Szentendre - Tíz kiskutya születésénél bábáskodott Antal Imre (71) és barátja, Józsi. A humoristának ugyanis nem sikerült megakadályoznia, hogy az általuk ideiglenesen befogadott kutyalány szerelembe essen saját kutyájukkal.
Budakalász - Spitzer Gyöngyi (38) Soma új szenvedélyének hódol nap mint nap. Mamagésa futni kezdett, és annyira hozzászokott, hogy nem érzi jól magát, ha nem futhatja le dombnak föl, völgynek le az egyórányi távot. Az eredmény: tizenegy kiló mínusz.
Tiësto először angolul káromkodott, majd hollandul bevallotta: át fogunk verni. Csakhogy ezt István Dani nem értette, miközben ijedten látta, hogy interjúalanya őrjöngve kirohan a szobából.
Állítólag csapatutasításra nem előzhette meg a hét végi Forma-1-es Monacói Nagydíjon a végül másodikként célba érő Lewis Hamilton (22) mclarenes istállótársát, a győztes Fernando Alonsót (25). Palik László (45), a Hungaroring Sport Zrt. elnöke szerint nem vétettek a szabályok ellen.
Los Angeles - Vissza akarják vinni Britney Spearst (25) az elvonóra, miután kedden éjjel félájultan, részegen és összehányva találtak rá egy férfi mosdóban. Az énekesnő honlapján levelet írt rajongóinak, melyben elárulta: az élete szürreális és őrült, és alig várja, hogy találkozhasson istennel.
Budapest - Állatokkal és gyerekekkel forgatni veszélyes, mert lejátsszák az embert a vászonról. Ezen örök érvényű filmes törvényt immár Fábry Sándor (53) is jól ismeri, miután hamisítatlan állatkerti hangulatot teremtett a ma esti Showder felvételén.
Mint azt korábban megírtuk, a múlt hét nagy részét egy vidéki kórház pszichiátriáján töltötte Nagy Tamás a NOX-ból. A fiatalember annyira kiborult idegileg, hogy gyógyszeresen kellett altatni, hogy végre kipihenje magát.
Budapest - Több, mint egy éve ért véget az RTL Klub Ecopoly című műsora. A finisre a zsüri kiválasztott néhány támogatandó ötletgazdát. Ám a mai napig kevesen valósíthatták meg álmaikat, a zsürizést végző üzletemberek a segítésükre létrehozott holdingot is csak néhány napja jegyeztették be hivatalosan.