A Mi Hazánk frakciója a hétfői botrány után kedden már felállt a roma holokauszt áldozatainak tiszteletére a Parlamentben. A párt két politikusa, Dúró Dóra és Novák Előd azonban nem volt jelen a megemlékezésen.
Nyílt levelet írt Szentgyörgyvölgyi Péter, az V. kerület polgármestere Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszternek és Karácsony Gergely főpolgármesternek, miután egy javaslat több fontos kerületi közteret visszaadna a főváros vagyonkezelésébe.
Szerdán a Paksi Atomerőműben tartja a kormányülést a Tisza-kormány – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök Facebook-oldalán kedden. Mint írta, "hosszú évekig elmulasztott döntéseket" hozhatnak.
Több mint 4 milliárd forint közpénzről van szó: a Miniszterelnökség szerint a havi 86 millió forintos összeg legalább háromszoros túlárazású Orbán Viktor közösségi médiás oldalainak kezelése ügyében, ezért hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanúja miatt tettek ismeretlen tettes ellen feljelentést. A Fidesz szerint nyilvánvalóan politikai okból
A Miniszterelnökség hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett, miután átvizsgálta az előző kormányfő közösségi médiás megjelenéseiről kötött szerződéseket.
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt volt politikusa, Hankó Viktória ügyvédje szerint a képviselő a bűncselekmény elkövetését nem ismerte el, a gyanúsítás ellen panasszal élt.
Megkezdődött a köztársasági elnök megválasztási procedúrája az Országgyűlésben, az egyetlen hivatalos jelölt a Tisza által ajánlott Baka András. A Fidesz és a KDNP nem vesz részt az ülésen. Körülbelül egy óra alatt lesz eredmény, utána az új köztársasági elnök rögtön esküt tesz és beszédet is mond. Viszont csak a jövő héten foglalja el hivatalát. Í
Az új köztársasági elnök szerint egy generációnyi időt vesztegetett el az ország. Azt is mondta, hogy nem tud úgy közös jövőt építeni az ország, hogy a polgárok egymásban ellenséget látnak. Szeretne hangot adni azoknak, akiknek nincs hangjuk.
Az Országgyűlés keddi ülésén köztársaságielnök-választást tartanak, ám a Tisza Párt egyértelmű többsége miatt érdemi kérdés már nem maradt: Baka András lesz Magyarország következő köztársasági elnöke.
Az országgyűlési képviselők titkos szavazáson döntenek arról, hogy elfogadják-e a Tisza Párt által javasolt Baka Andrást az ország új államfőjének. Kövesd velünk élőben!
Megkezdődött a kárelhárítás az egykori üzemi területen, hogy ne tudjon több, a gyár működése során felhalmozódott mérgező és rákkeltő anyag kiszivárogni.
Iványi Gábor, az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke röviden nyilatkozott arról, támogatja-e Baka András jelölését államfőnek. Úgy gondolja, a jelölt jó választás, azt is elárulta, hogy miért.
"Nem fogadom el, hogy egy tisztességesen működő magyar vállalkozást kiragadott számokkal, elhallgatott tényekkel és félrevezető sugalmazásokkal próbáljanak gyanúba keverni" - közölte Kaminski Fanny, miután hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanúja miatt a miniszterelnökség ismeretlen tettes ellen feljelentést tett az Orbán Viktor közösségi médi
A nemzetközileg ismert jogászprofesszor, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke lesz a következő államfő. Megvan a parlamenti titkos szavazás eredménye is.
Az új Magyarországot szerinte nem lehet a bosszúra építeni: a csalódottaknak sem kell megtagadni a hitüket vagy politikai meggyőződésüket, a politikai változás nem jelentheti azt, hogy mostantól másoknak kell félniük. A megválasztott köztársasági elnök a parlamentben mondott beszédet, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak
Baka András Bálint Magyarország következő köztársasági elnöke, akit kedden megválasztott az Országgyűlés, rögtön esküt is tett, és a jövő héten foglalja el hivatalát. A parlamentben ismertetett életútja szerint a rendszerváltozáskor kicsit megmerítkezett a politizálásban, de maradt inkább a jogtudományi pályán, tudására Strasbourgtól Amerikáig évti
Az Országgyűlés kedden köztársasági elnökké választotta Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét. A Nemzeti Archívum Sajtóarchívumának összeállítása Magyarország államfőiről a rendszerváltás óta:
Félrevezetőnek nevezte a Tisza-kormány Triton Communications Kft.-vel kapcsolatban megfogalmazott állításait Kaminski Fanny, a cég tulajdonosa, Orbán Viktor volt miniszterelnök sajtótanácsadója, aki erről kedden írt közösségi oldalán.
Ez volt a fő üzenete az új köztársasági elnök első beszédének. Azt mondta, a múltba már nem lehet visszatérni, új alkotmányos rendszer kell, ami a társadalom konszenzusán, nem a kormánypárt akaratán alapul. Arról is beszélt, milyen köztársasági elnök szeretne lenni, és hogy az új Magyarország bosszúra nem épülhet.
Az ellenzéki pártszövetség megtámadta az alkotmánybírókra vonatkozó alaptörvény-módosítást is, amely visszaállította a bírák hetvenéves felső korhatárát.
Az Országgyűlés kedd kora délután – kétharmados többséggel, első körben – választotta meg Baka Andrást köztársasági elnöknek. A megválasztott köztársasági elnök a parlamentben mondott ünnepi beszédében elkerülhetetlennek nevezte a szembenézést, mint fogalmazott "tudnunk, értenünk kell, hogy hogyan jutottunk idáig".
Teljes ülésen tárgyalja az Alkotmánybíróság csütörtökön a legutóbbi Alaptörvény-módosítások egyes rendelkezéseinek megsemmisítésére irányuló négy Fidesz–KDNP-s beadványt – derült ki a testület napirendjéből.
Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár a keddi rendkívüli ülésen jelent meg, ahol megválasztották a köztársasági elnököt. Azonban a frizurája jelentősen eltért az eddig megszokottól.
Véradásra hívja a lakosságot a hosszú hétvége előtt az Országos Vérellátó Szolgálat és Magyar Vöröskereszt. Közös keddi sajtóközleményében a két szervezet kiemelte: a jövő heti rövid munkahét miatt különösen számítanak a véradókra az ünnepnap előtt.
A dunántúli halastavak vannak igazán kitéve az aszály és az extrém hőség veszélyeinek – vélekedett az InfoRádióban az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója. Lévai Ferenc hangsúlyozta, mindent el kell követni, hogy a megmaradt víz ne fogyjon tovább.
Nem kellett sok a bajhoz: a kiszáradt növényzetben gyorsan terjedni kezdtek a lángok Tapolca határában. A Keszthelyi útnál keletkezett tűz épületeket is veszélyeztetett, ezért több település tűzoltóit is a helyszínre riasztották.
A vonat ajtaja váratlanul kinyílt menet közben, és így robogott tovább az éjszakában a Pécsre tartó Fenyves Expressz. Mindezt az utasok is videóra vették.
Ezzel a mondattal zárta bejegyzését Kaminski Fanny, amelyben a cégét, a Triton Communications-t érintő kormányzati állításokra reagált. Az Orbán Viktor nyilvános felületeit kezelő segéd szerint a cégét kiragadott számokkal és elhallgatott tényekkel próbálják gyanúba keverni.
Nem elég egy napszemüveg a szerdai részleges napfogyatkozás biztonságos megfigyeléséhez, speciális napmegfigyelő szűrőre van szükség. Azonban az ilyen szemüvegek már több hazai üzletben is hiánycikknek számítanak.