Az Országgyűlés kedden rendkívüli ülést tart, amelynek fő eseménye a köztársasági elnök megválasztása lehet. A posztra Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelölte a Tisza Párt. Az ülés reggel kilenckor kezdődik a roma holokausztra emlékező elnöki beszéddel, majd napirend előtti felszólalásokkal folytatódik.
Jelentős különbségek mutatkoznak az időskori járandóságok terén Magyarországon. Miközben több mint 23 ezer embernek a 700 ezer forintot is meghaladja a havi nyugdíja, addig a rendszer másik végpontján közel egymillióan kénytelenek 200 ezer forint alatti összegből gazdálkodni.
Egyperces néma megemlékezéssel kezdődött a parlament keddi ülése, Magyar Péter felolvasta a roma holokauszt túlélőinek visszaemlékezéseit. A Mi Hazánk képviselői is felálltak, majd felszólalt Toroczkai László.
Az Élővíz-csatorna békési szakasza után a hétvégétől Gyula belterületi szakaszán frissítik a vizet a KÖVIZIG szakemberei. Egy úszó munkagépre telepített szivattyú segítségével javítják az oxigénszintet a vízben, melyre a nagy hőségben igencsak szükség van. A csatorna vize a forróság miatt nincs jó állapotban, ezért kell levegőztetni. Ez már szinte
Újabb felvétel látott napvilágot a szerbiai nyaralását töltő volt miniszterelnökről. Orbán Viktor ezúttal a helyi bulvárvilág egyik ismert alakjával, egy valóságshow-sztárral pózolt egy közös kép erejéig.
A Tisza Párt Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelölte a Sulyok Tamás elmozdításával megüresedett köztársasági elnöki posztra. Az Országgyűlés keddi rendkívüli ülésén a jelölt személye is téma volt.
"Felhívtuk bajtársaink figyelmét, hogy a kiszolgáltatott helyzetben lévő betegek és aggódó hozzátartozóik felé tanúsított empatikus, tiszteletteljes kommunikáció az ellátás fontos része."
Sok szülőnek nemcsak a felhőtlen nyári napokról szól az augusztus, hanem az iskolakezdésről is. Ilyenkor már javában elkezdődik a tanszerek, felszerelések beszerzése, ami egy elsős gyerek esetében százezres kiadás is lehet. A kormány segítsége megemelheti a keresletet, és nem mindenkinek nyújt támogatást.
Vitézy Dávid bejelentette, hogy a kormány uniós forrásból finanszírozza a Dunakeszit Budapesttel összekötő kerékpárút két kritikus szakaszát. A miniszter szerint a beruházás csökkenti a zaj- és légszennyezést, és élhetőbbé teszi a zsúfolt fővárosi útszakaszokat.
Matolcsy Ádámot nevezték ki a Dry Immo Zrt. élére, amelyet ezzel egy időben Obsidian Capital Zrt.-re kereszteltek át. A cég többségi tulajdonos a Quartz Alapkezelőben, amely az MNB-alapítványok botrányának kulcsszereplője.
Toroczkait és Takácsot is rágalmazással vádolták – egyiküket egy jobbikos jelölt, másikukat Dobrev Klára. Mivel magánvádas eljárásokról van szó, szokás szerint fenntartották a képviselők mentelmi jogát.
Legalább 132 ember meghalt, és több mint 570-en megsérültek a Kolumbiát hétfőn megrázó erős földrengésben - közölte kedden az ország legfontosabb városainak intézkedéseit koordináló Asocapitales. A mentőegységek továbbra is túlélők után kutatnak a romok között.
A keddi rendkívüli országgyűlési ülésen a napirendi felszólalások után és a mentelmi jogokról szóló szavazások előtt számos törvény végszavazására sor került.
A Blikk a köztársasági elnök választás kapcsán kérdezte Toroczkai Lászlót a Mi hazánk elnökét, aki kifejtette, hogy egyfelől közvetlen köztársasági elnökválasztást akarnak, másfelől alapjaiban kell újraértelmezni a köztársasági elnök szerepkörét és társadalmi funkcióját. "Ehelyett a bohózatok helyett, ami most már jó ideje zajlik a magyar Országgyű
Botrányosnak nevezte az új köztársasági elnök kiválasztásának folyamatát a keddi parlamenti ülés napirend előtti felszólalásában Toroczkai László, a Mi Hazánk frakcióvezetője, közölve, hogy ezért nem vesznek részt az államfő beiktatásán.
A kormányhivatal 5,7 millió forintos bírságot szabott ki a hatvanpusztai birtokon történt engedély nélküli építkezések miatt. A volt politikus úgy tudja, a döntés nem kötelezi a tulajdonosokat az épületek lebontására.
A volt képviselőnek nincs jó véleménye Hortay Olivérről és Palóc Andréról, de szerinte az eskütételen elkövetett hibájuk nem ok a gúnyolódásra. Azt írta, vitában kell megmutatni, ha nincs igazuk, nem pedig a politikailag lényegtelen bakikat felnagyítani.
A Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda olyan céggel kötött szerződést 4 milliárd forint értékben, aminek Orbán Viktor sajtósa a tulajdonosa.
Szerda este Magyarországról is látható lesz a részleges napfogyatkozás, de a védőeszközök beszerzése szinte már lehetetlen. A csillagászati szaküzletek kifogytak, a biztonságos alternatíva a minősített hegesztőüveg.
Kedden köztársasági elnököt választ az Országgyűlés. Az egyetlen jelölt a Tisza Párt által felkért Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke. Az államfőválasztásról, valamint a köztársasági elnöki tisztség magyarországi szerepéről és társadalmi megítéléséről kérdezte az InfoRádió Horn Gábort, a Republikon Alapítvány kuratóriumának elnökét.
A Miniszterelnökség hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanújával fordult a hatóságokhoz. A vizsgálat Kaminski Fanny cégének szerződéseit érinti, amelyek Orbán Viktor közösségi médiás megjelenéseiről szóltak.
A magyar lakosság fele évente egy-két alkalommal látogat el valamilyen fesztiválra, és a döntő többség nem bánja, ha utaznia kell a jó programokért. A Csodásmagyarország.hu legfrissebb online kutatása szerint a hazai közönség elsősorban a könnyűzenei és a gasztronómiai rendezvényeket keresi.
A karbantartás első fázisában a híd saruinak javítása miatt szombaton 0 és 4.22 óra között, valamint másnap, vasárnap 0 és 8 óra között teljes útlezárás lesz a hídon.
Az Aranyponty Zrt. tett közzé egy drámai felvételt a pusztulásról, amely a Natura 2000-es és Ramsari védettségű Rétszilasi-tavakat is érinti. A területen mintegy 220 madárfaj élőhelye került veszélybe.
Az Országgyűlés kedden rendkívüli ülést tartott, amelynek fő eseménye a köztársasági elnök megválasztása lehetett. A Tisza Párt Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelölte a posztra. Nem ez az egyetlen sarkalatos pont, mely miatt érdemes követni folyamatosan frissülő cikkünket. Ott van például Nagy Ervin kultúráért felelős államtitká