Sándor Fegyirt ukrajnai nagykövetet egy, a Holodomor áldozatainak emlékére szervezett gyűlés után a fegyvertámogatásról, budapesti békecsúcsról és humanitárius segítségről kérdeztük.
A somogyi nőnél 850 példány maradt a riogató lapból, ami szerinte hazugságokkal hergeli az embereket. Úgy érezte, ezt már nem tűrheti el, és inkább a botrányt is vállalta.
Egyre rosszabb állapotban van a Petőfi híd, ezért mihamarabb el kellene kezdeni a felújítását, ám jelenleg még a tervezés sem kezdődött el. A Budapest Műhely legfrissebb kutatásai szerint ezután az Árpád híd, majd a Rákóczi híd rekonstrukciója következhet, de újabb Duna-hidak építésére is szükség lenne.
A kormány kedden elfogadott őszi adócsomagjának célja a magyar gazdaság növekedésének támogatása a beruházások élénkítésével és a vállalkozások széles körét érintő pénzügyi és adminisztrációs terhek csökkentésével – mondta Gerlaki Bence, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért, fogyasztóvédelemért és kereskedelemért felelős államtitkárra a PwC é
Szoboszlai Dominik, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya szerepel az angol nyelvű World Soccer magazin decemberi kiadásának címlapján. A vele készült interjúban - amelyet a Nemzeti Sport szemlézett - a játékos beszél többek között a liverpooli szerepköréről, a budapesti Bajnokok Ligája-döntőről és az apaságról is.
A miniszter a Ryanair járatával utazott Londonból haza, ahol a fotó készült. A kép tanúsága szerint a méregdrága bőröndöt a poggyásztartóba kellett betennie.
Alapjául szolgálhat az ukrajnai konfliktus végleges rendezésének Donald Trump amerikai elnök 28 pontos béketerve, de ennek tartalmát Oroszországgal nem vitatták meg – jelentette ki Vlagyimir Putyin államfő az orosz biztonsági tanács péntek esti tanácskozásán. Putyin elmondta, hogy az orosz és az amerikai fél már az alaszkai csúcstalálkozó előtt m
A HVG szerezte meg a belső levelet, amiben a riportereket a jelöltekre uszítják. A kérdések többek közt a migrációról és a sorkatonaságról szólnak, a pártelnök szerint ez lejáratás.
Polgármesteri "behívatással" fenyegette a vele szemben intézkedő városrendészeket a polgármesteri megbízott. Mindezt azt követően tette, hogy számon kérték rajta a tilosban parkolását.
Elég szokatlan reggeli látvánnyal találkozhattak ma Kismaros környékén azok, akik korán indultak az erdőbe: egy ormányos medve bukkant fel a fák között – derült ki a Börzsönyi kutyakereső Facebook-csoport egyik posztjából.
Öntudatlan állapotba került egy idős asszony a Semmelweis Egyetem belgyógyászati osztályán, miután összekeverték a gyógyszerét – állítja a fia. Elmondása szerint az eset után a nő állapota annyira leromlott, hogy pelenkázásra szorult, ráadásul őt, a fiát sem ismerte fel. A kórház belső vizsgálatot indított, majd később írásban elnézést kért.
Tiszavirág életű lett Nagy Zoltán politikai pályafutása a Tisza pártban, akit hétfőn éjszaka, mint az egyik lehetséges veszprémi képviselő-jelölt mutatott be az ellenzéki párt, most viszont jelezte, szeretné, ha maga helyett mást támogatnának a szimpatizánsok.
Közeleg a tél, így egyre többször merül fel a kérdés: mikor jön végre a tél 2025-ben, és számíthatunk-e idén fehér karácsonyra? Bár a naptéri tél hivatalosan december 1-jén indul, az első hidegfrontok és fagyos reggelek már november végén megérkezhetnek. A csillagászati tél pedig december 21-én, a téli napfordulóval kezdődik, ekkor lesz az év legrö
A Magyar Vöröskereszt pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy csalók telefonon keresztül, a szervezet nevében kérnek pénzt, arra hivatkozva, hogy mikuláscsomagokra gyűjtenek.
Korunk egyik nagy kihívása, hogy a természetest egyre több helyen cseréljük le mesterséges, művi dolgokra. A műanyagok elborítják világunkat; miközben mindenki elmondja, mennyire káros a soha le nem bomló termékek gyártása, mégis vásároljuk, használjuk ezeket. A pázsitot sok helyen a locsolást és nyírást nem igénylő – ámbár a levegőbe kerülő apró r
A GDP öt százalékát, több mint 4800 milliárd forintot fordít jövőre családtámogatásokra a kormány – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vezetője pénteken, Veresegyházon.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Döme Gábor világbajnok horgász javaslatot nyújtott be a Magyar Országos Horgász Szövetséghez, amely új alsó és felső méretkorlátok bevezetését célozza a harcsák esetében. A kezdeményezés célja a törzsállomány és a kapitális példányok védelme a természetes vizeken.
A téli időszakra újra korcsolyapályává változik a főváros legnagyobb szabad téri szórakozóhelye. A Budapest Park KoriParkja november 28-án nyitja meg kapuit.
Az izraeli hadsereg az ellenőrzése alatt álló Gázai övezeti területen rajtaütött pénteken rejtekhelyükről előbújó palesztin fegyvereseken, és többet megölt közülük. Erről maga a hadsereg számolt be. Az övezet déli határán található Rafah város keleti részén mintegy tizenöt palesztin fegyveres jött elő egy föld alatti járatból, amely része a Hamás
A Magyar Posta tájékoztatása szerint ezen a hétvégén az ügyfelek jelentős leállásra számíthatnak. Az informatikai karbantartás szombat estétől kezdődik és egészen vasárnap tart.
Szombat délelőttől újabb csapadékzóna érkezik délről, amely a Tiszántúl egy részének kivételével havazást hoz. Vasárnap reggelig többfelé lepelnyi, helyenként akár 5 centimétert meghaladó friss hó hullhat, miközben az Északi-középhegységben és a Nyugat-Dunántúlon viharos, 70 km/h-t is elérő széllökések nehezíthetik a közlekedést.
A 22 éves Dánielnek a próbaideje alatt kellett döntenie: teljesíti a pártfeladatot vagy repül. Azt mondja, olyam is előfordult, hogy az államtitkárok lájkjait kellett összesítenie.
A VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. tájékoztatása szerint üzemi vadászterületein szervezett társasvadászatok miatt erdőlátogatási korlátozást vezet be a következő napokban.
Az előttünk álló napokban országos szinten borult, csapadékos időre készüljünk, a csapadék halmazállapota folyamatosan változik – hívta fel a figyelmet a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a Facebook-oldalán pénteken. Azt írták: a Dunántúlon és az északi hegyekben havas eső, tapadó hó is kialakulhat, míg másutt még jellemzőbb lesz az eső, de a határvona