2025. október 27. hétfő

okt. 27
9:15
Szent Simon és Júdás apostolok vigíliája (vasárnap.hu)
"Adj békét, Urunk, azoknak, akik hűségesek hozzád, hallgasd meg szolgáid könyörgését, és vezess minket igazságod útján. A lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz. A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. Sokfélék a jelek is, de Isten, aki mindenben mindent véghezvisz, ugyanaz." Menjetek és hirdessétek, hogy közel van a menny
okt. 27
9:33
Botrány: Váratlan helyről kapott újabb pofont Nagy Feró, ezt nem teszi zsebre (Most Hír)
A csütörtöki Békemeneten a Kossuth-díjas Nagy Feró a Szőlő utcai ügy kapcsán tett kijelentése sokaknál kiverte a biztosítékot. Delhusa Gjon üzent az énekesnek. Nagy Feró korábban is nyilvánult már meg megkérdőjelezhetően, a Mosthir.hu oldalain is beszámoltunk arról, mit mondott élő adásban a Mokka műsorában. De mi történt vele most? Nagy Feró borzo
okt. 27
9:39
Már országszerte lehet kérni az ingyenes influenza elleni védőoltást (Infostart)
Az életkoruk vagy egészségi állapotuk miatt kockázati csoportba tartozók számára különösen fontos a védőoltás, amelyet az NNGYK ajánlása szerint még a vírus cirkulálása előtt érdemes beadatni, hogy elegendő idő álljon rendelkezésre a védettség kialakulására, így ugyanis megelőzhető az influenza okozta súlyos, akár kórházi ellátást igénylő megbetege
okt. 27
9:39
Rómából üzent Orbán Viktor: Ma beszámolok a Szentatyának, majd Olaszország miniszterelnökének (ATV)
Orbán Viktor hétfőn találkozik XIV. Leó pápával és az olasz miniszterelnökkel.
okt. 27
9:39
Már kérheted az ingyenes influenza elleni védőoltást – ezt kell tenned (Most Hír)
Országszerte elérhető és már igényelhető a térítésmentes influenza elleni védőoltás - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (Nngyk) hétfőn az MTI-vel.
okt. 27
9:45
Visszavonulása után először adott interjút Gyurcsány Ferenc (Telex)
Mint mondta, nem politizál már, még baráti társaságban sem.
okt. 27
9:45
A szakmákat mutatták be a Harruckern nyílt napján (Gyulatelevízió)
Bartus Gyula Jászai Mari-díjas színművész beszámolója fogadta a Harruckern iskola napokban megtartott nyílt napjára érkező diákokat, akik egy érdekes pályaképet kaptak a fiatalon gépésznek tanuló művésztől. A gyulai intézmény Wenckheim konferencia termében az első nyílt napot tartották, általában ezen van a legnagyobb érdeklődés, a fiatalok minden
okt. 27
9:51
Már napi 24 órában érkezhetnek a DNS- és ujjnyomatadatok (Infostart)
Megkezdte a nemzetközi adatcserét kiszolgáló informatikai rendszer üzemeltetését biztosító projektjét a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ – mondta el Vargáné Kunos Ágnes, a központ informatikai osztályának vezetője az InfoRádióban.
okt. 27
10:15
Rossz hír érkezett a virágokról halottak napja előtt (Infostart)
Az idén az átlagosnál kevesebb, mintegy 14 millió szál krizantémot termeltek a magyarországi kertészetekben. Kérdés, hogy az árakra ez hogyan hat majd.
okt. 27
10:15
Megérkezett az idei influenzaoltás: országosan elérhető, de kinek jár ingyen? (SzMo)
A vírus még nem járványos, de az ősz kedvez a terjedésnek. A trivalens vakcina két A és egy B törzset tartalmaz; a patikákban térítés ellenében is hozzáférhető.
okt. 27
10:15
Közel kétszáz ukrán drónt semlegesítettek az oroszok, de így is többen meghaltak (vasárnap.hu)
Az orosz légvédelem lelőtt vagy elfogott 193 drónt az éjszaka folyamán Oroszország légterében – közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium. A tárca közlése szerint közülük 40-et a moszkvai régióban semlegesítettek, ebből 34 a főváros felé repült. Orenburg, Orszk, Szamara és Szaratov, valamint a moszkvai régióban lévő Zsukovszkij és Domogyedovo re
okt. 27
10:21
Teljesen ingyenes az influenza elleni védőoltás (Demokrata)
Országszerte elérhető és már igényelhető.
okt. 27
10:33
Orbán Viktor Rómában szervezi tovább háborúellenes koalícióját (Demokrata)
Ahogy a világ hozzászokik a háborúkhoz, úgy válnak azok egyre veszélyesebbé – figyelmeztetett a magyar miniszterelnök.
okt. 27
10:39
Hamarosan már a hazai erdészetekben is dolgozhatnak robotok (Infostart)
A Soproni Egyetem szakemberei egy céggel együttműködve nemzetközi szinten is kuriózumnak számító vizuális navigációs modellt fejlesztenek, melynek segítségével a munkába állított robotok nehezített körülmények között, erdővel, aljnövényzettel borított területeken is könnyen tájékozódnak majd.
okt. 27
10:45
Egyetértenek a büntetéssel, de nem a kínzással: ezt gondolják a szakemberek Lázár János pedofilokat kasztrálni akaró javaslatáról (Blikk)
Nemcsak kémiai, hanem fizikai kasztrálásra is készül törvényjavaslatában Lázár János építési és közlekedési miniszter. Az utóbbi új, hiszen a kémiai kasztrációt már hetek, hónapok óta többször is szóba hozta, teljes sikert és egyetértést aratva a hallgatóság közt azzal, hogy a pedofilok a legsúlyosabb büntetést érdemlik. Szerinte akár halált is, de
okt. 27
10:51
Egymillió forintot kaphatnak a közszolgák (Infostart)
A kormány döntött, új otthontámogatási program indul a közszolgálatban dolgozóknak: mostantól évi egymillió forintos támogatást biztosít a számukra.
okt. 27
10:51
Évi egymillióval segíti a kormány a közszolgálatban dolgozók saját otthonhoz jutását (vasárnap.hu)
A kormány döntött, új otthontámogatási program indul a közszolgálatban dolgozók számára – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára hétfőn a kormány Facebook-oldalán. Hidvéghi Balázs a kormány közösségi oldalán megosztott videójában azt mondta, hogy támogatás jár az orvosoknak, akik gyógyítanak, az ápolóknak, akik gondoskodnak,
okt. 27
11:15
A kormány döntött, évi 1 millió forintot kapnak a közszolgálatban dolgozók (ATV)
Új otthontámogatási program indul a közszolgálatban dolgozóknak.
okt. 27
11:15
Zsiga Melinda: Borzalom, hogy ilyen emberek irányíthatják az országot! Mi kell még ahhoz, hogy észrevegyék, le kell váltani ezt a rendszert? (SzMo)
A kick-box bajnok úgy látja, nagyon sok mindenen kell változtatni a gyermekvédelmi rendszerben. Ahhoz, hogy ne történhessen meg többé olyan, mint a Szőlő utcai ügy, szerinte kormányváltásra is szükség van.
okt. 27
11:15
Már igényelhető a térítésmentes influenza elleni védőoltás (vehir.hu)
Országszerte elérhető és már igényelhető a térítésmentes influenza elleni védőoltás - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn.
okt. 27
11:21
Az élfestett könyvek művészete és reneszánsza (vehir.hu)
.
okt. 27
11:23
Az öntapadós címkék használata: gyakorlati tanácsok és szakmai útmutatók (vehir.hu)
.
okt. 27
11:27
Iránytűt kaphatnak a továbbtanulás előtt álló diákok (Infostart)
Az adott intézmények népszerűsége és az oda jelentkező diákok teljesítménye is meghatározó a most készülő gimnáziumi rangsor elkészítésében – mondta a Mathias Corvinus Collegium középiskolai rangsorért és kapcsolatokért felelős vezetője. Wittmann Zsolt szerint a november 27-i magazin iránytű lehet majd a továbbtanulás előtt álló diákok szüleinek, t
okt. 27
11:27
Menczer Tamás: Lekvárban van Magyar Péter (vasárnap.hu)
Megnyertük a mozgósítási versenyt, nagyjából kétszer annyian voltunk az utcán, Orbán Viktor beszédét közel kétszer annyian figyelték vagy néztek bele különböző csatornákon, és megnyertük a közösségimédia-versenyt, az interakció-versenyt meg a videómegtekintő-versenyt is, tehát ez egy óriási nagy győzelem volt, a békepárti magyarok óriási nagy győze
okt. 27
11:33
Szörnyű hír jött a nyugdíjasok novemberi pénzéről (Most Hír)
A november jó hónapnak ígérkezik a nyugdíjasoknak, ekkor érkezik ugyanis számukra a nyugdíjkorrekció, melynek mértéke 1,6 százalék. De nem kapja ezt meg mindenki. A nyugdíj témaköre különösen aktuális most novemberben a nyugdíjkorrekció és nyugdíjemelés okán, mi pedig a Mosthir.hu oldalain folyamatosan tájákoztatunk a hírekről. Legutóbb azt írtuk m
okt. 27
11:39
Rég nem látott mértékben drágul a tankolás – itt vannak a részletek (Infostart)
Ez most várhatóan nem 2-3 forintos változás lesz.
okt. 27
11:45
Vitályos Nagy Feró Szőlő utcáról szóló mondatáról: Elhatárolódom, a szavak ereje nagyobb, mint hinnénk (Telex)
A kormányszóvivő szerint nem lehet elmenni Nagy Feró kijelentése mellett. Posztjában azért Magyar Pétert és Ruszin-Szendi Romuluszt is megemlítette.
okt. 27
11:45
Mit műveltek Sebestyén Balázsék? Ilyen feszült helyzet magyar tévében még nem volt (Most Hír)
Az RTL új, interaktív műsorában 12 sztárpár menekül Sebestyén Balázs és csapata, Frohner Fecó és Pápai Joci különleges osztaga elől. Az első "ingyenélő" párt már kézre is kerítették Balázsék, és azt üzenik a többieknek, hogy mindenkire lesújtanak.
okt. 27
11:51
Gyurcsány Ferenc megszólalt a válásról: először adott interjút, mióta visszavonult – "Kár lenne tagadni, sokáig megviselt..." (Blikk)
Gyurcsány Ferenc május óta először adott interjút, amelyben politikai kérdéseket kerülve új regényéről, személyes döntéseiről és a közélettől való távolmaradásáról beszélt. A volt DK-elnök szerint élete egyik legfontosabb időszaka zárult le, de íróként megtalálta új szerepét, szabadabban beszélhet, mint politikusként, és új regénye is azt vizsgálja
okt. 27
11:51
Most kiderül, teljesítette-e a világ egyik legnagyobb e-kereskedelmi piactere a több mint százezer magyar vásárlónak ígért jóvátételt (hirado.hu)
A Wish vállalta, hogy 1500 forintos jóvátételt kap minden magyar felhasználó, aki az azonnali ajánlatra kattintva vásárolt a platformon 2021-ben.
okt. 27
11:51
Hann Endre: Kiélezettebb a helyzet, mint korábban szinte bármikor a Fidesz 15 éves uralma alatt (444.hu)
A Medián igazgatója szerint a Fideszen belül is komolyan számolnak azzal, hogy nyerhet az ellenzék.
okt. 27
11:51
Orbán Viktor: Úton a Szentatyához, az apraja és a nagyja (BorsOnline)
Mint ismeretes, Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes társaságában látogatást tesz a Vatikánvárosi Államban és Rómában, az Olasz Köztársaságban.
okt. 27
11:51
Európa legnagyobb adócsökkentési programját viszi végbe Magyarország (Demokrata)
2010-hez képest ötszörözték a családtámogatásokat, amelyek értéke jövőre 4802 milliárd forint lesz.
okt. 27
11:51
XIV. Leó pápa magánkihallgatáson fogadta Orbán Viktort (vasárnap.hu)
XIV. Leó pápa október 27-én reggel magánkihallgatáson fogadta Orbán Viktor miniszterelnököt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes társaságában. A magyar kormányfő azért utazott a Vatikánba, hogy Ukrajna helyzetéről tárgyaljon a Szentatyával – olvasható a Katolikus.TV Facebook-oldalán. Orbán Viktor a tárgyalás után megbeszélést folytatott Pietro Par
okt. 27
12:03
Orbán Viktor az unokáival érkezett meg a Vatikánba (Blikk)
Orbán Viktor ma Rómába érkezett, és a Vatikánban találkozik XIV. Leó pápával. Ez lesz az első alkalom, hogy személyesen tárgyalnak az új egyházfő hivatalba lépése óta.
okt. 27
12:05
Ezzel a trükkel pillanatok alatt eltüntetheti a címkéket az üvegről – nincs több sikálás és kapargatás! (Blikk)
Mi, magyarok élen járunk a dolgok újbóli felhasználásban. Talán mindenkinek van egy olyan jégkrémes doboza, amelyben már csirkepörkölt lapul a fagyasztóban, a kamrában pedig sorakoznak a befőttes üvegek új tartalommal, például lekvárral vagy paradicsomszósszal. De ezeket az üvegeket nem is olyan egyszerű megtisztítani a címkéktől, igaz? Most vége a
okt. 27
12:09
Percekkel ezelőtt közölték: Ennyivel drágul az üzemanyag kedden – mutatjuk a pontos árakat (Most Hír)
Szomorú hírrel folytatjuk hétfői hírfolyamunkat. Kedden sajnos a benzin és a gázolaj is drámai mértékben drágul.
okt. 27
12:09
Felborult egy kamion a 8-as főúton (vehir.hu)
Felborult egy nyerges vontató a 8-as főút 36-os kilométerszelvényénél, a Várpalota felé vezető oldalon, Öskü térségében hétfő délelőtt.
okt. 27
12:15
Nem érdemes várni: már kérhető, ingyenes és életet menthet (Infostart)
Országszerte elérhető és már igényelhető a térítésmentes influenza elleni védőoltás a kockázati csoportba tartozók számára – a részleteket az InfoRádióban mondta el Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ tudományos igazgatója.
okt. 27
12:15
Közölte az Agrárkamara a Halottak napjához közeledve, lesz-e elég idén az egyik legkedveltebb virágból (hirado.hu)
A hazai krizantémtermés döntő része október végén és november elsején talál gazdára.
okt. 27
12:15
Bayer Zsolt Nagy Ferónak: Kérj bocsánatot, ahogy férfihoz illik, aztán igyunk meg valamit (Telex)
A kormánypárti publicista arról írt, barátjának tartja Nagy Ferót, de most meggondolatlan és ostoba volt.
okt. 27
12:27
Hankó Balázs: Fáj Brüsszelnek a fix 3 százalékos Otthon Start Program (vasárnap.hu)
A magyar gazdaság erősségét mutatja, hogy Európa legnagyobb adócsökkentési programját tudjuk véghez vinni – jelentette ki a kulturális és innovációs miniszter hétfőn az M1 aktuális csatorna Ma reggel című műsorában. Hankó Balázs azt mondta, a támogatásokat otthagyják a családoknál, a fiataloknál. Hozzátette: 2010-hez képest ötszörözték a családtámo
okt. 27
12:33
Vitályos Eszter is elhatárolódott Nagy Feró Szőlő utcával kapcsolatos nyilatkozatától (444.hu)
Nagy Feró a Békementen fejtegette, hogy a Juhász Péter Pál által futtatott lányok is kerestek pénzt a prostitúcióval.
okt. 27
12:33
Gólfesztivál Almádiban: tizenkilencet rúgott a listavezető! (vehir.hu)
A VEHIR.HU Veszprém vármegyei labdarúgó élvonal tizenegyedik fordulója a Balatonalmádi SE elképesztő teljesítményéről marad emlékezetes: a listavezető 19-0-ra ütötte ki a sereghajtó Péti MTE-t, ezzel tovább növelve előnyét a tabella élén. A Sümeg és a Balatonfüred is idegenben diadalmaskodott, miközben az Úrkút rangadót nyert a Tihany ellen – ÖSSZE
okt. 27
12:39
Menczer Tamás: Fantasztikus győzelem volt a békemenet (BorsOnline)
Megnyertük a mozgósítási versenyt, nagyjából kétszer annyian voltunk az utcán, Orbán Viktor beszédét közel kétszer annyian figyelték vagy néztek bele különböző csatornákon, és megnyertük a közösségimédia-versenyt, az interakció-versenyt meg a videómegtekintő-versenyt is, tehát ez egy óriási nagy győzelem volt, a békepárti magyarok óriási nagy győze
okt. 27
12:45
Orbán Viktor: Arra kértem a Szentatyát, hogy támogassa Magyarország háborúellenes erőfeszítéseit (BorsOnline)
Megtörtént a nagy találkozás Orbán Viktor és Xiv. Leó pápa között.
okt. 27
12:45
Mennyei megyei: tizenkilenc gólt rúgott a listavezető! (vehir.hu)
A VEHIR.HU Veszprém vármegyei labdarúgó élvonal tizenegyedik fordulója a Balatonalmádi SE elképesztő teljesítményéről marad emlékezetes: a listavezető 19-0-ra ütötte ki a sereghajtó Péti MTE-t, ezzel tovább növelve előnyét a tabella élén. A Sümeg és a Balatonfüred is idegenben diadalmaskodott, miközben az Úrkút rangadót nyert a Tihany ellen – ÖSSZE
okt. 27
12:47
Egyedülálló együttműködés a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány és a Csodalámpa Alapítvány között (vehir.hu)
Ünnepélyes keretek között, 2025. október 27-én Budapesten írta alá együttműködési megállapodását a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány és a Csodalámpa Óhaj–Sóhaj Kívánságteljesítő Alapítvány, Ovádi Péter állatvédelemért felelős miniszteri biztos szakmai támogatásával. Az új partnerség egyedülálló módon kapcsolja össze az állatvédelem ügyét és a
okt. 27
12:51
A kormányszóvivő elhatárolódott Nagy Ferótól, de megjegyezte: "Elgondolkodtató az örökös kettős mérce" (SzMo)
Vitályos Eszter szerint elgondolkodtató, hogy Magyar Péter, Ruszin-Szendi Romulusz vagy Aranyosi Péter kapcsán miért nem emelnek szót, miért nem írnak nyílt levelet "a szemforgatók".
okt. 27
12:51
Betörte az ajtót és bántalmazta volt párját (vehir.hu)
.

Keresés