A McLaughlin & Associates amerikai közvélemény-kutató cég kutatása szerint egy most vasárnap esedékes parlamenti választáson többen szavaznának a Fidesz–KDNP-re, mint a Tisza Pártra. Az Index számára készített kutatásból kiderül: a kormánypártok 43, míg a Tisza 37 százalékon áll.
Orbán Viktor bejelentette a legújabb nemzeti konzultációt, amely ezúttal az adókérdésekről szól. A miniszterelnök szerint az emberek választhatnak a "brüsszeli Tisza-adó" és a családbarát magyar út között.
Minden eddiginél több e-matricát vásárolt az utazóközönség idén nyáron: 4 millió 786 ezer úthasználati jogosultságot vettek a közlekedők június, július és augusztus hónapban. Az autópálya-matricák mintegy 60 százalékát külföldi felségjelű járműre vásárolták - derül ki a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) csütörtökön közzétett adatai
A rendőrség is megerősítette, amit több olvasónk jelzett, miszerint késelés történt Veszprémben a Jutasi úti lakótelepen. A helyszínen vannak a rendőrség emberei, valamint mentőhelikopter is érkezett az áldozathoz.
Szeptemberben is kuponakciót hirdetett az Aldi, a hónap végéig váltható be a 2000 forint értékű online kupon. Mutatjuk a feltételeket és a hét egyéb kihagyhatatlan akcióit, az árzuhanás most is játszik. Korábban írt a Mosthir.hu arról a történelminek is nevezhető Aldi akcióról, amely holnapig érvényes, és 17-én akár 5 forintért is elvihetőek a bolt
A miniszterelnök közölte: hamarosan indítják a legújabb nemzeti konzultációt, ami szerinte arról dönthetnek az emberek, "melyik utat válasszuk: a brüsszeli Tisza-adót vagy a családbarát magyar utat".
Ne várja meg, amíg a hatóság intézkedik, végezze el időben az előírt munkákat! - erre szólított fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
Jelentős ügyfélforgalomról és gyors ügyintézésről számoltak be a bankok az Otthon Start Program indulása utáni első hetekben – írja közleményében a Bank360 a pénzintézetek első beszámolói alapján.
Csütörtök reggel rendőrök csengettek be a volt vezérkari főnökhöz. Napokkal azután, hogy Orbán azt írta, Ruszin-Szendi fegyverrel az oldalán tartott lakossági fórumot.
A külgazdasági és külügyminiszter Oszakában tárgyalt a japán felekkel, nyilatkozatában pedig hangsúlyozta: Magyarország a blokkosodás helyett a nemzetközi együttműködés híve, ezért is erősíti meg kapcsolatait Japánnal.
A kormány a tervezettnél nagyobb nyugdíjemelést jelentett be – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szeptember 17-i Kormányinfón. Az ok, hogy a nyugdíjasokat érintő infláció magasabb volt a vártnál, ezért kiegészítő nyugdíjemelést, vagyis nyugdíjkorrekciót kap minden jogosult. Az év első nyolc hónapjában a nyugdíjas infláci
Több súlyos jogsértést állapítottak meg a Wolt cégcsoporthoz tartozó két vállalkozás működésében a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szakmai felügyeletével lefolytatott fogyasztóvédelmi eljárás során. Az eljárások eredményeként összesen 200 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az illetékes kormányhivatal - jelent
A Trumpnak dolgozó amerikai közvélemény-kutató felmérése szerint ha most lennének a választások, a Fidesz-KDNP nyerne, és Orbán Viktor maradna a miniszterelnök.
"Miután semmilyen jogszabályt nem sértettem, a szükséges engedéllyel rendelkezem és semmilyen takargatnivalóm nincs, a fegyvert átadtam az eljáró rendőröknek" - közölte a volt vezérkari főnök.
Erőszakmániás hazaáruló Ruszin-Szendi Romulusz - így reagált a Fidesz európai parlamenti képviselője a Harcosok órájában arra, hogy a Tisza párt szakértője egy lakossági fórumon fegyvert viselt és azt hangoztatta, hogy minden, az élet kioltására alkalmas eszköz közel áll a szívéhez.
A vizsgaelnök panasszal fordult a kormányhivatalhoz, de a vizsgadolgozatokat már nem lehetett érvényteleníteni. A diákok bizonyítványát így nem vonták vissza.
A helyiek szerint az elárvult kecske már napok óta a gyöngyösfalusi vasútállomás környékén kószál. A MÁV egyelőre nem reagált a négylábú utas panaszaira, de a közösség összefogott: remélik, hamar hazatalál a kis vándor.
A rendőrség lefoglalta Ruszin-Szendi Romulusz fegyverét csütörtök reggel, eljárás indult a volt vezérkari főnök ellen. Orbán Viktor és Magyar Péter is megszólalt az ügyben, a rendőrség egy rövid közleményt adott ki.
Eladó lenne a Balaton-parti város különleges gyöngyszeme, a Festetics kastély? A híresztelés időről időre felbukkan, osztják a közösségi médiában, és a keszthelyi ismerősök között is gyakran szóba kerül. Keszthely valóban privatizálná a páratlan kulturális örökségét? Cikkünkben ezt is körbejárjuk, de megnézzük azt is, mi a helyzet a hazai kastély-f
A rendőrség szűkszavú ugyan, de a szabálysértési törvény árulkodó: a gyűlés kivételével egy nyilvános rendezvényen akkor sem lehet valakinél fegyver, ha egyébként van fegyverviselési engedélye. Ez azonban nem lőfegyverrel való visszaélés, hanem szimpla szabálysértési ügy.
Nem kockajáték, hanem valódi, több százmilliárdos átrendezés zajlik Mészáros Lőrinc céghálójában. Értesülések szerint új cégbe szervezik ki a felcsúti üzletember vagyonának egy jelentős részét – olyan vagyonelemeket, amelyek eddig az MBH Bankcsoporthoz kötődő alapoknál voltak. Mi történik pontosan? A kulcsszereplő az Apex Capital Asset Management Z
Nyílt levélben jelentette be Kolosi Péter, az RTL Magyarország tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese, hogy a vállalat a jövőben nem működik együtt Szalay Dániellel, a Media1 főszerkesztőjével. Kolosi azt írja: nem állítja, hogy ez az egyetlen oka, de tény, hogy Szalay Dániel éppen akkor fordult az RTL ellen, amikor a csatorna 2023 végén – ké
Egy héttel a 63. születésnapja előtt szerdán késő este elhunyt Nagy Tibor, aki a kilencvenes évek váci labdarúgó-csapatának kapitányaként 1994-ben bajnoki címet nyert.
Mégsem kell kivágni az Eger történelmi belvárosában, a Gárdonyi Géza Emlékház kertjében álló több mint százéves keleti tamariska fát. A különleges növényt maga Gárdonyi Géza ültette, és a "Természet Kalendáriumában" számos bejegyzést hagyott hátra a tamariska virágzásáról és növekedéséről.
Vadonatúj, korszerű eszközökkel felszerelt podcast stúdió kezdte meg működését csütörtökön, a Gál Ferenc Egyetem békéscsabai karán. A hallgatók már birtokba is vették a helyiséget, és hamarosan beindul az új tartalmak gyártása. A megnyitó eseményen Varga Tamás békéscsabai alpolgármester arról beszélt, hogy évről-évre erősödő aktivitást érzékel a Gá