A válás szélére sodródott Miló Viki és Janicsek Attila kapcsolata tíz nappal az esküvő után. A pár a TV2 műsorában, a Házasság első látásra harmadik évadában jött össze. A TV2 egyik sikerszériája a Házasság első látásra reality, aminek az érdekességeiről a Mosthir.hu oldalain is rendszeresen beszámolunk. Botrány pedig történik bőven a műsor háza tá
Magyar Péter bejelentette, megbékélési törvényt nyújtanak be. Azt mondja, szeretnék, ha ehhez majd az óellenzéki pártok, a Fidesz és más társadalmi csoportok is hozzászólnának. Szerinte fontos, hogy 15-20 év árokásás után kibeszéljük a dolgokat.
A zenészt a Békemeneten kérdezték a Szőlő utcai ügy kapcsán, válasza sokakat meglepett. Azóta sem gondolja, hogy vissza kellett volna vonnia a szavait.
A miniszter azt állítja, hogy a Tisza Párt elnöke Ursula von der Leyenhez fordult, hogy állítsák meg a támogatást a választások előtt. Az Európai Beruházási Bank (EIB) azt közölte, hogy még tart a hitelkérelem értékelése.
Ha élvezed a mostani, október 23-ai hosszú hétvégét, van egy jó hírünk: 2026-ban sem lesz hiány extra pihenőnapokból. Jövőre összesen hét hosszú hétvégét hoz az év – négy négynaposat és három háromnaposat. Szóval akár wellness, akár kanapén punnyadás, akár családi kirándulás a cél, 2026-ban bőven lesz alkalom feltöltődni és kiszakadni a hétköznapok
Időjárás: Szeles péntekünk van Magyarországon. A hosszú hétvége második napja nem kedvez azoknak, akik a szabadban tervezték azt eltölteni, sőt a fejfájósak is szívhatják a fogukat. Szombaton pedig újabb adag zivatar érkezik.
Magyar Péter szerint tanulságos volt október 23-a, ami megmutatta, milyen állapotban van a Fidesz mozgósító ereje. Saját rendezvényüket méltóságteljesnek nevezte. Interjúnkban arról is beszélt, hogyan képzelik el a megbékélést.
A későn érkező mentőket okolják egy fiatal magyar férfi haláláért Ausztriában. Az eset a ritkábban lakott területek sürgősségi egészségügyi ellátásának hiányosságaira terelte a figyelmet a Kronen Zeitung című osztrák lap pénteki jelentése szerint.
Hozzátette: "Az éppen arra közlekedő Ryanair pilótájának nem szólt a kaszinó-pitypang honvédelmi miniszter a légtérzárról… a drónokat irányító önkénteseink pedig csak egyszerűen nem törődtek a bukott hatalom vergődésével."
A végéhez közeledik a betakarítás, a napraforgó elég alacsony, kéttonnás átlagtermést produkált Békés vármegyében. A kukorica betakarítása 95 százaléknál tart. A csapadékmentes időjárás, az aszály következtében 1,8 tonnára csökkent a kukorica termésátlaga. A szója és az egyéb őszi betakarításúak munkálatával már kész vannak, jelenleg már a talaje
A MÁV vezérigazgatója szerint a határnál a magánvasút emberei hagyták ott a szerelvényt, a magyar rendőrök pedig tiltott pirotechnikát foglaltak le. A mérkőzést a Ferencváros 3–2-re nyerte Salzburgban.
A fideszes politikus részt vett volna a település október 23-i ünnepségén, de a polgármester a lakók felháborodása miatt végül lefújta a beszédét. Menczer ezután "a falu legrosszabb polgármesterének" nevezte Tömöri Balázst.
Fájdalmas veszteség érte a hazai építőipari és közgazdasági szakmai közösséget: elhunyt Halmai Zoltán, aki több kiemelt nemzeti beruházásért is felelt.
Bejegyzése szerint barátjával és egy magyar zászlóval várakozott Orbán Viktor beszédére, amikor a biztonsági cég munkatársai minden ok nélkül kiemelték, majd a kiérkező rendőrök előállították. Hét órával később engedték el.
A mobilszolgáltatók adatai alapján mérték a tömeget. Szabó Andrea szociológus ezzel szemben a Békemenetre 85–92 ezret, a Tisza-rendezvényre 160–170 ezret becsült.
A magyar autópark látványosan öregszik: az átlagéletkor már meghaladja a 16 évet, miközben a használtpiacon egyre inkább a húszéves autók iránt nő a kereslet. Az új kocsik ára elszállt, a vásárlók pedig inkább az olcsóbban fenntartható, régebbi modelleket választják.
Az idei Békemenet soha nem látott tömegeket mozgatott meg. Annyian álltak ki a béke mellett, mint előtte sohasem. Az október 23-i megemlékezésről Orbán Viktor egyenesen a "csatatérre" utazott és a Brüsszelben zajló Eu-csúcsra is elvitte a magyar emberek üzenetét.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Nadrágszíjjal szorította el a vérzést egy 47 éves segédmunkás, miután egy munkagép csonkolta a bokáját a biharkeresztesi térkőüzemben. A férfi gyors reakciója mentette meg az életét. A súlyos baleset két hete történt, a sérült mindössze egy hónapja dolgozott a gyárban.
Diplomáciai ügy lett a Fradi-szurkolók visszafordított különvonatából. Az osztrák határon feltartóztatták a szerelvényt, a két ország hatóságai egymást hibáztatják. A történtek miatt Szijjártó Péter külügyminiszter bekérette Ausztria budapesti nagykövetét.
A Fidesz és a Tisza Párt is győztesnek hirdette magát a nemzeti ünnep után. Az ELTE Politikatudományi Intézet igazgatójának felmérése szerint a Tisza-rendezvényen lehettek többen, a kormányzat mobilcellás adatok alapján viszont ennek az ellenkezőjéről beszél.
Megosztottság látszik a Fideszen belül a mesterséges intelligenciával készült politikai tartalmakról. Pócs János és Lázár János elutasítják az MI-videókat, míg a párt kommunikációs igazgatója szerint ha azok az igazságot mutatják be, rendben vannak. A jogászok szerint a magyar törvények már most is védik a manipulált felvételek áldozatait.
Bejegyzése szerint barátjával és egy magyar zászlóval várakozott Orbán Viktor beszédére, amikor a biztonsági cég munkatársai minden ok nélkül kiemelték, majd a kiérkező rendőrök előállították. Hét órával később engedték el.
Van még több is az úszásában Kós Hubert szerint, aki világcsúccsal nyert 200 méter háton a rövidpályás világkupa-sorozat harmadik, torontói állomásának nyitónapján.
A politikus egy tavaly áprilisi rendezvény méretével hasonlítaná össze a tegnapi Békemenetet. Úgy tudja, hogy következményei lehetnek az állítólag rosszul elsült fideszes mozgósításnak.
Török Gábor politikai elemző a közösségi oldalán fogalmazta meg gondolatait a közéletben dúló értelmezési lázról. Posztja egyszerre szól az elemzői munka korlátairól, a közvélemény természetéről és arról, miért nem a hangos véleménycsaták döntik el a politikai küzdelmeket.
Témák: Ütemterv szerint zajlik a Lovarda felújítása. Kun Miklós igazgató kiemelte, bízik benne, hogy a rekonstrukció befejeztével újra fellendül a gyógyturizmus. Az aszály miatt a kukorica ezt az időszakot is megsínyli, ezért a gazdálkodók az őszi kalászosok vetése mellett sokkal nagyobb mértékben tartottak ki. Elindult a területalapú támogatások e