2025. október 10. péntek

okt. 10
7:54
Zord fordulat az időjárásban: betört a hidegfront, vége kellemes ősznek (Pénzcentrum)
Hidegfront érkezik észak felől, ami többfelé felhős, szeles és hűvösebb időt hoz, különösen az ország északkeleti részére, közölte a HungaroMet.
okt. 10
8:00
Erre már nem számítottunk: Ekkora erősödéssel indította a pénteket a forint (Most Hír)
Erősödött kissé a forint péntek reggelre a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
okt. 10
8:03
Orbán Viktor ezúttal Kolozsvárról jelentkezett a péntek reggeli interjúval (Blikk)
Rendhagyó péntek reggeli interjúval érkezett Orbán Viktor. A miniszterelnök jelenleg Kolozsváron van, ahol az RMDSZ-szel együtt ünnepelte a párt születésnapját. Orbán Viktor még tegnap éjjel is posztolt a mulatságból, ahol egy pohár borral a kezében énekelt. A korai kelés azonban nem maradt el, mivel sort kerítettek a szokásos péntek reggeli interj
okt. 10
8:06
Csak egyetlen országrészben fog esni az eső pénteken, mutatjuk hol (ATV)
Az ország jelentős részében száraz idő lesz, az egyik országrészben viszont esőre kell készülni.
okt. 10
8:06
Takács Péter egy hónap után bocsánatot kért, amiért leszólta a burgenlandi mentőszolgálatot (SzMo)
Az államtitkár a Harcosok órája című műsorban korábban úgy fogalmazott: "amikor egy osztrák mentős beszáll egy magyar mentőautóba, azt hiszi, hogy mobil intenzív osztályon jár".
okt. 10
8:06
Elkezdődött: Ez a 2 csillagjegy valami hihetetlent él át októberben – felismered magad? (Most Hír)
Ahogy az ősz lassan átöleli az évet, a csillagok is különös erővel rendeződnek. A horoszkóp szerint ez a két csillagjegy hatalmas égi ajándékot kap az univerzumtól. A Halak és az Ikrek most mindent visznek.
okt. 10
8:12
Orbán Viktor: Az ukránok már az okostelefonodban vannak (Telex)
A Kolozsvárról jelentkező miniszterelnök szerint a "bezzegrománozásnak" vége, a friss Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlónak pedig "politikai véleménytől függetlenül" gratulált.
okt. 10
8:15
A szegedi okosboltban nem volt ember, de őrt hívtak a lopások miatt (Infostart)
A szegedi Szent István Coopban átmenetileg biztonsági őr felügyeli a működést zárás után. Az okosbolt eddig is sikeresen üzemelt, de a lopások miatt ideiglenesen emberi felügyeletet vezettek be.
okt. 10
8:24
Több mint 5200-an érkeztek Ukrajnából csütörtökön (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 27 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
okt. 10
8:24
Tízezreket fizethetsz, ha ezt nem tudod a magyar erdőkben (Most Hír)
A csapadékos ősz beköszöntével beindult a gombaszezon. Ezért a természetvédelmi területeken fokozott ellenőrzésekre kell számítani, ha nem tudjuk, miből mennyit szedhetünk, netán védett területen gombászunk, súlyos pénzbírságokat kaphatunk a nyakunkba. Mutatjuk a tudnivalókat. A gombaszezon berobbanásával évről évre megtelnek a magyarországi erdők
okt. 10
8:27
Orbán Viktor péntek reggel Kolozsváron: mi, magyarok békében és együttműködésben akarunk élni, ezt a döntést minden nap meg kell hozni (Infostart)
A Kossuth rádió kolozsvári kihelyezett stúdiójában kezdte pénteki munkanapját Orbán Viktor miniszterelnök. "Tapasztalt és tiszteletre méltó ember a miniszterelnök, ha valakinek van esélye, hogy a csálén álló szénakazlat visszaigazítsa, az Ilie Bolojan ilyen" - fogalmazott az RMDSZ kongresszusa előtt, ahol a román kormányfővel is találkozik pénteken
okt. 10
8:39
Orbán Viktor Kolozsváron mulatott az éjszaka: így fakadt dalra a miniszterelnök vörösborral a kézben (Blikk)
Orbán Viktor miniszterelnök épp Kolozsváron tartózkodik, ahol pénteken, az RMDSZ 17. kongresszusán mond beszédet. A kormányfő már csütörtök este is aktívan részt vett az eseményekben, egy videóban pedig dalra is fakadt. Az ünnepi rendezvényen várhatóan Románia államfője, Nicușor Dan is ott lesz, valamint Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke politikai bes
okt. 10
8:48
Lehetőség nyílik az utolsó magyar túsz szabadulására a Gázai övezetben (Demokrata)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter köszönetet mondott Badr Abdelatinak.
okt. 10
9:00
A közrádióban váratlanul megkérdezték a flasztercsávózó Orbán Viktort, hogy mi értelme a nemzeti konzultációnak (444.hu)
A miniszterelnök egyébként a beszélgetés nagy részében ukránozott és tiszapártozott, bár megemlítette a vért hányó közgazdászokat is.
okt. 10
9:00
Orbán Viktor: Régen azt mondták, hogy az oroszok már a spájzban vannak, ma azt mondhatjuk, hogy az ukránok már az okostelefonodban vannak (SzMo)
Szokásos péntek reggeli rádióinterjújában a miniszterelnök Romániáról, Brüsszelről, és a Tisza Pártról is beszélt. Elmondta azt is, hogy szerinte Magyar Péter pártja az ukránok pártja, a magyar gazdaság pedig szerinte nincs rossz bőrben.
okt. 10
9:06
Nem megyünk mi innen el – húzatta a nótázó Orbán Viktor a cigánnyal Kolozsváron (444.hu)
A sok kislányt meghágó huszárok után Orbán most egy NER-oligarcha kocsmájában jelezte, hogy marad, míg a házigazda ki nem veri.
okt. 10
9:06
Ferenc pápa kávézója Budapesten (Demokrata)
A kávézóban a kávé és sütemény mellett az evangélium örömhíre, az élő egyház lelkisége és horgolt minipápa is várja a vendégeket.
okt. 10
9:24
Devizahiteles győzelem a Fővárosi Törvényszéken: a banknak 40 milliót kell visszafizetnie a megélhetését is elbukó családnak (444.hu)
Nem kaptak megfelelő tájékoztatást - sok egzisztenciáját bukó adós van hasonló helyzetben, a mostani ítélet után többen reménykedhetnek.
okt. 10
9:24
A kormány továbbra is támogatni fogja a látás visszaállítását célzó kutatást (Demokrata)
A kormány 2028-tól évente kétmilliárd forintot biztosít a látás visszaállítását célzó kutatásra.
okt. 10
9:27
Orbán Viktor: Az ukránok már az okostelefonodban vannak (Menedzsment Fórum)
Ezt is mondta a kormányfő a szokásos péntek reggeli közrádiós interjújában, amelyet ezúttal Kolozsváron adott.
okt. 10
9:33
40 millió forintot fizet vissza az Unicredit egy devizahitelesnek (Blikk)
20,5 millió forintot vettek fel az UniCredit Bank ügyfelei, egy gyulai család még 2007-ben, ezt követően pedig több mint 61 milliót fizettek vissza. Ám ami ezután történt, arra nem sokan fogadtak volna: a Fővárosi Törvényszék az Európai Unió Bírósága által nemrégiben hozott döntés alapján a napokban hozott ítéletet, amelynek értelmében a befizetés
okt. 10
9:54
Vitézy: Tömegközlekedés nélkül épülne meg a húszezres stadion Újpesten (Telex)
A tervezet szerint 4-500 parkolóhellyel próbálják majd kiszolgálni a több tízezres forgalmat.
okt. 10
10:00
Ülésezett a Gyulai Nyugdíjasok Polgári Egyesülete (Gyulatelevízió)
Az idén huszadik jubileumára készülő Gyulai Nyugdíjasok Polgári Egyesülete szerdán tartotta őszi közgyűlését a művelődési központban. A hagyományosnak mondható alkalom meghívott vendége Görgényi Ernő polgármester volt. Ebben az évben ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját a Gyulai Nyugdíjasok Polgári Egyesülete. A civil szervezet életében ha
okt. 10
10:09
NAV-kisokos jön többgyermekes anyáknak (Infostart)
Az elmúlt időszak leggyakrabban feltett kérdéseit összegyűjtve az adóhivatal pénteken tett közzé a honlapján egy tájékoztatót (Gyakran ismételt kérdések), amely egyértelmű, hasznos és gyakorlati információkat ad a kedvezményezetteknek. Ezzel a NAV újabb segítséget nyújt a kedvezmény érvényesítéséhez miután október 1-jétől él a háromgyermekes anyák
okt. 10
10:18
Videó: Orbán Viktor énekelve-mulatozva ünnepelte a magyar Nobel-díjat (SzMo)
"Egy kis elhajlás belefér" – mondta a miniszterelnök a videóban, miután borral a kezében tisztelgett az óriási magyar irodalmi siker előtt.
okt. 10
10:18
Orbán Viktor kiírta Facebookra, hogy az ukránok már a tiszás spájzban vannak – azonnal lecsapták a poént a kommentelők, de nem úgy, ahogy a miniszterelnök várta (Most Hír)
Orbán Viktor péntek reggel próbálta a Facebookon tovább nyomni a Tisza Párt és Ukrajna összefonódását. "De sikerült?" - tehetjük fel a kérdést egy klasszikust, Kovács Zoltánt idézve. Mutatjuk.
okt. 10
10:24
Magyar Péter: Vagy elrabolták Orbán Viktor telefonját és Moszkvában írják rajta a posztokat, vagy olyan mentális egészségnek örvend, mint Kádár János 1989-ben (SzMo)
"Az ukránok már a tiszás spájzban vannak" – írták a miniszterelnök Facebook-oldalán. Erre reagál Magyar Péter.
okt. 10
10:30
Ezerhétszáz gyermek iskolakezdéséhez járult hozzá a MosolyTáska akció (Demokrata)
A gyűjtésben több mint 150 általános iskola diákjai és magánszemélyek is részt vettek.
okt. 10
10:36
Úgy tűnik, mégis bontják a vasúti pályát Komlón, megkezdték az előkészületeket (Telex)
A Godisa–Komló vonalat 2023 augusztusában zárták be, most Komló belvárosában fel is számolnák a vasúti infrastruktúrát.
okt. 10
10:39
Lezárásra kell számítani az M5-ös autópályán egy csomópont építése miatt – itt vannak a részletek (Blikk)
Az M44-M5 csomópont építése új szakaszba lépett: gerendák beemelésére és információs kapuk telepítésére kerül sor október 14. és 19. között. Az éjszakai munkálatok miatt az M5 autópályán időszakos teljes pályazárra kell számítani este 6 és reggel 6 óra között. A közlekedőknek fokozott figyelemmel és türelemmel kell vezetniük a környező útszakaszoko
okt. 10
10:48
A kormány célja, hogy télen is megfizethető energiával lássa el a családokat (Demokrata)
Tart a felkészülés a téli időszakra, erről írt Facebook-oldalán Németh Szilárd.
okt. 10
10:48
Inside the Fall of Viktor Orbán’s Secret Brussels Spy Network (Telex)
In the 2010s, Hungarian intelligence began spying in Brussels against the EU and tried to recruit Hungarians working in EU institutions for this purpose. However, Hungarian intelligence did it so blatantly and clumsily that they were exposed, and their network collapsed — as uncovered by Direkt36 in cooperation with Belgian and German partners.
okt. 10
10:54
Szörnyű hírt kaptak a nyugdíjasok, jövőre már ez vár rájuk (Most Hír)
A magyar nyugdíjasok helyzete jövőre sem lesz könnyebb, még ha a választások előtt meg is szórják őket némi extra juttatással, állítja a nyugdíjszakértő. Ugyanis a nyugdíjak reálértéke nem marad változatlan, sőt tovább csökken az inflációs hatások mellett. Mutatjuk, mire lehet számítani. A nyugdíjasokat érintő változásokat a Mosthir.hu oldalain is
okt. 10
11:18
Saját embere szegezte a kérdést Orbán Viktornak: "Kis elhajlás belefér" – válaszolta a kormányfő (ATV)
Hogy áll a beszéd? – saját embere kérdezett rá Orbán Viktornál, miután a miniszterelnök a kolozsvári Rhédey-ben töltötte az estét.
okt. 10
11:18
Nemrég halt meg az édesapja, most saját életéért küzd a 16 éves vízilabdázó – gyűjtést indítottak a család megsegítésére (SzMo)
A Budapesti Honvéd játékosát, Bihari Gábort leukémiával diagnosztizálták. Édesapja temetését követően felerősödtek a tünetei.
okt. 10
11:24
7,4-es erősségű földrengés rázta meg a Fülöp-szigeteket, utórengések is jöhetnek (Pénzcentrum)
Egy 7,6-os magnitúdójú földrengés rázta meg a Fülöp-szigetek dél-keleti Davao Oriental tartományát október 10-én, helyi idő szerint 9:43-kor - jelentette a Fülöp-szigeteki Vulkán- és Szeizmológiai Intézet (Phivolcs).
okt. 10
11:24
40 millió forintot kell visszafizetnie a banknak egy devizahiteles adós részére (SzMo)
Egy gyulai család 2007-ben 20,5 millió forintos deviza alapú kölcsönt vett fel az egyik hazai banktól. A futamidő alatt – végrehajtási eljárással együtt – a bank kimutatása szerint 61 219 319 forintot fizettek vissza.
okt. 10
11:24
Brutálisan összeomlott a fideszes kommunikációs csodafegyver Harcosok órája nézettsége (Telex)
Ahogy az várható volt: megszűnt a pénzért vett nézettség lehetősége a Facebookon, hirtelen eltűnt a nézők 96 százaléka.
okt. 10
11:48
Egységben az erőnk, közösségben a jövőnk! mottóval elkezdődött az Rmdsz kongresszusa (Demokrata)
Az Rmdsz kongresszusán Románia és Magyarország miniszterelnöke is jelen van.
okt. 10
11:54
A frizbit, mint sportágat népszerűsítették Gyulán (Gyulatelevízió)
A frizbit, mint sportágat népszerűsíti a gyulai Karácsonyi János Katolikus Gimnáziumban a Magyar Repülő Korong Szövetség. Az eseményen európa-, valamint világbajnokok sportolók tartottak bemutatót a diákoknak. Szilágyi Alexandra U20-as Európa-bajnok is ellátogatott a fürdővárosi rendezvényre. A sportággal jelenleg Győr és Székesfehérvár mellett B
okt. 10
12:00
Mi történt? Átmeneti gondok az MBH Bank mobilalkalmazásával (ATV)
Reggel óta akadozik az MBH Bank mobilalkalmazása, több ügyfél nem tud belépni vagy tranzakciót indítani.
okt. 10
12:00
Németh Szilárd úgy gratulált Krasznahorkai László Nobel-díjához, mint senki más (SzMo)
A Fidesz alelnöke büszke a magyar író Nobel-díjára, de felsorolta, hogy szerinte ki mindenkinek járt volna még az elismerés.
okt. 10
12:00
„Eltűnt az alázat” – Caramel kíméletlenül őszinte volt a Forbes Dealben: Ezért akart mindent megváltoztatni gyerekként a roma telepen, de most már csak dalokat… (Most Hír)
Molnár Ferenc Caramelnek gyerekkorában két célja volt: hogy megismerje magát, illetve mindig őszinte legyen önmagához. Most így látja a dolgokat a szakmájában és az országban az énekes. Caramel és felesége, Szilágyi Sylvi kisfia, Miron októberben ünnepli a születésnapját. A Mosthir.hu korábban megmutatta fotókon, hogyan ünnepelt a család. Azelőtt p
okt. 10
12:06
Megszólaltak a kutatómentők: A "Pilisi rémet" éppen most kreálják meg azok, akik ezt a sok-sok hazugságot terjesztik (SzMo)
A kutatómentők reagáltak arra, hogy az utóbbi hetekben több összeesküvés-elmélet és álhír is megjelent azzal kapcsolatban, hogy egy rém garázdálkodik a Pilisben.
okt. 10
12:06
Az ókor óta először megnyitják a Colosseum titkos átjáróját (Most Hír)
Közel kétezer éve első ízben nyitják meg a nagyközönség előtt a római császárok hajdani titkos átjáróját a római Colosseumban október 27-én.
okt. 10
12:09
Kiderült az igazság a "pilisi rémről", akit Kaszás Nikolett és Miklovicz András eltűnése kapcsán emlegetnek (Blikk)
A Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat különösen éles hangon nyilatkozott, miután az utóbbi hetekben elszaporodtak az összeesküvés-elméletek a Pilisben eltűnt két ember, Kaszás Nikolett és Miklovicz András ügyével kapcsolatban. Többen azt állítják, hogy egy rém garázdálkodik az erdőben. Az életmentők lerántották a leplet a valóságról: "egyetlen eg
okt. 10
12:12
Orbán Viktor azért kezdte erdélyi beszédét Krasznahorkai Nobel-díjával, hogy a románok is megértsék, miért olyan erősen patrióták a magyarok (444.hu)
Azt is mondta: "A Nobel-díj a magyaroknak jogcím a létezésre."
okt. 10
12:14
Fizetett hirdetések nélkül elakadt a digitális honfoglalás: nézői 96 százalékát elvesztette a Harcosok órája (444.hu)
A Facebook leállította a politikai hirdetéseket, és ez nehézségeket okoz a Fidesz-kommunikációnak.
okt. 10
12:21
Magyar Péter az öregedő Kádáréhoz hasonlította Orbán Viktor elmeállapotát (Blikk)
Aggodalmát fejezte ki Magyar Péter: "Vagy elrabolták Orbán Viktor telefonját és Moszkvában írják rajta a posztokat, vagy olyan mentális egészségnek örvend a miniszterelnök, mint Kádár János 1989-ben" – fogalmazott a Tisza Párt elnöke közösségi oldalán péntek délelőtt.
okt. 10
12:24
Leállt az Mbh Bank mobilalkalmazása (SzMo)
Péntek reggel több MBH Bank-ügyfél is hiába próbálja használni, nem működik az applikáció, egyelőre nem tudni, mi lehetett a probléma.

Keresés