Debrecen - A tikkasztó hőség ellenére hömpölygő tömeg bulizik a Debrecen melletti Vekeri-tó partján, az EFOTT fesztiválon. A fiatalokat alaposan átmozgatta a Belga, a Hooligans, a Pál Utcai Fiúk vagy épp a Junkies koncertje, nem csoda hát, ha sokan a sörrel működő "hűtési rendszerben” látják túlélésük zálogát.
Ukanc - A helyiek Szlovéniában mindenáron meg akarják akadályozni, hogy falujukba költözzön Paul McCartney (65) válófélben lévő felesége, Heather Mills (38).
Balatonfenyves - Csalódás. Egy szóban talán így lehetne összefoglalni, amit Tóth Vera (22) érezhet. A Megasztár első szériájának győztese ráadásul duplán is kiábrándulhatott, hiszen csalódnia kellett barátjában, Dobiban (34) és barátnőjében, Kandech Evelyne-ben (23). A srácot és a szintén megasztáros lányt ugyanis nagyon meghitt körülmények között kapták rajta.
Budapest - Hihetetlen, de igaz: meg akarta ölni magát VV Ágica (32)! A ValóVilág 3 egykori szereplője nyugtatóval akart véget vetni életének. Tette érthetetlen, hiszen lapunknak pár napja még vidáman nyilatkozott a tévés szereplésről, legújabb frizurájáról és egy alakuló kapcsolatról. A segítség szerencsére gyorsan érkezett, megmentették az életét, lapzártánkor már jobban érezte magát
Budapest - Tragédiával végződik péntek este a Barátok közt kilencedik évadja. Egresi Tóni fának csapódik egy autóval. Azt ugyan tudni lehet, hogy a fiatalembert alakító Dósa Mátyás (20) már nem forgat a sorozatban, de arról egyelőre csak találgathatunk, vajon Tóni túléli-e a súlyos balesetet. Hiszen a produkciótól az sem lenne idegen, ha egy új színész bújna ősztől a lázadó srác bőrébe
Orosháza - Schobert Norbi (36) nem nyugszik. Igaz, jó pár hete már zajlik A Nagy Fogyás című valóságshow szereplőinek válogatása, az ország fitneszguruja a hét végéit is munkával tölti.
Botrányos előszelek után tegnap mégis örök hűséget fogadott egymásnak két év együttélés után a Groovehouse énekesnője Judy (32), és kedvese, Roland (25) a Petneházy Lovas Klub Huszár csárdájában.
Debrecen - Megmérettettek és rekordernek találtattak! A Vekeri-tó partján dübörgő EFOTT fesztivál szomjas fiataljai 706,6 másodperc alatt százkorsónyi folyékony kenyeret gurítottak le a torkukon.
Budapest - Miért keltem fel?” - kérdezgette magától tegnap hajnalban a ValóVilág Ágicája (32), aki csütörtök este több tucat gyógyszert vett be, hogy eldobja magától az életet. Egy hajszálon múlott, hogy megmentették az életét.
Egy szőke, egy barna. Két férfi, akik mindenben különböznek. A humor az egyetlen, ami 11 éve összeköti őket, ami segít túljutniuk az összeveszéseken. Bagi Ivánnal, és Nacsa Olivérrel új műsoruk kapcsán beszélgettünk.
Túléli a mérgezést Bartha Zsolt? Kibírja a börtönt Berényi Claudia? A Barátok közt alkotógárdája az idei nyári szünetben is bizonytalanságban tartja a nézőket. Négy hétig találgathatunk, hogyan alakul a sármos gazfickó és a kemény üzletasszony sorsa.
Budapest - A hét végén a Városmajori Szabadtéri Színpadon voltak hallhatók a híres-nevezetes Broadway-musical dallamai. A muzsika hangjából nagy sikerű film is készült Julie Andrewsszal még 1965-ben.
Végre eldőlt. Hosszú hetek óta találgatják, ki lehet a szülési szabadságra ment Szulák Andrea (43) utódja az Activityben, de a végül győztesként befutóra senki sem gondolt.
Budapest - Otthon lábadozik a ValóVilág Ágicája (32), aki csütörtök este több tucat gyógyszert szedett be, hogy véget vessen az életének. Úgy tudjuk, hogy a lány már jól van, így tegnap délelőtt már haza is mehetett fővárosi otthonába. Az édesanyja egyelőre vele marad, a munkatársaitól pedig megtudtuk, szeretne minél hamarabb visszatérni a képernyőre.
Budapest - Majka (27) újra képernyőn! A Blikk úgy értesült, hogy a ValóVilág egykori lakója ősztől egy újabb csatornán bukkan fel műsorvezetőként: információink szerint az ózdi hős a Viasat3-on kap lehetőséget.
Berlin - Brad Pitt (43) és Angelina Jolie (32) a német fővárosba költözik! A sármos színész korábban már elárulta, hogy jó ideje arra készülnek kedvesével, hogy végleg búcsút intsenek a hollywoodi csillogásnak.
San Jacinto - Súlyos szívritmuszavar miatt kellett kórházba vinni szombat este a KISS gitárosát, Paul Stanleyt (55). A zenekar épp egy San Jacintó-i kaszinóban tartandó koncertre készült, amikor a zenész szíve hirtelen percenként 190-es tempóban kezdett verni.
Szentendre - Megdöbbentő, drámai diagnózist közölt Antal Imrével (71) a kezelőorvosa a SOTE onkológiai osztályán. A beteg humorista talán most először került olyan helyzetbe, hogy még viccet se süssön el. Egy szót sem tudott kiejteni, a kórházban ugyanis közölték vele: három-hat hónapja van hátra. Imruska összetört a hír hallatán.
Valóra vált Bobák Renáta gyermekkori álma. A Győzike álszeretőjeként ismertté vált leányzó több pornós producernél is próbálkozott, mígnem Tomor András a Tom Média vezetője felajánlotta neki a várva várt szerződést.
Budapest - Bálint Antónia (37) szinte ragyog, nem hagyott nyomot rajta az elmúlt hónapok sok keserűsége és csalódása. A hajdani szépségkirálynő és műsorvezető az RTL Klub Reggelijében e héten Dombovári Vanda társaként faggatja a Csak csajok vendégeit.
Budapest - Férje és négy és fél éves kisfia, Roland beleegyezésével és támogatásával indul Duzs Anikó (32) az idei Mrs. Globe világversenyen, ahol kizárólag asszonyok indulhatnak. Hazánk először vesz részt a jótékonysági szépségversenyen, amelyet a bántalmazott nők megsegítésére rendeznek Kaliforniában, Palm Springsben szeptember elsején.
Budapest - Ezentúl már csak ritkábban láthatjuk majd együtt a Megasztárban feltűnt Galambos Dorinát (23), és egykori zsűrijét, jelenlegi szerelmét, Pély Barnát (32).
Budapest - Kedvenc divattervezőjéhez, a görög Panoszinaszhoz készül Athénba Horváth Éva (28). A műsorvezetőnő évente egyszer alaposan bevásárol egyedi ruhákból, amelyekben biztos, hogy nem fognak szembe jönni vele az utcán.
Újra keményen nekitámadt Árpa Attila (35) Csiszár Jenőnek (48). A producer egyenesen alkalmatlannak tartja a Mokka műsorvezetőjét az egyik legnépszerűbb TV2-es produkció, az Activity vezetésére.
Budapest - Még a legfelkészültebb felnőtteket is zavarba tudják hozni tudásukkal az általános iskolások, legalábbis ez derült ki a TV2 Okosabb vagy, mint egy ötödikes? című új műsorának próbafelvételén.
Los Angeles - Marilyn Monroe (†36) savval akarta elcsúfítani az arcát, hogy ne üldözzék tovább a fotósok - állítja a színésznőről szóló új könyvben Monroe hajdani barátja, Bill Pursell.
Budapest - Bálint Antónia (37) szinte ragyog, nem hagyott nyomot rajta az elmúlt hónapok sok keserűsége és csalódása. A hajdani szépségkirálynő és műsorvezető az RTL Klub Reggelijében e héten Dombovári Vanda társaként faggatja a Csak csajok vendégeit.
Budapest - Kamarás Iván (35) május óta nem fizet tartásdíjat állítólagos kisfia, Tormás (4) után. Pedig a gyerkőc édesanyja, Lendvai Katalin bizonyítékokkal szolgált szerkesztőségünknek, hogy korábban rendszeresen érkezett az apanázs. Szeptemberben folytatódik az apasági per.