A történtekre Orbán Viktor miniszterelnök is reagált: szerinte "fegyvernek semmi helye a gyűléseken. Ha valakinek magától nincs ennyi esze, akkor a hatóságoknak kell eljárniuk".
Ma már gyakran 12 órát is dolgoznak a megélhetésért a futárok. Sok ázsiai munkavállaló azt se tudja, melyik országba közvetítik ki. Tóth Gergely Pál, a Futárok Ligája szóvivője az InfoRádóban arról beszélt, hogy a vállalkozóként dolgozó futárok helyzete jelentősen nehezebbé vált az elmúlt években a díjazások csökkentése és a piac túltelítettsége mi
Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója Carl Bildt korábbi svéd miniszterelnökkel vitázott a Brain Bar csütörtöki napján, a vita középpontjában az orosz–ukrán háború mellett a migráció kérdése volt. Ez a fesztivál Európa legnagyobb éves jövőfesztiválja, ahol a közönség hazai és külföldi tudósok, politikusok, üzletemberek és kulturális s
Kiürítették a fonyódi Mátyás Király Gimnáziumot, miután az iskola raktárában régi honvédelmi szakköri eszközökre bukkantak csütörtök délelőtt. A gyerekeket a város sportcsarnokában helyezték biztonságba, amíg a hatóságok eltávolították az MHSZ-eszközöket.
A politológus szerint a pártok nem a másik oldal meggyőzésére, hanem a saját szavazóik megerősítésére koncentrálnak. A kampánytól mégsem lehet eltekinteni.
Az elemző szerint megosztott politikai térben az emberek többsége teljesen vak és süket minden olyan hírre, ami ellentétes lehet a politikai meggyőződésével, így döntően mindenki a saját választóinak lázban tartására figyel, nem számít arra, hogy szavazatokat szerezhetne a másik oldalról.
A Demokratikus Koalíció (DK) azt javasolja, hogy a 2026-os parlamenti választás után hozzanak létre egy, a jelenleginél "demokratikusabb", arányosabb, kétfordulós parlamenti választási rendszert – jelentette be az ellenzéki párt elnöke.
Szerdán rosszul lett egy 13 éves kislány egy hevesi iskolában. A diák futás közben esett össze, ami után újraélesztésre szorul. Az Országos Mentőszolgálat részleteket közölt a történtekről.
Egy szalonnasütésen készült kép miatt bukhatta el állását az észak-magyarországi mentős vezető. Magyar Péter szerint a döntés mögött politikai bosszú áll.
Az alsó tagozatosok még átlag felett teljesítenek olvasásból, a bajok a szövegértésnél kezdődnek. Steklács János nyelvész szerint sok tanár nem gondolja feladatának, hogy a diákok megértsék a tankönyv szövegét. Szemléletváltás kéne, mert amúgy nem annyira bonyolult sokat tenni az olvasás fejlesztéséért.
Ártatlanságukat hangoztatják, és éppen ezért nem fogadták el a pénzbüntetésről szóló első fokú ítéletüket azok, akiknek felelősségét kimondták az iregszemcsei menzán tavaly felszolgált üvegszilánkos ételek miatt. Az érintettek mind idegenkezűségről beszéltek a bíróságon, de konkrét személyt nem neveztek meg. Még meg sem született azonban az ítélet,
A jövő év első hónapjaiban megnyílik a Brüll Alfréd Ház – Magyar Zsidó Örökség Parkja – jelentette be Deutsch Tamás, az MTK elnöke. A fideszes európai parlamenti képviselő az InfoRádiónak beszélt arról is, hogy bár nagyon fontos, hogy a korábban Sorsok Háza néven megépült létesítmény végre megteljen élettel, számos további fejlesztést is megvalósít
A Tisza Párt elnöke úgy tudja, hogy egy privát oldalon posztolt politikai bejegyzés miatt kellett távoznia Kádár Balázsnak, akit tavaly a főigazgató még kitüntetéssel ismert el.
A törvény szerint nem lehet önkormányzati képviselő, akit a kormány tagja más tisztségre is kinevezett. Fekete Dávidot Navracsics Tibor miniszter miniszteri biztosnak nevezte ki, de a győri Fidesz ebben nem lát hibát.
A Zsadányi Mazsorett Egyesület műsora nyitotta meg a XII. Békés vármegyei Közfoglalkoztatási és Nemzetiségi Értékek Kiállítást Békéscsaba főterén. Az itt bemutatott vállalkozások, projektek és kezdeményezések mind egy célt szolgálnak, hozzájárulni a vármegye fejlődéséhez és új utakat nyitni mindazok számára, akik munkát keresnek vagy ötletük megv
A hajnalok frissítőek lesznek és éjszaka pára- és ködfoltok képződhetnek, de ezek feloszlása után jellemzően napos, száraz, nyárias idő várható a hétvégén. A hőmérséklet csúcsértéke lassan emelkedik, és vasárnap már 26-32 Celsius-fok között alakul - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Nagyon veszélyes lehet az energiaellátás átpolitizálása és átideologizálása, mert az alapvetően fizikai és földrajzi kérdés – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Oszakai Világkiállítás fenntartható energiáról szóló fórumán.
Bemutatkozással kezdődött csütörtökön a Dürer Albert iskola diákjainak látogatása a Gyula külterületén lévő, permakultúrás kertbe. Az ismerkedés nem véletlen, hiszen ebben a tanévben a gyerekek rendszeres vendégei és egyben művelői is lesznek az Illés Olivér által megálmodott tankertnek. Csütörtökön először, de nem utoljára látogattak a düreres di
Magyar szerint nyilvánvaló, hogy politikai tisztogatás áldozata lett Kádár Balázs, az OMSZ viszont azt írta, ők értéknek tartják a politikai meggyőződéseket.
Szöllősi Györgyi, az ATV műsorvezetője közösségi oldalát illetéktelenek törték fel és vették át. A Facebook-oldalon megjelenő tartalmak nem a televíziós személyiségtől származnak, és nem tükrözik sem az ő, sem az ATV értékrendjét. A műsorvezető jogi lépéseket tesz, a cég informatikusai pedig azon dolgoznak, hogy visszaszerezze oldalát.
Apáti Bence arról beszélt, hogy "Kirk vitái 98 százalékát megnyerte, ezért vita helyett inkább agyonlőtték". Bayer Zsolt eközben a Black Lives Mattert és a woke-ot is behozta a két amerikai tragédiáról szóló megemlékezésre, több résztvevő pedig a Tisza pártról beszélt.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.