Somogy vármegyében két kiskorú tinilány kaparós sorsjegyekkel vert át trafikosokat, több százezer forintot csaltak ki tőlük a módszerükkel. A szerencsejátékok, a számsorsjátékok és a kaparós sorsjegyek nagy népszerűségnek örvendenek Magyarországon, rengetegen játszanak velük. Akad olyan is, akire rámosolyog a szerencse. Mi pedig rendszeresen írunk
A miniszterelnök a Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját; a vele készült interjúban szó esett Európa biztonsági helyzetéről, a béketörekvésekről, a kormányfő hét eleji római és a jövő heti washingtoni látogatásról, a magyar gazdaságpolitikáról, illetve a 14. havi nyugdíj bevezetés részleteiről.
A hétvégén többnyire száraz, napos időre készülhetünk, bár a Dunántúlon és északkeleten időnként felhősödésre is számítani kell. Szombaton és vasárnap 17-22 fokig melegszik a levegő, a szél főként a Dunántúlon élénkül meg. Hétfőn nyugat felől érkezik újabb felhőzet és csapadék, majd kedden fokozatos lehűlés kezdődik.
A képviselő szerint nem adatbázist épít. Orbán Viktor eközben egy zánkai táborban beszélt arról, hogy gondok vannak a mozgósítást segítő rendszereikkel.
Nagy delegációval utazik az Egyesült Államokba Orbán Viktor jövő pénteken. Kifejtette, komoly gazdasági megállapodást fog kötni Donald Trumppal. 0,6-1 százalékkal nő a gazdaság azért idén is - mondta.
A kormányfő szerint a jó gazdaságpolitika alapja, ha minél több pénzt hagynak az emberek zsebében. A brüsszeli bürokraták, a bankárok és a multik vezérei nem ezt vallják.
A miniszterelnök a Kossuth rádióban arról beszélt: Trumppal megvitatják, hogyan tudnánk az orosz energiabehozatalra vonatkozó szankciók alól valamilyen felmentést kapni.
Az ELTE Politikatudományi Kutatóintézetének kérdezőbiztosai interjúkat készítettek és kérdőívet töltettek ki a vonulókkal, hogy feltárják a résztvevők társadalmi hátterét.
Október 31-re, vagyis halloween napjára is tartogatnak meglepetéseket a csillagok az egyes csillagjegyeknek. Mutatjuk a speciális halloweeni horoszkópot! Ez a halloween nemcsak borzongásról, jelmezekről és cukorkárt, csokiért kopogtatásról szól – Magyarországon különösen nem – hanem átalakulásról, felismerésről, és az „én az vagyok, aki vagyok” pil
Az előzetes adatok szerint 2025 szeptemberében 6172 gyermek született és 8758 ember halt meg; az előző év azonos hónapjához képest a születések száma 8,3, a halálozásoké 12 százalékkal mérséklődött, míg a házasságkötéseké 17 százalékkal emelkedett – közölte a Központi Statisztikai Hivatal pénteken.
"A Tisza nyugdíjszakértője újra támadásban. Elvenné a nyugdíjprémiumot, a nyugdíjasok Erzsébet-utalványait, a 13. havi nyugdíjat. ... A ballibek szerint az a jó gazdaságpolitika, ami sok pénzt vesz el az emberektől... Ezzel szemben szerintünk a jó gazdaságpolitika alapja, ha minél több pénzt hagyunk az emberek zsebében" – írta Orbán Viktor új Faceb
Határérték feletti ólomkioldódást mértek Kínából származó, gyermekeknek készült konyhai eszközöknél, ezért az érintett termékeket azonnal visszahívták. Ha ilyet vettél a Pepcóban, semmiképp ne használd, mérgező lehet! Mutatjuk, melyek ezek. A termékvisszahívás komoly dolog, a Fogyasztóvédelmi Hatóság, teljes nevén Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóv
Dömsödön sokan már költöznének, annyira elviselhetetlen a bűz. A helyiek szerint a közeli biogázüzem okozza a szagot, az üzemeltető Fővárosi Csatornázási Művek viszont azt állítja: több fejlesztést is bevezettek, hogy megszűnjön a probléma.
November 1-jével hivatalosan is megkezdődik a téli krízisidőszak Magyarországon, mely a hajléktalanellátó szervezetek számára minden évben a legtöbb odafigyelést és erőforrást igénylő periódus.
Vezetékkarbantartás miatt december közepéig változik az éjszakai menetrend a kelenföldi vonalakon, így a győri, székesfehérvári-balatoni és dunaújvárosi-pusztaszabolcsi vonalon is.
November 1-je, mindenszentek ünnepe állami ünnepnek számít Magyarországon, így a legtöbb kereskedelmi egység zárva tart, miközben a temetők és a tömegközlekedés felkészült a megnövekedett forgalomra.
2025 szeptemberében kevesebb gyermek született és kevesebben is haltak meg, mint egy évvel korábban, miközben a házasságkötések száma jelentősen emelkedett. Az év első kilenc hónapjában tovább csökkent a születések száma, miközben mérséklődött a halálozás, így a természetes fogyás mértéke enyhén nőtt.
Október végétől az Indamediához kerül a Ringier legtöbb magyarországi kiadványa, a Blikk mellett többek között a Kiskegyed és a Glamour. A felvásárlást forrásaink szerint az Indamedia kezdeményezte.
Az előttünk álló hétvégén sokan keresik fel elhunyt szeretteik nyughelyét és emlékeznek. Mindenszentek ünnepe és a Halottak napja szorosan összefonódik, az egyik nap az örömről, a másik az imádkozásról szól. A keresztény hit alapja kapcsolja össze Mindenszentek ünnepét a Halottak napjával, fogalmazott Kovács Péter plébános. A Mindenszentek ünnepe
A napokban újra olyan videók és hirdetések jelentek meg az interneten, amelyekben Karikó Katalin, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Nobel-díjas professzorának nevével és képmásával élnek vissza - közölte az érintett.
A Ringier Hungary Kft. és vele együtt a portfóliójába tartozó kiadványok az Indamedia Csoport tulajdonába kerültek. Az értékesítés többek között olyan médiamárkákat érint, mint a Blikk, Kiskegyed, EgészségKalauz.hu. A tranzakciót csütörtökön zárta le a két fél. A vezető hazai állásportál, a Profession továbbra is kizárólagosan a Ringier tulajdonába
A per során a minisztérium azzal érvelt, hogy nem ők bonyolították le az ügyletet, ezért nem is rendelkeznek az információkkal. A bíróság ezt nem fogadta el.
Nap mint nap a bőrünkön érezzük a klímaváltozás hatásait, ha sokszor nem is akarunk tudomást venni róla. Most pedig egy alapvető magyar konyhai alapanyag került veszélybe az időjárás ilyetén változás miatt: a burgonya. Hamarosan akár teljesen importra szorulhatunk belőle. A krumpli a magyar konyha egyik alapvető hozzávalója, nincs olyan ember valós
Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban adott interjút, ahol leginkább az Ukrajnában zajló háború volt a fő téma, de mellette beszélt a 13. és 14. havi nyugdíjról is.
Átverés: A napokban újra olyan videók és hirdetések jelentek meg az interneten, amelyekben Karikó Katalin, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Nobel-díjas professzorának nevével és képmásával élnek vissza - közölte az érintett pénteken az MTI-vel.