A farsangi időszak nem az igazi a foszlós és csodaszép szalagos farsangi fánk nélkül. Sok háziasszony tud ugyan fánkot készíteni, de ahhoz, hogy a tésztája könnyű és foszlós legyen, és szép, szabályos a szalagja, ismerni kell a nagymamák titkát. Ha eddig még nem tudtad, mitől lesz az igazi, most hoztunk hozzá egy szuper receptet és konyhai fondorla
Mint ismert, tavaly nyáron egy szolnoki kalandparkban történt incidens során egy karateedző brutálisan bántalmazott egy kisfiút, ami országos felháborodást váltott ki. A karateedző korábban bocsánatot kért tettéért, egyben közölte, hogy áll a felelősségre vonás elé. Most kiderült, hogy a férfi pontosan mikor kerülhet a bíróság elé.
Egy oroszlányi társasház lakói szerdán hajnalban rémálomra ébredtek, amikor egy Fürst Sándor utcai épület pincéjében tűz ütött ki. A lángok gyorsan terjedtek, a sűrű füst pedig két ember életét is veszélyeztette. Egyiküket sikerült kimenteni, ám a másikon már nem lehetett segíteni. A szakértők szerint fontos, hogy ne halmozzunk fel felesleges tárgy
Több vasútvonalon is fennakadásokat okoz a havazás. A Győr-Veszprém vonalon 30-60 perccel hosszabb eljutási időre, rövidebb útvonalon közlekedő járatokra, pótlóbuszos átszállásra lehet számítani. De Székesfehérvárnál és a Déli Pályaudvarnál is fennakadások vannak.
Herbert Kickl kancellári ambíciói és Orbán Viktor politikai gyakorlata a populista vezetők térnyerésének új korszakát jelzik az Európai Unióban, miközben a tűzfal, amely eddig távol tartotta őket a hatalomtól, végleg leomlott - írja a Politico.
Az egyik helyi Tisza Szigetet alapító humorista nevetségesnek nevezte, hogy mindjárt indul az akkugyártás a városban, de máig nem készült hatástanulmány.
Elon Musk, Jeff Bezos és Mark Zuckerberg kiemelt vendégként vesznek részt Donald Trump amerikai elnök beiktatásán, amelyre hétfőn kerül sor. A techóriások cégei jelentős pénzügyi támogatást nyújtottak az esemény szervezéséhez, amelyet Trump beiktatási bizottsága koordinál. Az ünnepségen több állami vezető is jelen lesz, miközben Trump bizottsága re
Még egy hónapig lehet jelentkezni a felsőoktatásba – hívta fel a figyelmet a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, valamint fiatalokért felelős államtitkára.
A Gyulai Rendőrkapitányság 2025. január 14-én egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett miatt eljárást indított egy férfi ellen, mert olyan ideiglenes rendszámot szerelt fel az autójára, aminek a használatára nem volt jogosult. Az autót közigazgatási bírság meg nem fizetése miatt vonták ki ideiglenesen a forgalomból, ezért került le róla az eredet
Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere az ATV Start című műsorában két aktuális témáról nyilatkozott: a városban kedden történt bombariadókkal kapcsolatos vizsgálatokról és az önkormányzatok finanszírozási helyzetéről.
A TISZA Párt elnöke ezúttal az év eleji áremelkedéseket vette górcső alá, ráadásul össze is hasonlította az Európai Unió más országában mérhető adatokkal.
Sikerrel zárult a gazdaságpolitikáról szóló, 14. nemzeti konzultáció, amelyre 1 350 690 válasz érkezett – jelentette be a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Halálra gázolt a villamos egy férfit keddről szerdára virradó éjszaka a IX. kerületi Gubacsi úton, a Magyar Aszfalt elnevezésű megállóhelynél - közölte a BKV Zrt.
A fideszes polgármester ugyan megnyerte a választást tavaly nyáron, de a testületben nincs többsége. Csupán egyetlen embernek kellene mellé pártolni, ezt próbálta elintézni.
Emelkedő vendégéjszaka szám, lendületes szakmai év és újdonságok sokasága jellemezte a 2024-es esztendőt, tájékoztatott kedden a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. Az idei tervek között hangsúlyos a térségi együttműködési hálózat fejlesztése és a nemzetközi szinten folytatott marketingtevékenység erősítése A decemberi adatok ugyan még nem állnak r
Orbán Viktor január 20-án a magyar EU-elnökség eredményeit értékelő konferencián tart előadást, Budapesten" - ezt a választ küldte Havasi Bertalan a kérdésünkre, hogy a miniszterelnök ott lesz-e Washingtonban Donald Trump beiktatásán január 20-án.
Az újabb irányított szavazás eredménye nagy meglepetést nem okozott, miközben Magyar azért továbbra is inkább Orbán Viktorral mérkőzne meg. Ráadásul az ötkeres balhéja miatt sem érné meg neki, hogy lemondjon a mandátumáról. Mégis: korábban azért elképzelhetetlen volt, hogy egy politikus a saját pozíciójáról és jövőjéről indítson szavazást.
A kerületekkel és a hulladékgazdálkodásért felelős Mollal való egyeztetés után a főpolgármester azt javasolja: maradjon a lomtalanítás, a mostani rendszerben csak a kerületek kérésére legyen változás.