Érdekes részletek derültek ki a holnapi alelnöki látogatásról. A sajtó egy része az elvileg diplomáciai látogatást a Fidesz kampányeseményeként keretezi, a DPK-tagok mozgósítása is ebbe az irányba mutat.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter bejelentette, hogy a Magyar Honvédség megerősítette a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának védelmét, légi járőrözéssel és szárazföldi jelenléttel.
Irán a közvetítőként fellépő Pakisztánon keresztül megüzente az Egyesült Államoknak, hogy elutasítja tűzszünetet, a háború tartós lezárását akarja – jelentette hétfőn az Irna állami hírügynökség. A 15-pontos amerikai békejavaslatra adott, tíz pontból álló iráni válasz egyebek között olyan elemeket foglal magában, mint a harci tevékenységek leállítá
Szerinte a kormánynak kötelessége lenne tájékoztatni a pártok vezetőit a Török Áramlatnál történtekről. Úgy látja, ha ma este 20 óráig nincs érdemi kormányzati tájékoztatás az ellenzék felé, akkor ez nem biztonsági ügy, hanem választási történet.
Fehéroroszország tiltakozik több sajtóorgánuma blokkolása miatt a YouTube videómegosztó oldalon, amit az Ensz elvei súlyos megsértésének tart – közölte hétfőn a minszki külügyminisztérium. A tárca hangsúlyozta. hogy Minszk fenntartja a jogot magának arra, hogy megfelelő választ adjon a kialakult helyzetre. "2026 április 3-án a YouTube vezetése önké
Az április 12-i választáson már nem lesz szükség a lakcímkártya bemutatására, a választókat fényképes igazolványuk alapján azonosítják. A DÁP-applikációban felmutatott digitális igazolványt azonban nem fogadják el, és lejárt okmánnyal sem lehet szavazni.
Példátlan szociológiai paradoxon rajzolódik ki a hazai belpolitikában, ugyanis a rendszer elleni lázadás élére éppen az a jól szituált városi középosztály állt, amelyik az elmúlt tizenöt év gazdaságpolitikájának legnagyobb nyertese volt. A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjában megrendezett beszélgetésen Hont András, Németh Róber
A toxikológus egy videót tett közzé, amelyben egy Tisza-plakát előtt buzdít mozgásra. A felvétel végén azt mondja, hogy "Most vagy soha!", ami a párt választási szlogenje.
Az Artemis II amerikai Hold-program űrhajósai hétfőn rekordot állítottak föl: minden korábbinál távolabb repültek a Földtől. Az Orion űrhajó négytagú legénysége – az amerikai Reid Wiseman, Christina Koch, Victor Glover, valamint a kanadai Jeremy Hansen – megdöntötte az 1970-es Apollo 13-misszió 400 171 kilométeres rekordját és az elkövetkezendő órá
Szerinte gyalázatos, hogy Orbán Viktor egy héttel a választások előtt, húsvétvasárnap újra elővette a félelemkártyát. Mindazonáltal úgy hiszi, hogy lesz vasárnap választás, és a magyar emberek le fogják zárni a történelemnek ezt az időszakát.