Hadházy Ákos idézte fel bócsai ügyet, aminek évekkel ezelőtt járt utána. Állítása szerint "az ellopott pénzből semmi nem lett meg, bár az ügyészség vagyonelkobzásokat kezdeményezett."
Varga Judit esetleges kampányba való visszatérése inkább korlátozott, mint sorsfordító hatással járna – állítja Török Gábor politikai elemző. Szerinte a Fidesz taktikai lépése azonnal a kegyelmi ügy keretei közé szorulna, Varga pedig nem egyszerűen "bevethető bábu", hanem önálló döntésekkel rendelkező szereplő, akinek belépése komoly pszichológiai
Medvetámadás okozhatta egy hetvenes éveiben járó férfi halálát Ivate prefektúrában – közölte a japán rendőrség pénteken. Nemrégiben a szomszédunkban, Székelyföldön történt újabb durva medvetámadás, pontosabban Illyésmezőn, amit a Mosthir.hu-n is megírtunk. A vadállatokat ezúttal a villanypásztor sem állította meg, és nagy mészárlást végeztek az áll
Egyedül indulunk a választáson, nem kötünk paktumokat, nem alkuszunk, és nincs is erre szükségünk, hiszen Magyarország legszervezettebb, legegységesebb pártja vagyunk - jelentette ki a fővárosi jelöltjeiket bemutató szombati eseményen Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke, parlamenti frakcióvezetője.
Világosan meg kell mondani: se katonát, se pénzt, se fegyvert nem adunk az ukrajnai háborúba, ez nem Magyarország érdeke, nem Magyarország háborúja, Magyarországnak ki kell maradnia a háborúból - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Pesterzsébeten, a Tátra téri piacon.
Végvári Janka alig tizennyolc éves, mégis komoly megpróbáltatásokon van túl: a Miss World Hungary idei győztese őszintén beszélt arról a betegségről, amelyet fiatalként kellett legyőznie, és amely örökre megváltoztatta az életéhez való hozzáállását.
Az államtitkár szerint nincs éhezés, tele a hűtő és az iskolai étkezés ingyenes. Sok helyen az élelemre a havi 20-25 ezer forintos vegyi keretből vesznek el, és inkább azon spórolnak.
Jókai Mór egy nagy nemzedék egyik legfényesebb csillaga volt, aki a haza függetlenségéért is bátran harcolt - hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter Jókai Mór születésének bicentenáriuma, valamint felújított síremlékének átadása alkalmából tartott szombati ünnepségen, a Fiumei úti sírkertben.
A kormányfő maximumra csavarja az ukránozást a nem túl jó minségű AI-videóban is.. Mindezzel egyidőben Kijev visszautasította a magyar miniszterelnök vádjait, a Tisza Párt pedig tagad bármiféle érintettséget.
Hetvenezer kilométer tengereken és óceánokon egy kevesebb mint tíz méteres hajócskán. Hogyan bírták ki Fa Nándorék azt a két évet a vízen, és a kikötőkben? Volt-e halálfélelme, amikor fejjel lefelé álltak az óceánon a hajóval? Mi lesz a Szent Jupát hajó sorsa? Elindul még a világ körül? Vagy pihen a Balatonon a jövőben? L. Dézsi Zoltán riportja.
Az elmúlt hetekben történt két eltűnés ügyében folyamatosan szaporodnak az összeesküvés-elméletek. A Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat azt írja posztjában, a családokkal és a rendőrséggel folyamatosan egyeztetnek.
Hegyi Ildikó a gyámügyben tapasztalt élményeiről vallott. Szerinte a gyakori lehallgatás és a politikai szűrés, mindemellett pedig nagy fluktuáció és alacsony bérek jellemezték a rendszert.
A kerületi önkormányzat egy céggel összefogva összesen 18 ponton teszi elérhetővé a pedálrásegítéses bringákat, a második kerületben élők pedig kedvezményt kapnak a bérleti díjból.
Egyelőre nem akar visszalépni a 2026-os jelöltségtől a XIII. kerület "bombabiztos bástyája", Hiszékeny Dezső. Az MSZP kerületi képviselője szerint a Tisza helyi jelöltjének megnevezése döntő pillanat lesz, és azt is szeretné, hogy a választókörzetében egy ellenzéki induljon. Emiatt a pártja is kivár a döntéssel.
Több mint tíz évvel a határon túli magyarok választójogának bevezetése után most először tudhatjuk pontosan, melyik országokban élnek a levélben szavazók. Az adatok szerint a legtöbben továbbra is Romániából és Szerbiából voksolnak, miközben Nyugat-Európában alig néhány ezren élnek a lehetőséggel. Bár a Fidesz eddig elsöprő fölénnyel vezetett a lev
Orbán Viktor szombat délelőtt egy mesterséges intelligenciával készült szatirikus videót osztott meg Facebook-oldalán, amelyben Volodomir Zelenszkij ukrán elnök magyarul mutatja be a "Tiszaphone" nevű telefont, a közönség soraiban pedig Magyar Péter is feltűnik, amint tapsol neki.
A pesterzsébeti piacon Gulyás Gergellyel jelent meg, ahol több mint százan várták a kormányfőt, de kinn voltak az ellenzéki pártok is a híveikkel együtt.
Elővigyázatosságból korlátozták a látogatást a Keszthelyi Kórházban, mivel egyre több az őszre jellemző felső légúti megbetegedés. Szeptember végén arról írtunk a Mosthir.hu-n, hogy egyre több Covid-megbetegedést diagnosztizálnak a háziorvosok, de terjednek a felső légúti fertőzések is. A jó hír az, hogy novembertől elérhető lesz a Covid elleni vak
Akár üdvözöljük, akár bosszankodunk miatta, tény, hogy a halloween mára Magyarországon is teret hódított. Az ALDI kínálatában most olyan termékeket kínálnak szuper akciós áron, amelyeknek minden gyerek örülni fog így ősszel. A szülők pedig vasárnap már meg is rohamozhatják a boltokat, hogy le ne maradjanak.
A magyar vadgazdálkodás Európa és a világ legszűkebb élvonalába tartozik, amire jogosan lehetünk büszkék - mondta az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára a tárca közleménye szerint a 2025. évi Országos Vadásznap szombati ünnepélyes megnyitóján, a Győr-Moson-Sopron vármegyei Göbös-majorban.
A bevétel és a turizmus, vagy a helyiek érdeke a fontos? Változik a "kötényes fürdőzés", rövidebbek lesznek a kizárólag férfiak vagy nők által látogatható időszakok a Rudas fürdőben, miután a Gellért fürdőt több évre bezárták. Vitézy Dávid, a városfejlesztési bizottság elnöke szerint azonban nem lehet a tömegturizmus igényeit a fővárosiak érdekei e
A 2025-re tervezett 13 százalékos minimálbér-emelés sorsa egyre bizonytalanabb. A munkaadók szerint a jelenlegi gazdasági környezetben nem tudják vállalni a megállapodás szerinti növekedést, míg a szakszervezetek ragaszkodnak az eredeti vállalásokhoz. A tárgyalásokon felmerült, hogy a szociális hozzájárulási adó csökkentésével akár 12,5 százalékos
A bruttó átlag 9,7 százalékkal nőtt, az infláció 4,6 százalék volt. A közigazgatásban minden negyedik bruttó csökkent, az oktatásban is mintegy 7 százaléké.
Orbán Viktor kormányfő máris berúgta a Fidesz aláírásgyűjtő kampányát, amelyet az Európai Bizottság Ukrajnával kapcsolatos terveinek elutasítására hívott életre. A miniszterelnök váratlanul szombat reggel megjelent a pesterzsébeti piacon, a kormánypárt pultja előtt, Magyar Péter szerint viszont ez csak addig tartott, amíg a miniszterelnökről elkész
Kunhalmi Ágnes, a XVIII. kerület országgyűlési képviselője és az MSZP politikusa Facebook-bejegyzésében élesen bírálta Orbán Viktor dél-pesti kampányát. Ugyanezért a Tisza elnöke is klaviatúrát ragadott.
Hiszékeny Dezső, az MSZP országgyűlési képviselője egyelőre nem tervezi visszalépni a 2026-os választásokra tervezett jelöltségétől. A politikus hangsúlyozta: szeretné folytatni munkáját a XIII. kerületben, ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a végső döntés az ellenzéki pártok országos megállapodásától függ.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A volt amerikai elnök az autoriter rendszerek elleni küzdelemről beszélgetett a TASZ egykori stratégiai igazgatójával, a K-Monitor társalapító ügyvezetőjével, valamint a lengyel igazságügyi miniszter-helyettessel.
A kormánypártok és a Tisza Párt is arra készül, hogy erőt mutasson október 23-án – ezt nyilatkozta az RTL Híradónak Ruff Bálint politikai szakértő. Szerinte mindkét fél meg akarja mutatni, hogy ők vannak többségben. Orbán Viktor a Békemeneten, a budapesti Kossuth téren mond beszédet délelőtt. Magyar Péter délután szintén a fővárosban, a Deák térről
A miniszterelnök a pesterzsébeti piacon az elsők között írta alá a Fidesz aláírásgyűjtő ívét. Azt az Unió szerintük háborús tervei ellen indították. Találkozhatott a Tisza Párt aktivistáival is, mivel ők is ott kampányoltak az adócsökkentésről, gyermekvédelemről és nyugdíjemelésről szóló kérdőívükkel.
A gyógyíthatatlan daganatos betegeket ápolják, csillapítják fájdalmukat, és lelkileg is segítik őket az elmúlás feldolgozásában. A hospice-ellátás Magyarországon 1991 óta működik, jelenleg 425 ággyal. A hospice-szervezetek egyesületénél azt mondják, többre lenne szükség. Ehhez pluszpénz kell és az is, hogy a társadalom elfogadja az elmúlást.