Vitézy Dávid az Indexnek adott interjúban arról beszélt, hogy a főváros rendelkezik a szükséges forrásokkal a terület megvásárlásához. Állítása szerint a BKM a hulladékkoncesszióból származó bevételekből finanszírozza a vásárlást.
Két osztály 51 diákjára tűzték fel a szalagot a Nicolae Bălcescu Román Gimnázium szalagavatóján. A maturandusok középiskolai tanulmányaik tetőpontjához értek, hiszen a hátralévő hónapokban már a próbákkal teli végkifejlet következik számukra. Az eseményen részt vett Soltész Miklós, az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár, aki
A magyarföldi husáng világállományának mintegy fele a Pilisben található, viszont a siklóernyősök és a sárkányrepülősök egyik nagyon kedvelt elugróhelye is itt van. A Pilisi Parkerdő Zrt. figyelmeztetett, hogy az állandó taposás a fokozottan védett vadvirág kipusztulásához vezethet. Ennek elkerülése érdekében idehaza egyedülálló projekt valósulhat
Gödöllő rendőrkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el február 7-én 18 órától március 7-én 18 óráig fokozott ellenőrzést rendelt el Kerepes városának közigazgatási területére.
A főpolgármester szombaton közzétett Facebook-bejegyzésében azt írta: hamarosan kiderül, hogy a kormány számára a budapestiek vannak-e legalább annyira fontosak, amint az arab befektető.
Két, egymással erős nézetkülönbséggel bíró demonstráció folyt Budapesten egy időben szombaton délután. Az Antifasiszta Összefogás által meghirdetett antifa tüntetés és a "kitörés napjára" érkező demonstrálók találkozásának és esetleges összetűzésének megelőzése érdekében a rendőrség nagy erőkkel biztosította a tüntetések helyszíneit.
Mindössze hat fővárosi közgyűlési képviselő vallotta azt, jelentős készpénzt tart otthon, igaz, ők több mint 53 millió forintnak megfelelő bankjegyet varrtak a párnacihákba. Csupán négyüknek nincs ingatlanja, van viszont olyan, aki Madeirán birtokol házat, és annak kiadásából szép pénzt keres. Népszerű megtakarítási forma körükben az állampapír. Ci
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Viszonylag általános vélemény volt, hogy a rómaiak szívből, a nácik felhasból indították a karlendítést. A négyezres tömegben lavíroztunk a náci egyenruhák, fehér cipőfűzős bakancsok és túrabotok között.
Varga Ferenc, a Demokratikus Koalíció politikusa több kérdésre vár választ a Belügyminisztériumtól a szentesi Dr. Bugyi István Kórház több osztályával kapcsolatban. Az onkológiáról, a traumatológiáról és a szülészeti osztályról is aggasztó híreket közölt, Varga azt állítja, a rákos betegeknek Szegedre kell utazniuk, hogy kemoterápiás kezelést kapja
Súlyos következményekről számoltak be a Telexnek azok az egészségügyi dolgozók, akik megkockáztatták a hálapénz elfogadását. Van, aki több százezret fogadott el a betegeitől, és 14 hónapja van házi őrizetben. Más túl nagy értékű ajándékcsomagot vett át, azonnal elvesztette a munkáját. Utólag megbánták a tettüket.
A patrióták összefogásával el lehet kergetni Manfred Webert és Soros Györgyöt, vissza lehet foglalni Brüsszelt és egész Európát - hangoztatta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója szombaton a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) tavaly kezdeményezte, hogy december 24. is munkaszüneti nap legyen Magyarországon. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) rábólintott a népszavazásra, de a Kúria végül elutasította a kezdeményezést.
A TISZA Párt elnöke azt vette sorra, szerinte hová folyt el a magyar emberek adója. Magyar szerint ezek a csillagászati források repítették az Orbán Ráhel–Tiborcz István házaspárt (és társaikat) a szállodai, irodaház szektor élére.
A két asszonyt azért küldték el a munkahelyéről, mert szóltak a munkáltatójuknak, hogy nem kapják meg a túlórákért járó bért, és az őket alkalmazó magáncég szerintük a jelenléti ívet sem vezette megfelelően.
Több mint 13 millió forint bírságot szabott ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), miután egy olyan fesztiválon ellenőrzött húsz céget, amelyen csak elektronikusan lehetett fizetni. Az ellenőrzésre kiválasztott vállalkozások összességében csaknem kétezerszer nem adott nyugtát - közölte a NAV vasárnap közleményben.
A józsefvárosi polgármester szerint Farkas Örsről "mi, józsefvárosiak sokat tudunk mesélni. Kocsis Máté táskahordozójaként kezdte, több poszton is szolgálta őt."
Schiller Róbert kilencéves volt 1944-ben, amikor apja egy isteni sugallattól vezérelve elhozta a szaléziak óbudai otthonából. A nyilasok néhány nap múlva kivégezték az ott talált zsidó gyerekeket. Egy menekülés, egy család, egy pesti bérház és egy lakás története.
Február 12-én érkezik több mint 2,5 millió ember bankszámlájára a 13. havi nyugdíj, és az azt követő napokban a postások is megkezdik a kézbesítését. Ezt közölte Vitályos Eszter kormányszóvivő a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában, amelyben a 13. havi nyugdíj megvédéséről szólva megerősítette: a kormány betartja az ígéretét.
Február 12-én érkezik több mint 2,5 millió ember bankszámlájára a 13. havi nyugdíj, és az azt követő napokban a postások is megkezdik a kézbesítését - közölte a kormányszóvivő a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában, amelyben a 13. havi nyugdíj megvédéséről szólva megerősítette: a kormány betartja az ígéretét.
A mesterséges intelligencia a banki csalások felében szerepet játszik. Íme, mire kell figyelnie - A mesterséges intelligencia a munkavállalókat hatékonyabbá teszi. A probléma az, hogy a bűnözőket is hatékonyabbá teszi.
A korrupció (bár nem egyértelmű, hogy korrupció-e az, ami törvényes), akkor zavarja az embereket, ha a bőrükön érzik - írja Novák Katalin egykori köztársasági elnök tanácsadója A dinasztia című film kapcsán.
A MOHU közleménye szerint a főváros nem a hulladékkoncesszió bevételeiből vásárolja meg Rákosrendezőt. Vitézy Dávid most egy Facebook-bejegyzésben fejtette ki, hogy Budapest milyen összegből rendezné a vételár első felét.
Nutriát – népies nevén: hódpatkányt – rögzített a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kameracsapdája a Kis-Balatonon. A nutria inváziós fajnak számít Magyarországon, vagyis veszélyes az élővilágra, sőt a töltésekre és a gátakra is – mondta az InfoRádióban a kutatóintézet tudományos tanácsadója, Lanszki József.
A mindennapi kiadások csökkentése sosem volt ennyire aktuális: az energiaárak továbbra is magasak, a banki költségek egyre többeket érintenek érzékenyen, és a lakásfenntartás is egyre drágább. Bár az év eleji béremelések némi könnyebbséget hozhattak, sokan még mindig küzdenek a hónap végi pénzügyi egyensúly megteremtésével. Cikkünkben tíz egyszerű,