Az orosz-ukrán háború és vele egész Európa sorsfordító pillanathoz érkezett. Trump elnök nem adja fel, hogy békét teremtsen Ukrajnában - írta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Facebook-oldalán.
A brit–amerikai pénzhatalom száz éve ugyanazt a játszmát játssza – csak a háborúk neve változik, mondja hazánk legnépszerűbb történelemkönyvének szerzője.
Sok osztrák és magyar autós életét megkönnyítő változást jelentettek be, ugyanis feloldották a Kőszeg és Rattersdorf között található határátkelőnél lévő 10 km/h sebességkorlátozást.
A politikus szerint a meglehetősen drágának tűnő beruházás életveszélyes is, az eső az égő lámpatest mellett ömlött be. Az évekkel korábban megnyert pályázati pénzből most kezdtek neki a felújításnak
Már november közepétől fényárban úszik a budapesti Bazilika előtti karácsonyi vásár: faházikók sorai csillognak a hideg este fényében, a forralt bor és pecsenyillat keveredik a téren. Sokaknak fontos rituálé, hogy minden ünnep előtt kilátogathatnak ide. Lehetnek viszont olyanok, akik ráuntak, hogy pontosan tudják, hol van a gyertyaárus, hol adják a
A Fővárosi Ítélőtábla döntése miatt ketyeg az óra, december 8-ig kell főpolgármester-helyettest találni. Tüttő Kata még ingyen is elvállalta volna a posztot, de a gesztus sem volt elég a többségnek.
Az Egyesült Államok pénteken általános engedélyt adott a Paks-2 atomerőmű-projekttel kapcsolatos egyes tranzakciókra – olvasható az amerikai pénzügyminisztérium honlapján. Az engedély lehetővé teszi az Ukrajnával háborúban álló Oroszország által építendő atomerőmű projektjével kapcsolatos szankciók alóli kivételeket, így bizonyos tranzakciókat egye
Leó pápával találkozott Pákh Imre, a közismert műgyűjtő. A fotók tanúsága szerint nem egyedül érkezett a Vatikánba: vele tartott a világhírű topmodell, Naomi Campbell is. De mi köti össze a Munkácsy-gyűjteményéről ismert Pákhot a sztárral, és miért keresték fel együtt a Szentatyát? A műgyűjtő erről mesélt a Blikknek.
Az Egyesült Államok pénteken általános engedélyt adott a Paks-2 atomerőmű-projekttel kapcsolatos egyes tranzakciókra – olvasható az amerikai pénzügyminisztérium honlapján.
Friss adatok szerint a 2025-ben nyugdíjmegtakarítást indítók 89%-a nem használja ki teljes mértékben az állami támogatást. Nyugdíjbiztosítás esetén ez azt jelenti, hogy a többség évi 650 ezer forintnál kevesebbet fizet be - így pedig jelentős, könnyen elérhető támogatást hagy az asztalon.
Egy áruló, nárcisztikus pszichopata vezetésével anarchiát, káoszt akarnak létrehozni, hogy a kialakuló zavarosban tudjanak halászni. Hiszem és tapasztalom, hogy egyre többen, a józan gondolkodású többség elutasítja ezt a káoszpolitikát és jól felfogott egyéni és nemzeti érdekei mellett kiállnak -fogalmaz Szászfalvi László a gondola.hu-nak adott int
A Semmelweis Egyetem belgyógyászati klinikáján összekeverték egy 79 éves páciens gyógyszereit, amitől három napon keresztül öntudatlan állapotba került.
A TISZA Párt vezetője megosztotta Bohár Dániel videóját, melyben az influenszer egy tiszás jelöltet hívott fel telefonon, és a beszélgetést fel is vette, majd közzétette.
Az égő lámpatest mellett folyik be az esővíz a termekbe a lábatlani Zengő óvodában, ahol október végén kezdődött a tetőfelújítás – hívta fel a figyelmet Hadházy Ákos. A független országgyűlési képviselő a szülők beszámolóira hivatkozva azt írta: az esős novemberben úgy távolították el egyszerre az egész tetőt, hogy közben az intézményben 150 százal
"Az sem érdekel, ha holnaptól elveszik tőlem ezt a munkát" – mondta Matisáné Szabó Márta, aki szerint senki nem akar háborút, és nem tetszik neki, hogy az ellenzéket ezzel vádolják.
Az orosz-ukrán háború és vele egész Európa sorsfordító pillanathoz érkezett. Trump elnök nem adja fel, hogy békét teremtsen Ukrajnában – írta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Facebook-oldalán. A miniszterelnök bejegyzése szerint Európa előtt két út áll. "Visszafordulhatunk a zsákutcából és végre egész Európa beállhat Trump elnök békekezdemén
A Most Wanted – A hajsza című műsor péntek esti fináléjában először Földes Esztert és Fenyvesi Barnát kapták el Sebestyén Balázsék, aztán pedig Rácz Jenő és Dobos Evelin nyomába eredtek az üldözők. A legtovább Puskás-Dallos Peti és Ember Márk húzták. Arra is fény derült, lesz-e második évad az RTL-en. Sebestyén Balázs nem csak a Most […]
Európa számos gyöngyszeme közül ezúttal az utcákat szedtük rangsorba. Persze az ilyen választások mindig szubjektívek, de ahhoz kétség sem fér, hogy a kilenc utca valóban gyönyörű. Ezeket a helyeket egyszer minden utazónak látnia kell. Rengetegen szeretnek utazni, mi pedig a Mosthir.hu-n szívesen adunk tippeket, hogy hová érdemes ellátogatni. Legut
Vietnámban napok óta tartó heves esőzések, áradások és földcsuszamlások következtében legalább 55 ember életét vesztette, és 13-at még keresnek - a legsúlyosabban érintett területek közé tartozik Dak Lak és Khanh Hoa tartomány. A természeti katasztrófák több százezer lakóházat, mezőgazdasági területet és állatállományt érintettek, miközben a mentőc
Szombat délutántól újabb havazás érkezik Magyarországra, amely vasárnap hajnalig tarthat - a hegyvidéki területeken akár 20 centiméteres friss hótakaró is kialakulhat. Kékestetőn és Dobogókőn már pénteken megindult a hó gyarapodása, míg a Balaton környéke és a Dunántúl jelentős része vékony fehér lepelbe öltözött. A meteorológusok szerint a követke
Donald Trump szerint létezik a békéhez vezető út Ukrajnában, amelyet az ukrán elnöknek kell elfogadnia – az amerikai elnök erről a Fehér Házban beszélt újságírók előtt pénteken, arra a korábbi kijelentésére reagálva, hogy Ukrajnának jövő csütörtökig választ kell adnia az Egyesült Államok béketervére. "Zelenszkijnek meg kell barátkoznia a tervvel"
Valamiért szeretjük azt hinni, hogy a pazarlás mások problémája. Hogy mi okosan vásárolunk, ésszel fogyasztunk, és mindig tudjuk, mire van szükségünk. A valóság azonban makacsabb ennél: Magyarországon évente több millió tonna hulladék keletkezik, miközben az emberek fele még mindig úgy gondolja, hogy „jobb újat venni, mint a régit javítgatni”.
Nagy Károly lett a Digitális Polgári Köröket szervező cég új vezetője. A pikáns az egészben, hogy a férfi épp a rivális oldaltól érkezett, nem is akármilyen múlttal.
A vasárnapi római kongresszuson dől el, hogy Kovács Istvánt, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnökét megválasztják-e a nemzetközi szövetség (World Boxing) alelnökének.
Magyarországon először igazoltak egy új betegséget a mezei nyulakban az Állatorvostudományi Egyetem munkatársai. A myxomatosis az emberre nem veszélyes, de a nyulakban olyan súlyos tüneteket okoz, hogy belepusztulhatnak – mondta az InfoRádióban Gál János professzor, egyetemi tanár, az MTA doktora, az Állatorvostudományi Egyetem Egzotikusállat-, Vad
A Pilisi Parkerdő a felhasználók körében végzett felmérés után egymilliárd forintos beruházással fejleszti a Pilis Bike kerékpárút-hálózatot európai uniós forrásból – közölte az erdőgazdaság az MTI-vel. Tájékoztatásuk szerint az úthálózat fejlesztése öt települést érint, a túrák indulópontján három új parkolót alakítanak ki 93 férőhellyel, a megl
Galambos Lajos évekkel ezelőtt vágott neki a híres zarándokút, az El Camino kisebb szakaszának. Most pedig újabb terveket sző. Galambos Lajos, ismertebb nevén Lagzi Lajcsi az utóbbi években nem zenészi tehetsége okán került a médiafigyelem középpontjába, hanem egyéb tevékenységei miatt. A Mosthir.hu-n korábban arról cikkeztünk, hogy a trombitakirál
Sándor Fegyir a Holodomor-megemlékezésen reagált a vádakra. Szerinte "ha a Budapesti Memorandum vicc volt, 100 százalék az esélye, hogy a második is vicc lenne".
Februárban a rendes és a 13. havi mellé jön a 14. havi első negyede is. A szakértők szerint a rendszer a gazdagoknak kedvez, a szegényeknek alig jut valami.
Azonnali hatállyal megszüntették Farkas József polgármesteri megbízott megbizatását, miután az összetűzésbe keveredett a győri városrendészet munkatársaival egy szabálytalan parkolás miatti intézkedés során, és agresszív hangnemben, fenyegetően lépett fel. A győri polgármester döntött így.
"Visszaszámláló indul! Már csak 39 nap és életbe lépnek az újabb családi adócsökkentések – írta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szombaton a Facebook-oldalán. Koncz Zsófia közölte: újabb 50 százalékkal nő a családi adókedvezmény, valamint szja-mentessé válnak a 40 év alatti kétgyermekes anyák. Hozzátette: a c
A kormányfő nem adna több pénzt Ukrajnának, és az amerikai javaslatot erőlteti. A többi 26 tagállam azonban egyelőre hallani sem akar a vitatott tervről.