Pakisztán és Afganisztán vasárnap azonnali tűzszünetről állapodott meg a Katarban folytatott tárgyalásokat követően, amelyek célja az volt, hogy tartós békét teremtsenek a két ország határán, miután az ott történt összecsapások több tucat halálos áldozatot követeltek. A szombaton Dohában megkezdett tárgyalások során "a két fél megállapodott az az
Az ukrán-magyar határszakaszon 6048 ember lépett be Magyarországra szombaton – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (Orfk) vasárnap az MTI-t. A beléptetettek közül a rendőrség 26 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Nekik ez idő alatt kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Fői
Létrejött a Teremtésvédelmi Digitális Polgári Kör – jelentette be videóüzenetében Juhász Hajnalka, a Kdnp országgyűlési képviselője, hozzáfűzve, a teremtésvédelem nem más, mint környezetvédelem, kereszténydemokrata szemmel. – írja a Kdnp oldala. Az a feladatunk, hogy megóvjuk mindazt, amit a Jóisten teremtett számunkra – hangsúlyozta Juhász Hajna
Orbán Viktor magyar miniszterelnök nemrégiben örömmel jelentette be, hogy Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök Budapesten találkoznak, hogy megvitassák az ukrajnai háború befejezését. A csúcstalálkozó során óriási lezárásokra lehet számítani a magyar fővárosban, de mint megírtuk, nem csak a budapestieknek lesz nehéz a közlekedés, P
Már 21 borvidéken van jelen a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége; országszerte védekeznek a szőlőkabócával szemben. A gazdák számíthatnak a kormányra – hangsúlyozta az agrárminiszter a Facebook-oldalára vasárnap feltett videóüzenetében. Nagy István elmondta, folyamatosan és nagy erőkkel védekeznek a szőlőtőkéket veszélyeztető súlyos fertőzés, az
Hatalmas siker a Harcosok Klubja zánkai edzőtábora. A rendezvényen Orbán Viktor miniszterelnök mellett a kormánypártok számos politikusa és rengeteg digitális harcos is részt vett.
Ékszerlopás történt vasárnap reggel a párizsi Louvre múzeumban, a tolvajok elmenekültek, a múzeum ezen a napon zárva marad - közölte Rachida Dati kulturális miniszter az X-en, valamint egy rendőrségi és egy múzeumi forrás az AFP hírügynökséggel.
Csak a Parlament épületének felújítására költöttek el eddig olyan sok pénzt, amennyiből a gödöllői kastélyt fogják hamarosan felújítani. Az Országházat 1995 és 2013 között mintegy 27 milliárd forintból állították helyre, az inflációval számolva ez nagyjából 40 milliárd forintnak felel meg - és épp ennyiből renoválják most a gödöllői palotát. De mir
Ékszerlopás történt vasárnap reggel a párizsi Louvre múzeumban, a tolvajok elmenekültek, a múzeum ezen a napon zárva marad – közölte Rachida Dati kulturális miniszter az X-en, valamint egy rendőrségi és egy múzeumi forrás az AFP hírügynökséggel. A kiállított ékszereket 9 óra 30 és 9 óra 40 között lopták el az úgynevezett napóleoni gyűjteményből. A
Földmunka közben tört el egy magasfeszültségű vezetéket tartó oszlop egy mezőgazdasági munkagép kultivátora Bük és Bő települések között. A tartószerkezet kidőlt, a vezetékek pedig közvetlenül a traktorra zuhantak.
Videójában Koncz Zsófia egyebek között kiemelte, hogy egy átlagos keresetű háromgyermekes édesanya fizetésével számolva az érintett család akár havi 109 ezer forintot is megtakaríthat.
Óriási sikerrel megy a Hangjegy Színház produkciója, Eric Chappell darabja, amit Beleznay Endre rendezett. Október 24-én a veszprémi közönség is átélheti az élményt, amit a Spanyolhátha kínál, ugyanis a Hangvillába érkezik a produkció. Beleznay azt ígéri, mindenki megtalálhatja az alapjáraton nagyon humoros előadásból azt a mozzanatot, amit hazavih
Karbantartási munkálatok miatt 163 hazai településen kell a lakosságnak hosszabb-rövidebb áramszünetekre készülni október 20- és 31-e között. Az E.ON bejelentette, hogy négy helyen a gázszolgáltatás is kiesik majd átmenetileg. A közműcég közzé tette a listát a helyekkel és időpontokban, de frissítésre is számítani kell.
Orbán Viktor az egyetlenegy olyan politikus ma az Európai Unióban, aki a világ valamennyi nagyhatalmának vezetőjével egyszerre tud kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködést és kapcsolatot fenntartani – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Szijjártó Péter azt mondta, Európa legbiztonság
Október 16-án kezdődött és egy hétig tart az Állatbarát Napok - Vásárolj az állatokért! elnevezésű országos kampány. Az akcióhoz csaknem 200 üzlet és webshop csatlakozott, amelyek vállalták, hogy bizonyos termékeikből és szolgáltatásaikból származó bevételüket állatvédelmi célokra ajánlják fel. Vetter Szilvia, a kampányt kezdeményező Közös Ügyünk a
Csak a Parlament épületének felújítására költöttek el eddig olyan sok pénzt, amennyiből a gödöllői kastélyt fogják hamarosan felújítani. Az Országházat 1995 és 2013 között mintegy 27 milliárd forintból állították helyre, az inflációval számolva ez nagyjából 40 milliárd forintnak felel meg - és épp ennyiből renoválják most a gödöllői palotát. De mir
A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság jelentése szerint egy olyan férfi után indult országos körözés, aki nem csupán "toplistás" körözöttként szerepel a magyar rendőrség adatbázisában, de a hatóságok különösen veszélyesnek minősítik.
A VSC Veszprém gól nélküli döntetlent játszott hazai pályán az ötödik helyen álló FC Sopron ellen, így továbbra is a tabella nyolcadik helyét foglalja el az NB III észak-nyugati csoportjában.
A Hamász palesztin iszlamista szervezet fegyveresei többször is megtámadták az izraeli erőket, belépve a sárga vonalnak nevezett Gázai övezeti ütközőzónába, és ezzel súlyosan megsértették a két fél között csaknem egy héttel ezelőtt kihirdetett tűzszünetet – közölte vasárnap az izraeli hadsereg. A Hamász fegyveresei egyebek között rakétagránátot é
Jellemzően felhős, olykor esős, szeles, de az átlagosnál enyhébb idő várható a jövő héten, a hőmérséklet csúcsértéke a hét közepén már 20 Celsius-fok körül alakul és szerdától a hajnali fagyok is megszűnnek. Csütörtökön, a nemzeti ünnepen hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap az élénk szél mellett - derül ki a HungaroMet előrejelzéséből.
Már 21 borvidéken van jelen a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége; országszerte védekeznek a szőlőkabócával szemben. A gazdák számíthatnak a kormányra - hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter a Facebook-oldalára vasárnap feltett videóüzenetében.
A teljesítményarányos bérezéssel már hatezer tanár keresete emelkedett egymillió forint fölé – közölte Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára vasárnap az MTI-vel. – olvasható a Kdnp oldalán. Idén szeptembertől élesedett a tanárok teljesítményarányos illetményrendszere. Az új életpályának fontos eleme, hogy a bér és a teljesí
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Tiltakoznak a romániai romák a gyerekházasságot tiltó törvénytervezet ellen. A dél-romániai Zsilvásárhelyen (Targu-Jiu) a roma közösség több mint száz tagja vonult utcára a kezdeményezés visszavonását vagy módosítását kérve – jelentette vasárnap a román sajtó. A zsilvásárhelyi tiltakozáson felszólalók – a Romák Pártja (Partida Romilor) Gorj megyei
Miközben a Fidesz Orbán Viktor kormányfő részvételével második alkalommal tartotta meg a Harcosok Klubja edzőtábort Zánkán, Magyar Péter békés, családias hangulatú posztban fejtette ki véleményét a rendezvényről. A Tisza Párt elnöke néhány mondatban fogalmazta meg, hogyan értékeli a hétvégi összetartást.
A Balatonfüred a vasárnapi, bakui visszavágón 39-20-ra nyert az azeri Kur Mingachevir ellen, így kettős győzelemmel jutott tovább a férfi kézilabda Európa Kupa második fordulójából.
Kikapott az elődöntőben amerikai riválisától és így a bronzéremért játszhat vasárnap a Honti-Majoros Chiara, Kun Stefánia női páros a mexikói Pueblában zajló U21-es strandröplabda-világbajnokságon.
A Veszprém Handball Academy U21 továbbra is százszázalékos teljesítménnyel vezeti a férfi kézilabda NB I/B tabelláját, míg a Veszprémi Kézilabda KFT vasárnap a Ferencvárosi TC U21 vendégeként maradt pont nélkül a bajnokság 7. fordulójában.
Győr állomáson szünetel a vonatközlekedés. A károk a vezérigazgató szerint jelentősek, várhatóan még hétfőn is hosszabb eljutási idővel kell majd számolni.
Stabil alapjai vannak a magyar–bolgár barátságnak, ma pedig különösen fontos az állhatatosság, ami mindig is meghatározott minket – hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök a magyar-bolgár barátság napján rendezett ünnepségen vasárnap Szmoljanban. A Bolgár Köztársaságba hivatalos látogatásra érkezett magyar államfő kiemelte: mivel a történele
El lehet határolódni bárkitől és bármitől, lehet saját alternatív valóságot építeni, de amikor valaminek a szelleme kísérti meg az embert, az nagyobb kárt tud okozni, mint bármelyik hangfelvétel. Véleménycikk.