2025. november 22. szombat

nov. 22
16:06
Németh Balázs beleszállt Ruszin-Szendibe, majd tagadta, hogy idén volt Pride Budapesten (SzMo)
A kormánypárti politikus szerint a volt vezérkari főnök Ukrajnát dicsőítette a NATO-ban. Ezzel pedig szerinte hátba támadta a magyar kormány békepárti politikáját.
nov. 22
16:18
"Más feladat, más parancs" – Ezzel magyarázzák, miért cserélték le a milliárdos film katonai szakértőjét, miután bírálta a minisztériumot (SzMo)
Pálinkás Szilveszter századost még a díszbemutatóra sem hívták meg a közpénzmilliárdokból készült filmre. A minisztérium szerint vannak nála hitelesebb, Afganisztánt is megjárt szakértők.
nov. 22
16:27
Budapesti Közművek: mindenki kizárólag jó műszaki állapotú, téli gumival felszerelt járművel induljon útnak (hirado.hu)
Az éjszaka folyamán akár nagyobb mennyiségű hó is hullhat a fővárosban.
nov. 22
16:30
Szijjártó Péter: Orbán Viktor és Donald Trump megállapodásának köszönhetően felgyorsul a Paks II. bővítése (vasárnap.hu)
Orbán Viktor miniszterelnök és Donald Trump amerikai elnök megállapodásának köszönhetően felgyorsul a paksi bővítés, az első beton öntéséhez szükséges előkészítő munkák menetrend szerint folyamatban vannak, február első hetében pedig már az első beton is lekerül a földbe – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebookon.
nov. 22
16:51
Orbán Viktor: Magyarország nem támogatja, hogy az Európai Unió újabb pénzügyi támogatást küldjön Ukrajnába (hirado.hu)
A miniszterelnök öt pontban válaszolt Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének.
nov. 22
17:00
Itt a legfrissebb hótérkép: jól látszik, ahogy hamarosan a fél ország fehérbe borul (Pénzcentrum)
Vasárnap reggelig az ország nagy részén havazásra kell számítani, mivel dél felől egyre nagyobb területet borít be a csapadékzóna, amely hétfőn és kedden is jelentős mennyiségű csapadékot hoz. A HungaroMet szerint a síkvidékeken is kialakulhat hótakaró, kivéve a Tiszántúlt, ahol eleinte eső várható, majd estétől fokozatosan havas esőbe és havazásba
nov. 22
17:00
Már nyilvános Orbán Viktor levele: "Elérkezett az igazság pillanata!" (Demokrata)
Orbán Viktor miniszterelnök öt pontban válaszolt Ursula von der Leyennek.
nov. 22
17:30
Svájcban konzultál Kijev és Washington az amerikai béketervről (vasárnap.hu)
A következő napokban Svájcban tartanak konzultációkat ukrán és amerikai magas rangú tisztviselők a jövőbeli békeszerződés lehetséges paramétereiről – közölte szombaton Rusztem Umerov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (Rnbo) titkára.   "Ukrajna úgy áll ehhez a folyamathoz, hogy világosan tisztában van a maga érdekeivel. Ez az elmúlt napok
nov. 22
17:48
Karácsony Gergely kolbászt töltött és pálinkázott (444.hu)
Nagy pofon ez a matcházóknak és a zabtejeseknek!
nov. 22
17:48
A keresztényüldözésről – Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszéde (vasárnap.hu)
Az Isten az embert saját képmására teremtette. És ez az emberi jogoknak a végső alapja. Hogy mindenki – legyen szegény vagy gazdag, egészséges vagy beteg, fiatal vagy öreg – azért végtelen érték, mert a Teremtő Isten képmására formáltatott. – írja Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Facebook oldalán.     Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a
nov. 22
18:06
Egyszerre újítják az óvodákat Lábatlanban, az egyik tetejét leszedték, rögtön be is ázott (Telex)
Az önkormányzat azt ígérte, hogy november 20-án befejeződik a szerkezetépítés, és a tetőfólia elhelyezése haladéktalanul megkezdődik.
nov. 22
18:12
Orbán Viktor: Magyarország Európa legbiztonságosabb országa (BorsOnline)
Fontos videót tett közzé a magyar miniszterelnök.
nov. 22
18:30
Kvíz: Rajongsz a magyar történelemért? Nézzük, mennyit tudsz a magyar rendszerváltás időszakáról! (Pénzcentrum)
A rendszerváltás időszaka a magyar történelem egyik legmozgalmasabb és legizgalmasabb fejezete: politikai fordulatok, újratemetések, szovjet kivonulás, szabad választások és új köztársaság születése formálta az ország jövőjét. Te mennyire emlékszel ezekre az eseményekre, nevekre és dátumokra? Tedd próbára tudásodat ezzel a Pénzcentrum mai kvízével.
nov. 22
18:30
Keresztényüldözés – Több mint 300 diákot és tanárt hurcoltak el az emberrablók Nigériában (vasárnap.hu)
A szombaton közzétett legfrissebb adatok szerint összesen 315 diákot és tanárt hurcoltak el emberrablók előző nap Nigériában egy katolikus bentlakásos iskolából. A Nigériai Keresztények Szervezete (CAN) előzőleg még azt közölte, hogy 277 embert hurcoltak el, de a legújabb összesítés szerint 303 diák és 12 tanár esett az emberrablók áldozatául a Nig
nov. 22
18:36
Magas rangú ukrán tisztviselő: Ukrajna Svájcban tárgyalhat az Egyesült Államokkal a háború befejezéséről (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
nov. 22
19:00
Szurkolói segítségét kéri az NB II-es focicsapat: pályát kell takarítani, másképp nem lesz holnap meccs (Pénzcentrum)
Ha nem takarítják le a több centis hóréteget, akkor elmarad a bajnoki - ezt mindenképpen elkerülnék Kozármislenyben.
nov. 22
19:00
"Gyönyörű és biztonságos" - Orbán Viktor meghívta az egész világot karácsonyozni Magyarországra (SzMo)
A miniszterelnök egy X-videóban invitálja az utazókat hazánkba. Posztja a napi 1 milliós eurós bírságról szól, amit Magyarországra szabtak ki.
nov. 22
19:09
Bogos Krisztina: megfelelő terápiával a tüdőrák már nem számít rettegett betegségnek (Infostart)
November a tüdőrák elleni küzdelem hónapja. A dohányzás visszaszorításával csökkent a megbetegedések száma, de a daganattípus még mindig a vezető halálokok egyike - mondta az InfoRádiónak az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet főigazgatója. Bogos Krisztina jó hírnek nevezte, hogy az innovatív terápiáknak köszönhetően a gyógyítás sokat fejlődött
nov. 22
19:09
Appelgren huszonhárom (!) védéssel zárt, a Veszprém nyolccal nyert Csurgón (vehir.hu)
A férfi kézilabda élvonal idei kiírásában a Szegedet korábban már megtréfáló Csurgó a szombati bajnokin sokáig a Veszprémet is meg tudta szorongatni, a címvédő azonban remek hajrájának köszönhetően végül magabiztos, nyolcgólos sikert ünnepelhetett a somogyi városban.
nov. 22
19:21
Női kézilabda vb-felkészülés: hat góllal kikapott a norvégoktól a magyar válogatott (vehir.hu)
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott idei első vereségét elszenvedve 33-27-re kikapott a házigazdától a világbajnokságot megelőző norvégiai felkészülési tornán, szombaton.
nov. 22
19:24
Halálfélelem a csepeli panelben – 12-en kerültek kórházba a hajnali tűz után (rtl.hu)
Méteres lángok csaptak ki egy földszinti lakásból hajnalban, a tízemeletes panelházban pillanatok alatt terjedt a fekete füst. A lakók álmukból riadtak fel – sokan azt hitték, nem élik túl az éjszakát.
nov. 22
19:26
A Pride-tiltást lehetővé tévő alaptörvény-módosításra is hivatkozott az Alkotmánybíróság – elutasította a kirúgott tanárok panaszát (rtl.hu)
A testület szerint a gyermekek fejlődéshez és oktatáshoz való joga elsőbbséget élvez minden más alapvető joggal szemben – ez ugyanaz a jogszabály, amelyre a Pride betiltását lehetővé tevő rendelkezések is épültek. Az elbocsátott pedagógusokat képviselő ügyvéd szerint különös, hogy a testület egy későbbi jogszabályt használt fel egy korábbi ügy megí
nov. 22
19:30
Emuk az utcán – megdöbbentek a helyiek, amikor a futómadarak megjelentek Polgáron (rtl.hu)
Reggel tűnt fel a négy hatalmas futómadár a város utcáin - egy közeli farmról szöktek meg, miután megrongálódott annak kerítése. Az autósok döbbenten követték a 2 méteres madarakat.
nov. 22
19:30
Budapesti Közművek: mindenki kizárólag jó műszaki állapotú, téli gumival felszerelt járművekkel induljon útnak (vasárnap.hu)
Az aktuális előrejelzések szerint az éjszaka folyamán akár nagyobb mennyiségű hó is hullhat a fővárosban, a Budapesti Közművek ezért továbbra is azt kéri a fővárosi autósoktól, hogy kizárólag jó műszaki állapotban lévő, téli gumival felszerelt járművekkel induljanak útnak – közölte a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. szombaton az MTI-vel.   Tov
nov. 22
19:33
Csak nehezen lehet közlekedni a Bakonyban (Infostart)
Több helyen okoz fennakadást a hó a Bakonyban, kamionok, személygépkocsik és buszok továbbhaladását is segíteniük kellett a tűzoltóknak szombat délután - közölte a Veszprém Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
nov. 22
19:33
Orbán Viktor: A magyar kormány inkább pénzbírságot fizet az EU-nak, mint hogy félelemben éljen (hirado.hu)
A kormányfő az X-en jelentkezett bejegyzéssel.
nov. 22
20:21
Férfi kézilabda Ek: nyolcaddöntős a Tatabánya (vehir.hu)
A Tatabánya nyolcaddöntőbe jutott a férfi kézilabda Európa Kupában, mivel a harmadik fordulóban kettős győzelemmel búcsúztatta a svájci HSC Suhr Aarau csapatát.
nov. 22
20:24
Kezdődik! Több helyen okoz fennakadást a havazás Magyarországon: óriási a káosz (Pénzcentrum)
Több helyen okoz fennakadást a hó a Bakonyban, kamionok, személygépkocsik és buszok továbbhaladását is segíteniük kellett a tűzoltóknak szombat délután - közölte a Veszprém Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője
nov. 22
20:27
Orbán Viktor: Egy darabka magyar sporttörténet! (Metropol)
A napokban az M4 Sport podcastjében szerepelt Orbán Viktor.
nov. 22
20:27
Ismét legyőzte az Mtk-t a Vehir-Vesc (vehir.hu)
Hatodik bajnokiján a hatodik győzelmét könyvelhette el a VEHIR-VESC NB I-es női röplabdacsapata. Mészáros Péter hölgykoszorúja szombat este az MTK vendégeként diadalmaskodott.
nov. 22
20:30
Illegális bevándorlás – Bakondi György: az illegális migráció súlyos társadalmi változást idézett elő Európában (vasárnap.hu)
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint az illegális migráció súlyos társadalmi változást idézett elő Európában, az embercsempészbandák segítségével a nemzetállamok területére behatoló bevándorlók terhelik a szociális ellátórendszert és közbiztonsági válságot generálnak.   Bakondi György szombaton az M1 aktuális csatornán elmondta, az
nov. 22
20:33
Premier League: komoly verést kapott otthon a Liverpool a Nottinghamtől (vehir.hu)
A kiesés elkerüléséért küzdő Nottingham Forest szervezett védekezéssel és remek helyzetkihasználással 3-0-ra nyert a Liverpool otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában.
nov. 22
20:39
Az utolsó forduló következik (vehir.hu)
Hazai pályán, a Zsámbék ellen zárja az NB III északnyugati csoportjának őszi évadát a VSC Veszprém – már ha az időjárás is engedi.
nov. 22
20:54
"Savanyú a szőlő" – kommentálta a Külügy a kirúgott Tisza-listás férfi ügyét (444.hu)
Ercsi Dániel arról is beszélt, olyan feladatokat is el kellett végeznie az államtitkárságon, amik inkább pártpolitikai jellegűek.
nov. 22
20:54
A kormány mindent megtesz, hogy megfékezze a pusztító kórságot (Demokrata)
A kormány 3,8 milliárd forintot fordít a szőlő aranyszínű sárgaság megfékezésére.
nov. 22
20:57
Orbán Viktor: Ajándék Gábornak, megtiszteltetés nekem (Metropol)
Nem akármin hagyta rajta az aláírását Orbán Viktor.
nov. 22
21:06
Orbán azzal reklámozza a külföldieknek Magyarországot, hogy biztonságos hely, mert nincsenek migránsok (Telex)
A kormányfő szerint ennek ára a napi egymillió eurós büntetés az EU-tól, de valójában azért bírságolják Magyarországot, mert nem tartottuk be a menekültügyi szabályokat.
nov. 22
21:30
Százhúsz éves a budapesti Szent István-bazilika (vasárnap.hu)
Százhúsz éve szentelték fel a budapesti Szent István-bazilikát. Az évfordulót a székesegyház történetét bemutató fényfestéssel, szentmisével és koncerttel ünnepelték. A szentmisét bemutató Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek homíliájában kiemelte: a bazilika 120 éves történetében a gondviselés útját csodáljuk.   A bíboros úgy fogalmazott:
nov. 22
21:36
Kritikus a hóhelyzet az országban: szombat estére számos település elérhetetlenné vált autóbusszal (BorsOnline)
A havazás miatt négy dunántúli megye számos települése elérhetetlenné vált autóbusszal szombat estére, a legtöbb Zalában - közölte honlapján a Máv-csoport.
nov. 22
21:39
Legyőzte az éllovast a Veszprém Kk (vehir.hu)
A vendéglátó Insedo Veszprém KK kilenc ponttal legyőzte a HÜBNER Nyíregyháza BS csapatát a férfi kosárlabda NB I/B piros csoport szombati rangadóján.
nov. 22
21:42
Szijjártó Péter eligazította Donald Tuskot (Demokrata)
Szijjártó Péter visszaszólt Donald Tusknak.
nov. 22
21:42
Négy éven át elfelejtette beszedni a Halászbástya Étterem bérleti díját az önkormányzat, most kiderítenék, hogy történt ez (Telex)
2021 júniusa óta nem küldtek számlát a Halászbástya egy részét bérlő étteremnek, ami most már 393 millió forinttal tartozik.
nov. 22
21:48
"Ütnek, vágnak ott, ahol tudnak" - először szólaltak meg a Tisza egymással versenyző jelöltjei (SzMo)
Magyar Péter ugyan arról beszélt, nem adnak interjút, a 444-nek Hajdúböszörményben mégis sikerült szóra bírnia a három indulót. Azt mondták, sokan nagy kockázatot vállaltak a jelöltséggel, de kockázat nélkül nincs nyereség.
nov. 22
21:48
Százhúsz éves a budapesti Szent István-bazilika (Demokrata)
Az évfordulót a székesegyház történetét bemutató fényfestéssel, szentmisével és koncerttel ünnepelték.
nov. 22
22:03
Szijjártó Péter: Mi a béke mellett állunk, Donald Tusk pedig a háború mellett (hirado.hu)
Donald Tusknak a közösségi médiában tett bejegyzésére reagált a külügyminiszter.
nov. 22
22:30
Soltész Miklós: az egyházak tevékenysége erősíti a közösségeket (vasárnap.hu)
Az egyházak tevékenységét és az általuk is fenntartott közösségek erejét méltatta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Kazincbarcikán, a megújult Avilai Szent Teréz-templomban tartott hálaadó szentmise előtt.   Az egyházak és az ott dolgozó emberek fantasztikus munkát végeznek Kazincbarcikán, hata
nov. 22
22:57
Elakadt és árokba csúszott autók a Bakonyban (vehir.hu)
A Zirci Önkormányzati Tűzoltóság azt tanácsolja, aki teheti, ne üljön gépjárműve volánja mögé az elkövetkezendő órákban.
nov. 22
23:09
Navracsics Tibor: a kormány 3,8 milliárd forintot fordít a szőlő aranyszínű sárgaság megfékezésére (vehir.hu)
A kormány 3,8 milliárd forintot fordít a szőlő aranyszínű sárgaság megfékezésére. Az intézkedéssor célja az érintetlen területek védelme, valamint a betegség lokalizációja - mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter szombaton Badacsonyban, sajtótájékoztatón.

2025. november 23. vasárnap

nov. 23
0:21
Orbán Viktor karácsonyi videóval népszerűsíti Magyarország biztonságát (Blikk)
Orbán Viktor karácsonyi hangulatú videóban népszerűsíti Magyarországot. A miniszterelnök az X-en közzétett videóban az ország szépségét és biztonságát hangsúlyozza.
nov. 23
0:25
Megdöbbentek Polgár lakói, amikor négy emu jött szembe az utcán (Blikk)
Megdöbbentek a helyiek, amikor a nagytestű futómadarak jelentek meg Polgáron. Szombat reggel tűnt fel a négy hatalmas állat a város utcáin, mint kiderült, egy közeli farmról szöktek meg, miután megrongálódott annak kerítése. Az autósok persze döbbenten követték a közel kétméteres madarakat az utcákon, de nem esett baja senkinek.

Keresés