mely városokban mozdult rá igazán a lakosság az érzéki tartalmakra, és hol kereste
Az esemény jó lehetőséget ad a diákoknak a különböző szakmák és képzési lehetőségek megismerésére. A Békéscsabán tanuló diákok közül van olyan is, aki a gyulai Erkel Ferenc Gimnáziumban szeretné folytatni tanulmányait. Nemcsak általános iskolás diákok látogatták meg a pályaválasztási vásárt. A középiskolások számára jó lehetőség nyílt szakmák, eg
Budapesten többen kerékpároznak, mint 2018-ban, vidéken viszont sokkal kevesebben. Köze lehet ehhez annak is, hogy sokkal több autó van az országban, mint hét éve.
Pesterzsébet annyiszor változtatott nevet a 20. században, hogy szinte követni sem lehet. Egy TikTok-videónak köszönhetően most mégis végigkövethetjük, milyen elnevezéseket viselt a kerület az idők során.
Bejelentésekkel érkezik a kormány csütörtökön 9.30-kor, Vitályos Eszter és Gulyás Gergely a friss közléseket követően újságírói kérdésekre is válaszol. Tartson velünk!
A képviselő szerint a kevés résztvevő miatt nem lehet elérni a gyülekezési törvény módosításának visszavonását. A tüntetések így egyszerűbb formában folytatódnak.
A magyar labdarúgó-válogatott játékosai fekete karszalagot viselnek majd szombaton az örmények elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésen, Mezey György emléke előtt adózva.
A kormánypártok voltak sikeresebbek a szeptemberi időszakban – írja az Alapjogokért Központ elemzése. A kormánypártoknak nagy lökést jelentett az Otthon Start Program, miközben a Tisza Pártot az adóemelési ügy és Ruszin-Szendi Romulusz körüli fegyverviselési ügy is sújtotta, miközben a "Szőlő utca körüli álhírbotrány" igazságtartalmát nem tudták ig
Azonnal hatállyal megszüntette az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) annak a mentősnek a munkaviszonyát, aki brutálisan bántalmazott egy férfit kedden Heves vármegyében – közölte az OMSZ.
Eltűnt lakót keres a Jászberényi Állat- és Növénykert, amelynek gondozói nyitva találták a dél-afrikai sülök karanténhelyének ajtaját. A gyanú szerint valaki felfeszítette az ajtót rögzítő pántot, a két állat így tudott kisétálni a helyéről. Az egyik sült már megtalálták, a másik azonban elhagyhatta az állatkert területét, ezért a dolgozók a lakoss
A tehetséggondozás és a szakemberképzés érdekében együttműködési megállapodást kötött a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány (MCC) a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK) – közölték az együttműködés résztvevői szerdán.
Videón, amint a mentős a megbilincselt embert teljes erőből megrúgja. Úgy tudjuk, hogy a férfi korábban a vonat elé akart ugrani, a vasutasok emiatt hívtak mentőt. Meg is bilincselték, mielőtt a rúgás érte. A rendőrség nyomoz, a mentőst elbocsátják.
Az Európai Parlament szerdán új, szigorúbb definíciót vezetett be a hús meghatározására, amelyet kizárólag állatok ehető részeire korlátoz, és kizárja a laboratóriumban, sejtkultúrából előállított termékeket.
Nemrég írtunk arról, hogy milyen szörnyű állapotban van a Balaton. Most kiderült, hogy a Velencei-tó vízszintje is siralmas. Újabb drámai fotók érkeztek. Most nem a magyar tengerről, hanem a magyarok és sok turista kedvenc célpontjáról, a Velencei-tóról. Mi magunk is rengeteg boldog gyerekkori nyarat töltöttünk Gárdonyban, így számunkra is szívfacs