A budapesti Trump - Putyin csúcs - mégha eredmény nélkül is végződik - egyértelműen sokat hozhat a konyhára a magyar kormányfő számára, főleg az áprilisi választást illetően. Az esemény azt kommunikálja a magyar választópolgárok felé, hogy a kormányoldal és vezetője komolyan veendő fél a nemzetközi politikában, még ha ez a hatás csak időleges lesz.
Szombat délelőtt szinte országszerte erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd a déli óráktól észak felől egyre nagyobb területen szakadozik, csökken a felhőzet, de a keleti és délnyugati országrészben még este is maradhatnak felhősebb területek - írja a HungaroMet. Elsősorban az északkeleti tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, futó zápor.
A 444 szerint a "Szőlő utcai-ügyben" egy házasság révén került ki az egyik lány a gyermekvédelmi rendszerből. Egy újabb feljelentésről is szó van, de abból sem lett semmi.
Sok edzés után kisebb betegséggel küzdött, de egy rövidebb pihenő után visszatért, és újból nagy lendülettel végzi a tréningeket Szücs Zalán. A gyulai ökölvívó a bajai Harcosok Ligája Fight Night Gálára készül. Szücs Zalánra erős ellenfél vár, de kellő önbizalommal készül a csatára. Szücs Zalán szorgalmát és kitartását dicsérte Niedermayer Zsolt ed
A terrorelhárítás, a rendőrség, a honvédség és kiberbiztonsági szakemberek összehangolt munkája mellett az amerikai Secret Service és az orosz elnöki testőrség is részt vesz a műveletekben. Hajós István biztonsági szakértő szerint a légi, földi, vízi és földalatti védelmi rendszerek mellett kibertámadásokkal is számolni kell. Vadászgépek és lehallg
Orbán Viktor bejelentette: a kormány a 13. havi nyugdíj mintájára, fokozatosan vezetné be a 14. havi nyugdíjat, amelynek teljes összege 3–4 év alatt épülne be a rendszerbe. A terv támogatók és kritikusok szerint is komoly hatással lehet a több mint 2,4 millió magyar nyugdíjas életére - és persze az állami költségvetésre is.
A helyi civilek aláírást gyűjtenek a stadionépítés ellen, és nehezményezik, hogy az önkormányzat nem áll melléjük. Ráadásul a talaj ma még szennyezett a volt gyár miatt, a lakók pedig attól tartanak, hogy hiába a kármentesítés a leendő stadion alatt, a kicsivel arrébb lévő szennyezést megbolygatja majd az építkezés.
A héten kül- és belpolitikai fronton sem unatkozhattunk, ráadásul a kettő sok esetben össze is függött – mint például Donald Trump amerikai elnök Orbán Viktorhoz intézett dicsérete az egyiptomi békecsúcson. Közben a kormány bedobta Varga Judit nevét, elkerültük a bóvlit, Orbán Viktor pedig kizárta az euró bevezetését. Az Ez Viszont Privát legújabb
Amint beköszönt a hűvös, didergős őszi időjárás, egyre jobban kívánjuk a meleg ételeket és a gazdag leveseket, amelyek segítenek pillanatok alatt átmelegedni. Na de mégis, milyen levest főzzek egy átlagos hétköznapra, ami gyorsan elkészül, olcsó, ráadásul laktató is? Utánajártunk, milyen őszi levesek léteznek és hogyan készülnek ezek a pofonegyszer
Péntek este kiadott a kormány egy új rendeletet a kórházakkal kapcsolatban, amelynek célja a megfelelő higiénia biztosítása. Ebben az áll, hogy januártól központilag biztosítják a kézmosószert és a toalettpapírt a fekvőbetegek számára.
Vadászgépek és zavaróberendezések biztosíthatják a budapesti találkozót. Teljes lezárásokra és közlekedési nehézségekre kell készülni a fővárosi lakosoknak.
Az Országos Kéktúra egyik borsodi kistelepülésen található indulási pontján egy balesetveszélyes épület állt, amely komoly kockázatot jelentett a túrázók számára. Az ingatlant a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vizsgálata során életveszélyesnek minősítették, ezért az adóhatóság haladéktalanul lépett, és elrendelte a bontási munkálatokat.
Orbán Viktor szombaton egy rövid videót osztott meg a közösségi oldalán. A felvételen a miniszterelnök a fővárosi rakparton egy grillsütő előtt pózol, és csípős megjegyzést Karácsony Gergely főpolgármesternek. Nem sokat kellett várni, már meg is érkezett a politikus reakciója. Ezután még Vitézy Dávid is csatlakozott a "bulihoz".
"Képzelje el, itt szórakozott sok tízezer ember. Élvezték egymás társaságát, sokat mosolyogtak, nevettek, nem gyűlölködtek, nem veszekedtek, jól érezték magukat, és közben megcsodálták a gyönyörű Budapestet" - kommentelte a főpolgármester, de Vitézy Dávid is reagált.
Budapesten nagyon sok a lebetonozott felület, és folyamatosan csökken a többletvízmennyiség, ami a talajban eltárolódva segíthetné az erdőterületek táplálását – mondta az InfoRádióban Rittling István. A Pilisi Parkerdő Zrt. Budapesti Erdészetének vezetője hozzátette: ha erősödne az erdők természetes immunrendszere, ellenállóbak lennének a fák az az
A legutóbbi választás óta eltelt három és fél évben két kivétellel szinte semmit sem változtatott az Orbán-kormány a demokrácia és a választás szabályain annak érdekében, hogy azok kiegyensúlyozottabbak legyenek - erre a megállapításra jutottak szakértőink, akik szerint az a két jogszabály-változtatás sem a 2022-es EBESZ-jelentés és 30 pontos ajánl
Október 23-án a rendezvények és gyűlések miatt Budapest több kerületében ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig. A Budapesti Rendőr-főkapitányság kiadta a listát a forgalmirend-változásokról. A rendőrség kéri a járművezetőket, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek ebben az időszakban.
Az online és a digitális technológiák használata az elmúlt években fokozatosan nyert teret a területi államigazgatás működésében, most pedig már a mesterséges intelligencia is bekapcsolódik az ügyintézésbe - mondta Navracsics Tibor szombaton Vonyarcvashegyen, az ország első önkormányzati chatbotjának bemutatóján.
Az építésügyi hatóság jelzésére lépett az adóhatóság. A tulaj más ingatlanjait és autóit is lefoglalták, hogy a bontás ára biztosan megtérüljön. Az út ismét biztonságosan járható.
Ennél a megállónál van a Navalnij-emlékmű. Az átnevezésről szóló előterjesztést a párt frakciójának tagja, a ferencvárosi polgármester, Baranyi Krisztina nyújtotta be.
A következő héten a legtöbb dolgozónak mindössze három napot kell dolgoznia, utána négynapos hosszú hétvége következik. Ugyanekkor kezdődik az idei tanév első szünete, az őszi szünet 2025-ben, mely november 2-ig fog tartani. Bár még nem lesz fogvacogtató hideg, az esős időjárás miatt sokan kereshetnek beltéri programokat, mint a mozi, múzeum, kiáll
A főpolgármester szerint a pesti alsó rakpartot nyáron tízezrek vették birtokba, civil ötletek alapján kerültek ki a sütők és padok. A Nyitott Rakpart hajrájában városi közösségi programok várják a résztvevőket.
Száz olyan ősi haszonállat-állományunk van, amelynek egy része újra köztenyésztésbe vonható lenne – állítja Czéher György, aki elárulta, miként lehet ezt megvalósítani.
Szombat délután Orbán Viktor miniszterelnök is Zánka felé vette az irányt, ahol a Harcosok Klubja második edzőtáborát rendezik a hét végén. A rendezvény előtt Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója is posztolt a közösségi oldalán.