"A haza számít rátok!" – írta Orbán Viktor egy, a Facebook-oldalán megosztott videóhoz, amelyben az október 23-i Békeneten mondott beszédében a magyar fiatalokhoz intézett szavai hallhatóak.
1956-ot nem lehet relativizálni, az akkori eseményeknek, mint az érmének, csak két oldala van – hangzott el Ovádi Péter, országgyűlési képviselő október 23-ai ünnepi beszédében Veszprémben a Brusznyai-szobor előtt. A képviselő amellett, hogy konzervatív, de mégis reális szemüvegen keresztül beszélt 56-ról, tartózkodott a nyílt aktuálpolitikai kijel
A Békemenet után ünnepi beszédében a miniszterelnök azt mondta: szerinte megtévesztett magyarok, akik kormányváltást akarnak, valójában a háborút támogatják. A fiataloknak azt üzente: lázadjanak Brüsszel ellen.
Táblákkal üzentek a hatalomnak az emberek, akik a szakadó esőben egymás ernyői alá álltak. Volt, aki könyvet tartott a mellette álló feje fölé. Magyar Péter fáklyák fényénél fejezte be a beszédét.
Már nem lehet kijelenteni azt sem, hogy az eddigi utolsó kivétel, a bükki borvidék mentes lenne a betegségtől, amely országszerte jelen van – mondta az InfoRádióban Németh Csaba. A MATE Szőlészeti és Borászati Intézetének kutatási munkatársa szerint elkerülhetetlen, hogy a termőterület csökkenjen, de ez nem jelenti azt, hogy a borászatoknak aggódni
A német bajnok Füchse Berlin már héttel is vezetett, végül egyetlen góllal nyert a One Veszprém vendégeként a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csütörtök esti rangadóján. A Pascual-legénység mérlege hat fordulót követően így már csak ötvenszázalékos az A csoportban.
A magyar bajnok Ferencváros egygólos hátrányból fordítva 3-2-re nyert a Salzburg vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott harmadik fordulós mérkőzésén.
Szétszedik a hozzászólók a miniszterelnököt a Facebookon. Orbán korábban két fotóval próbálta bizonygatni, hogy kétszer annyian voltak a Békemeneten, mint Magyar Péterék Nemzeti Menetén.
Minden idők legnagyobb Békemenetét hozta tető alá az 56-os forradalom ünnepén a Fidesz – ebben mind a miniszterelnök, mind a kormánypárti influenszerek egyetértettek, és a felvételeket látva nincs okunk vitatni ezt a megállapítást. Az idei október 23-a azonban nem a forradalom emlékéről, sokkal inkább az alig öt hónap múlva tartandó 2026-os választ
A Hősök terén kézenfogva hirdették meg a "nemzeti megbékélés" kezdetét, majd a Tisza elnöke határozottan kijelentette: meg fogják nyerni a választást, nem kicsit, hanem nagyon.
Békemenet, Nemzeti Menet - nagyon mozgalmasan telt az október 23-a idén. Elindult a számháború azon, hol voltak többen. Az idei október 23-a azonban nem a forradalom emlékéről, sokkal inkább az alig öt hónap múlva tartandó 2026-os választásról szólt. A seregszemle lélektani fontosságával a Fidesz és a Tisza Párt is tisztában volt.
Magyar az ünnepi beszédében az öreg Kádárhoz hasonlította Orbánt, az 56-os szabadságvággyal állította párhuzamba a jelenlegi helyzetet, és egy derűs, szelíd, mindenkit befogadó Tiszát ajánlott a választóknak, éles kontrasztban Orbán harcosságával és megosztó politikájával.
A Tisza megnyerte a megbékélésversenyt, a párt vezetője pedig a higgadt, magabiztos győztes pozíciójából beszélt október 23-án a Hősök terén. Magyar Péter nem kevesebbet ígér, mint hogy beváltja a rendszerváltás és a fiatal Orbán ígéreteit.
Szabó Andrea szociológus, az ELTE Társadalomtudományi Kutatóintézetének igazgatóhelyettese nyolc egyetemistával végigkövette a Fidesz és a TISZA mai rendezvényét, tudományos alapossággal felmérve a tömegek nagyságát. Orbán már korábban bemondta a saját eredményét, szerinte kétszer annyian voltak a Békemeneten.
Ha egy szóban kellene jellemeznie, milyen kifejezést használna Orbán Viktorra vagy Magyar Péterre? Ezt a kérdést tettük fel a Békemenet és a Nemzeti Menet résztvevőinek, amelyre izgalmas válaszokat adtak a résztvevők. Videó a helyszínről.
Ki nyerte a napot? Ki volt a frissebb? Hogy lehet mérni, hol voltak többen? Bíró-Nagy András és Róna Dániel hasonlította össze a Telex élő műsorában Orbán Viktor és Magyar Péter beszédét és a két tömegrendezvényt.
A Tisza Párt elnöke az esti sajtótájékoztatóján úgy becsülte, hogy a Békemeneten nagyjából 70 ezer ember vett részt, míg a Nemzeti Meneten legalább 150-200 ezren voltak. A Telexnek beszélt a novemberben induló országjárásáról is.
Ellepték Budapest utcáit a fideszes Békemenet és a tiszás Nemzeti Menet résztvevői október 23-án. Orbán Viktor brüsszelezett, Magyar Péter a megbékélésről beszélt.
A miniszterelnök a Békemenet után, a brüsszeli Eu-csúcsra tartva adott interjút Bohár Dánielnek. A miniszterelnök hangsúlyozta: Magyarország álláspontja a nép, a magyar nemzet álláspontja. Orbán Viktor kiemelte, az Európai Uniónak önállóan is tárgyalást kellene kezdeni Oroszországgal.
A hosszú hétvégén, október 23-26 között, valamint november első hétvégéjén még járnak a balatoni menetrendi hajók a két fő útvonalon: Fonyód-Badacsony, valamint Siófok-Balatonfüred-Tihany között a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) oldalának tájékoztatása szerint.
Péntek hajnalban egy vihar következtében kidőlt fa leszakította a felsővezetéket Balatonmáriafürdő és Balatonszentgyörgy között, ami miatt ezen a szakaszon szünetel a vonatforgalom. A helyreállítási munkálatok várhatóan délutánig tartanak, így a dél-balatoni vonalon utazóknak hosszabb menetidővel kell számolniuk. A MÁV pótlóbuszokat indított, hogy
Hatalmas tömeget vitt utcára október 23-án a Fidesz és a Tisza Párt is, a miniszterelnök pedig rég nem látott arcát mutatta meg, amikor arra kérte a híveit, hogy segítsenek meggyőzni az ellenzéki szavazókat. Magyar Péter szerint viszont a választási győzelem után kell megbékélni a másik féllel. Videós összefoglaló.
A politológus szerint az október 23-i beszédek tartalmánál fontosabb a rendezvények utóélete, hogy azok mennyiben segítik érvényesülni azt a stratégiát, amelyet az adott politikai erő követ.
A dél-balatoni vonalon délutánig gondok lesznek, mivel a viharban egy kidőlt fa leszakította a felsővezetéket Balatonmáriafürdő és Balatonszentgyörgy között péntekre virradó éjszaka, ezért várhatóan délutánig nem járnak a vonatok a két település között.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Orbán Viktornak sűrű napja volt csütörtökön. A Kossuth téren október 23-i, ünnepi beszédet mondott a Békemenettel érkező híveknek. Ezek után az EU-csúcsra kellett mennie. A csúcson a döntések egy részét akkorra már meghozták, nélkülünk. Péntek reggel pedig a Kossuth rádiónak adott szokásos, hétvégi interjút. Ebben sok más mellett a Tisza párt állít