Veszettség jelenlétét mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma egy, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Uszka közelében kilőtt róka teteméből – közölte a hatóság kedden az MTI-vel. Az állatot még október elején lőtték ki diagnosztikai célból a helyi vadásztársaság szakemberei. A Nébih debreceni laboratóriuma pedig
A rendőrség szerint részben a több sebességellenőrzés és a telepített traffipaxok számának megugrása miatt idén kevesebb volt a halálos közlekedési baleset és a súlyos sérülés a fővárosban.
Idén hepatitis A-járvány jelent meg Magyarországon. Főként tavasszal érkeztek a hírek a járványról, ám most Drégelypalánk polgármestere, Rigó Dávid a közösségi oldalán számolt be arról, hogy a vírus augusztusban jelent meg a településen, és azóta sem gyengül. A polgármester emellett hasznos tanácsokat is megosztott a fertőzés elkerülése érdekében.
Megvan a szakvélemény az értéktárgyakról, amelyeket Schadl György kiváltana a bűnügyi zár alól. A volt végrehajtóelnöknek a többszörösét kell kifizetnie annak, amivel korábban számolt. Schadl még év elején indítványozta az értéktárgyak kiváltását, amik között vannak ékszerek, autók, egy kisrepülő és egy kishajó. A védője beadványban kérte, hogy sza
Hármas együttműködési megállapodás született kedd délelőtt, a kormányhivatal Beliczey-termében. A kormányhivatal, a Szegedi Tudományegyetem és a Gál Ferenc Egyetem képviselői ugyanis azon dolgoznak, hogy már jövő szeptembertől elérhető legyen Békéscsabán az SZTE levelezős jogász képzése, később pedig akár a nappali is. A közös munka már korábban
Országos viszonylatban is emelkedik az esetek száma, a Nógrád vármegyei Drégelypalánkon pedig a hivatalban, az óvodában és a rendelőben is gyakrabban fertőtlenítenek, valamint délután az ózongenerátort is bekapcsolják a fertőzésveszély miatt.
A miniszterelnök politikai igazgatója a Sarm es-Sejkben megrendezett békecsúcsról és a jövő évi választásokról is beszélt a Harcosok Órája című műsorban.
Szombaton családja körében köszöntötte a 100. születésnapját ünneplő Nagy Sándornét a város vezetése. A jó egészségnek örvendő Erzsike nénit tortával és ajándékkal lepték meg a kerek évfordulón. Görgényi Ernő polgármester virággal, Tímár Andrea aljegyző tortával köszöntötte családja körében a szombaton századik születésnapját ünneplő Nagy Sándorn
Újabb hírességek csatlakoztak a Fidesz által életre hívott Digitális Polgári Körökhöz: Reviczky Gábor színész neve egy vadászati hagyományokat ápoló, míg Korda György neve egy közéleti DPK-ban bukkant fel Orbán Viktoré mellett. A kormánypárt szerint szigorúan nem pártpolitikai projektként futó digitális honfoglalásban részt vevő hírességek listája
Magyarország első helyen áll a tüdőrákos halálozásban az EU-ban, lassan több a női tüdődaganatos beteg, mint férfi – nem szolgált jó hírekkel az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet főigazgatója.
A világ számos vezetője mellett Orbán Viktor is részt vett az egyiptomi békecsúcson, ahol Donald Trump megdicsérte őt. Az Egyesült Államok elnöke pozitívan nyilatkozott az államfőről, miszerint nagyon jó vezető és 100%-ban támogatja őt. Vasvári Vivien szerint ez egy történelmi pillanat, és úgy gondolja, nagy előrelépés.
A kormány célja, hogy 21. századi színvonalú, magas szinten digitalizált, az emberre még jobban vigyázó, és a védelem érdekében a technológiát mozgósító hadereje legyen Magyarországnak - jelentette ki a honvédelmi miniszter az Infotér Konferencia Space & Defense Day kiemelt eseményén kedden Balatonfüreden.
A főpolgármester szakmaiatlannak és erkölcstelennek nevezte az I. kerületi polgármester azon elképzelését, amely a fővárostól a kerületnek adná át a Tabán tulajdonjogát. Böröcz László, a kerület fideszes polgármestere nem érti Karácsony Gergely felháborodását, vádjait pedig alaptalannak tartja. Várkonyi Gyula összefoglalója.
Rocksztárként fogadták Magyar Pétert az országjárása szolnoki állomásán, ahonnan azt üzente Orbánéknak, hogy vége van, elvtársak. Ott volt a fórumon a város MSZP-s polgármestere, aki nem tanácselnökként szeretné befejezni a pályafutását. Riport a városból, ahol egy legendás játékos által aláírt focilabdát is kapott Magyar.
Igazságos, hogy a határon túli magyarok levélben is szavazhatnak, a londoniak nem? Hogyan lehetne biztosítani mindenkinek az egyenlő, tisztességes távszavazást? Ezeket a kérdéseket járja körbe a Telex és a Political Capital szakmai vitasorozata. Unger Anna vitaindító cikke.
Nagy bajba kerülhetsz, ha ellopják a mobiltelefonod. A rajta tárolt adatok miatt a pénzed is veszélybe kerülhet ugyanis. Mutatjuk, mit tehetsz az adataiddal vissszélni akaró csalók ellen. Korábban mi is írtunk arról a Mosthir.hu-n, hogy fontos figyelmeztetést küldött a Telekom az ügyfeleinek, mivel csalók próbálkoznak SMS-ben, hogy rávegyék az embe
Galla Miklós már a legalapvetőbb kiadásait sem tudja fedezni, de az anyagi nehézségek mellett egészségügyi gondjai is vannak. A humorista a közösségi médiában fordult segítségért az emberekhez, ahogy korábban Laár András tette. A hazai sztárvilág történéseiről mi is mindig beszámolunk itt a Mosthir.hu oldalain, legutóbb arról írtunk, hogy angol nye
Meg kell ismételni a tiszaburai önkormányzati választást, miután a választási bizottság olyan szabálytalanságokat talált, amelyek befolyásolhatták az eredményt.
Csak nemrégiben kerültek elő annak a pilisi férfinek a hamvai, aki rejtélyesen tűnt el, hátrahagyva a házat, ahol lakott. Az épületbe közben Romániából érkezett idegenek költöztek be, valószínűleg jogtalanul. A városban hétfőn razziát tartottak a rendőrök.
Szombaton újabb hidegfront érkezik, de ezúttal sem várható számottevő csapadék, csupán erős szél és kisebb záporok. Vasárnapra azonban már többfelé fagyhat, a fagyzugokban akár -5 fokig is süllyedhet a hőmérséklet.
Gyorsabbá és megbízhatóbbá kívánja tenni a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a BudapestGO utazási alkalmazást. A társaság arról tájékoztatta kedden az MTI-t, hogy a fejlesztés miatt este 10 órától szerda reggel 7 óráig nem lehet használni az alkalmazást.
"Mind emberi, mind szakmai, mind erkölcsi, mind politikai értelemben csak a legjobbakat tudom róla mondani" - mondta az európai uniós ügyekért felelős miniszter.
A szervező, Gyulai Grácia Mazsorett Együttes műsora nyitotta a második alkalommal életre hívott Országos Mazsorett Fesztivált Gyulán. A fürdővárosi fellépők mellett többek között Köröstarcsáról, Nagyhegyesről, Görbeházáról, valamint Nádudvarról érkeztek csoportok. Sokak életformájává vált ez a mozgásforma. Több együttes részt vett már az első Ors
A közgazdász szerint a jelenlegi gazdaságpolitika már most sem támogatja a növekedést. Egy új kormánynak szerinte több tere lehetne átalakítani a költségvetést.
Jogszabálysértés miatt meg kell ismételni Tiszaburán az október 5-én tartott időközi önkormányzati választást, a rendőrségnek is átadják a bizonyítékokat - a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei területi választási bizottság (TVB) ezt kimondó határozatát a vármegyei önkormányzat tette közzé kedden a honlapján. A döntés nem jogerős.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Bár több magyar devizahiteles is nyert már pert bankok ellen, a legtöbb adósnak kevés esélye van arra, hogy bizonyítsa: a szerződéskötés előtt nem kapott megfelelő tájékoztatást a kockázatokról. Ráadásul a magyar bírósági gyakorlat nem követi az európait, amely kimondta: minden devizahitel alapú szerződés érvénytelen.
A rolleres két gyereket hagyott maga után, akik még nem tudták feldolgozni a történteket. A férfi lánya szerint apja legfeljebb 50 kilométer/órás sebességgel mehetett az ütközés pillanatában. A Híradó által megkérdezett szakértő szerint ekkora sebességnél már nagyon súlyos sérülésekre lehet számítani.
Nem új gasztroőrület indult Romániából Anglia felé - inkább a cigarettacsempészet egy kreatív verziója bukott le az M1-es autópályán. A NAV Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei megállítottak egy román kisbuszt, amely egy hatalmas utánfutót húzott maga után. A járműben hat utas ült, a raktér pedig első ránézésre teljesen ártalmatlannak tűnt: dobozok
Junghausz Rajmund szerint mindig hangot kell adni annak, ha valami hibát vagy igazságtalanságot tapasztalunk, "akkor is, ha néhány csinovnyiknak ez nem tetszik".
Magas lázzal, fejfájással, hányással kezdődik a betegség, agyhártyagyulladás, agyvelőgyulladás is jelenkezhet a fertőzötteknél, mondta a Híradónak nyilatkozó biológus. A legtöbb esetben influenzaszerű tünetek után néhány nap alatt maguktól meggyógyulnak a betegek. A fertőzöttek 20-30 százalékánál okozhat súlyos tüneteket a vírus.