Még a környező településekről is látszott a hatalmas füst. Több mobillabort is felállítottak, a hivatalos adatok szerint a mérgező anyagok szintje a határérték alatt maradt.
A baleset idején nagyjából húszan dolgoztak a százhalombattai üzemben, senki nem sérült meg. A lángokhoz elsőként a MOL saját, speciális tűzoltóegysége érkezett.
Egy budapesti technikumból hazaküldték a gyerekeket. Egy másik iskolában pedig már múlt héten szóltak a szülőknek, hogy az őszi szünetig nem lesz tanítás, mert meghibásodott a fűtési rendszer.
Az ügyészség az egyik támadót közérdekű munkával büntetné, a többieket próbára bocsátaná. A tizenéves magyar diákok körében készült 2022-es UNICEF-felmérés alapján a gyerekek 85 százaléka élt már át valamilyen erőszakot az iskolában.
Takács Péter egészségügyi államtitkár azt tanácsolja a betegeknek, hogy ellenőrizzék gyakran az alkalmazást, mert folyamatosan jelennek meg az új időpontok.
A szervezet szerint több anyag esetében még hiányoznak az adatok, közben a MOL egysége váltásokban dolgozott, a beavatkozás több mint 13 óráig tartott. A tűz okát vizsgálják, a helyszín a finomító desztillációs üzeme volt.
Október 23-án látványos utcai erődemonstrációra készül mind Orbán Viktor, mind Magyar Péter: a két politikai tábor hosszban, létszámban és hangulatban is összemérhető menettel akarja bizonyítani, ki mögött áll a "nép". Dull Szabolcs politikai elemző szerint ez lesz az első igazán látványos próba, amelyen a választók is összevethetik a két politikai
A telefonos tájékoztatás szerint legközelebb Tatán, december 29-én van hely. Márciustól a szakrendelőknek a szabad kapacitás 60 százalékát kell feltölteniük a rendszerbe.
A Tisza Párt elnöke szerint először megkapták az engedélyt, de a Honvédelmi Minisztérium két napja mégis légtérzárat rendelt el, pont a rendezvényük végéig.
Badacsony lankáin nemcsak a szőlőtőkék zöldellnek, hanem apró olajfák is, amelyekből megszületett Magyarország első hazai olívaolaja. Török Csaba borász éveken át kísérletezett, míg a 2HA Pincészet birtokán az első teljesen magyar termésű olajpalack elkészült.
A cég az ellátást saját és stratégiai készletekkel priorizálná. Szakértők akár 40%-os kapacitáskiesést, tartós leállás esetén legalább 5%-os drágulást valószínűsítenek.
A magyar lakosság több mint fele (57%) legalább negyedévente indul el 100 kilométernél hosszabb belföldi túrára autójával egy friss, reprezentatív kutatás szerint. Az őszi szünet ebből a szempontból kiemelt időszak, hiszen sokan terveznek rövidebb autós utazásokat, ám a megnövekedett forgalom és az időjárás-változás miatt gyakoribbak lehetnek a bal
Egy korszak ér véget a munkahelyi bértitkok világában: 2026 nyarától uniós rendelet kötelezi a vállalatokat, hogy nyilvánossá tegyék a bérezési struktúrájukat. Magyarországon több ezer cégnek kell néhány hónap alatt átszerveznie a rendszerét. A szabály nemcsak a cégeket, hanem a munkavállalókat is új helyzetbe hozza: többé nem lehet észrevétlenül a
Egy névtelenséget kérő pedagógus szerint már tavasszal látszott, hogy gond lesz a kazánnal. A Belső Pesti Tankerület egyik intézményében a héten igény esetén csak az első három órát tartják meg.
Témák: Először a fesztiválozók, majd a családosok töltik meg Gyula legnagyobb szálláshelyét. A szilveszter környéki napokon már most nincs szabad hely a hotelban. Jótékonysági célt is szolgált a Kádas György alapítvány szombat este megrendezett bálja. A jubileumi esemény bevételét két fejlesztésre fordítják. Gyarmati Sándornak állít emléket a csütö
Józsefváros polgármestere szerint a rendőrséget politikai alapon használták fel Horváth Alexander házkutatására, és ilyen alapon Rogán Antalnál vagy Habony Árpádnál is megjelenhetnének.
A katasztrófavédelem felhívja a figyelmet arra, hogy nemcsak a régi gázkazánok okozhatnak szén-monoxid-mérgezést, hanem bármi olyan, nyílt lánggal működő berendezés veszélyes lehet, aminek nincs elegendő levegő-utánpótlása.
Egy nemzetközi kutatás új megvilágításba helyezi a jégesők és zivatarok jövőbeli alakulását Európában. A klímamodellek szerint a jégesők ritkábbak de olykor hevesebbek, a zivatarok pedig gyakoribbak lehetnek - ami hazánkban is érezhető következményekkel járhat. A neves Nature Communications folyóiratban megjelent cikk eredményeit Szabó Péter és Pon
A Tisza Párt vezetője a Hvg360-nak adott interjújában beszélt arról, hogy ha hatalomra kerülnek, nem lesz egyből kolbászból a kerítés, de még a fideszesek is mosolyogni fognak.
Az elmúlt hetekben újra a közbeszéd középpontjába került Varga Judit neve. A volt igazságügyi miniszter — aki 2019 és 2023 között vezette a tárcát, és máig az utolsó nő, aki miniszteri széket foglalt el Magyarországon — körül újra felerősödtek a találgatások: vajon visszatér-e a politikába? Kiderült, hogy nem tervezi. A Heti Napló riportjából pedig
A Tisza Párt elnöke Csömörön beszélt arról, hogy korábban engedélyt kaptak a drónozásra, mégis visszavonták. Közlése szerint a Honvédelmi Minisztérium indoklás nélkül jelezte: 13:00 és 16:30 között nem drónozhatnak.
Magyarországon az egy főre jutó átlagos vásárlóerő 6 százalékos emelkedés mellett 12.323 euróra nőtt, ami az európai átlag 60 százalékának felel meg. Ezzel továbbra is őrizzük 30. helyünket az európai összehasonlításban.
A bakonyi falu lakóit sokkolta a hír: a helyi férfi egy 12 és egy 14 éves kamaszlányt üldözött az egyik utcában. A fiatalok szerencsére a buszmegállóig tudtak menekülni, ahol segítséget kértek – így tragédia nem történt.
Az október 23-i nemzeti ünnep miatti négynapos hosszú hétvégén változik a boltok nyitvatartása. Bár október 24-ét, pénteket az előző szombaton a legtöbben ledolgozták, a kereskedelemben ez a nap ugyanolyan munkanap lesz. Az ünnepi nyitvatartás miatt azért érdemes figyelni az áruházláncokat, nehogy friss kenyér nélkül maradjunk.
Nem menedzselni kell a válságot, hanem megoldani, egy jó vezetőnek pedig az a feladata, hogy megmutassa, miként illeszthető a válságot okozó újdonság a fennálló rendben – jelentette ki a Mathias Corvinus Collégium Viharban vitorlázni nevű nemzetközi vezetői konferenciáján a miniszterelnök politikai igazgatója.
Közmunkával és "értékrend-korrekciós programon való részvétellel" kell számolnia azon gyerekbanda tagjainak, amely csicskáztatott egy 14 éves fiút. A kisvárdai kamaszt arra kényszerítették, hogy csókolja meg a cipőjüket, miközben folyamatosan szidták. A szörnyű tettet videóra is vették. A bandából az egyik fiú büntetett előéletű.
A XII. kerületi Konkoly-Thege Miklós úti vasúti átjáró átépítése miatt lesznek korlátozások a Gyermekvasút forgalmában október 21-től november 2-ig. A vonatok a munkálatok ideje alatt is mindennap közlekednek, azonban több napig csak rövidebb útvonalon.
Teljes légtérzár lesz érvényben Budapest belvárosa felett a Tisza Párt október 23-i Nemzeti Menete idején – mondta Magyar Péter, a Tisza Párt vezetője Csömörön. Az ellenzéki párt elnöke szerint a légtérzárat csütörtök délután, a Békemenet vége után vezetnék be.
Ismét országos toborzásba kezdett a HungaroControl. A hazai léginavigációs szolgáltató október 20-tól ismét várja a jelentkezőket a 2026 őszén induló légiforgalmi irányító képzésére. 2029-ig 50 százalékkal növelnék a jelenlegi 200 fős kontingenst – mondta az InfoRádióban Bárány Ákos, a HungaroControl kommunikációs és marketingigazgatója.
A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége kedd délután a közösségi oldalán rendkívüli bejelentést tett közzé. A bejegyzésben Lengyel Tibor, a MOMSZ vezetőjének hivatalos üzenete állt, amelyben bejelentette az azonnali hatályú lemondását. A döntését az őt ért támadásokkal, illetve a mentőszolgálattal kialakult jogviták miatt helyzettel indokolta.
Már lehet jelentkezni a februárban induló keresztféléves képzésekre. Ebben az eljárásban a felsőoktatási intézmények elsősorban mesterképzési szakokat hirdetnek meg. Az InfoRádió Vanó Renátát, az Oktatási Hivatal felsőoktatási elnökhelyettesét kérdezte.
A Közbeszerzési Hatóság legfrissebb gyorsjelentése szerint 2025 első három negyedévében az ajánlatkérők 5107 eredményes közbeszerzési eljárást folytattak le, amely 11 440 közbeszerzési szerződés megkötését eredményezte, 3374,3 milliárd forint összértékben.
Az uniós vállalkozások több mint ötöde tapasztalt már biztonsági incidenst a hálózatában, miközben szeptember közepétől Magyarországon is életbe lépett a szigorúbb NIS2-kibervédelmi szabályozás, amely akár tízmilliós bírságokat is kiszabhat a szabályokat megszegő cégekre.
Október 22-én és 23-án nyomáscsökkenésre, vízhiányra kell számítani egy budapesti kerületben és egy agglomerációs városban, ugyanis a Fővárosi Vízművek több tíz méter hosszan cserél egy sérült vízvezetéket.
Az online csalások száma ugyan csökken, de a bűnözők módszerei egyre kifinomultabbak - figyelmeztet Sonjic László, az OTP Bank Biztonsági Igazgatóságának vezető tanácsadója. A szakember szerint ma már nem a banki rendszereket próbálják feltörni a csalók, hanem magukat az ügyfeleket veszik célba: pszichológiai manipulációval, valósnak tűnő telefonhí