Megtarthatja-e hatalmát az MSZP kisebbségi a kormányzás során? Elméletileg igen, de mindehhez rengeteg egyeztetésre lesz szüksége az ellenzékkel. Ha a költségvetésben és a zárszámadásban nem jutnak dűlőre, és a kormány nem tudja feladatát ellátni: előre hozott választásokat is tarthatnak.
1,5-2 milliárd forinttal nőhet az NKA büdzséje, ha kiterjesztik bizonyos termékekre a kulturális járulékot. A vonatkozó kormányjavaslat a parlament előtt fekszik
Milliomossá pofozkodta magát Bud Spencer a Piedone filmekben. Az olasz színész úgy megszedte magát a mackós zsaru szerepével, hogy azóta menő vállalkozó lett. A színész még a politikába is belekóstolt.
ESZTERGOM – Napokig élet-halál között lebegett Fekete László (50). Hazánk legerősebb emberének egy figyelmetlenség miatt perforálódott a vakbele, amelybe akár bele is halhatott volna, ha nem műtik meg időben. Öt napig feküdt az intenzív osztályon, 16 kilót fogyott.
Benzinnel öntötték le autóját és ezzel egyidőben felgyújtották Esztergom polgármesterének épülő házát is. Meggyes Tamás állítja: bár évek óta akadtak, főleg üzleti összetűzései helyiekkel, az utóbbi időben nem kapott konkrét fenyegetést. Mégis valahol számított arra, hogy idáig fajulhatnak a dolgok.
Egy izraeli katonai alakulat behatolt az iszlamista Hamász szervezet által uralt palesztin övezet déli részébe, a művelet célja rakétatámadások meghiúsítása volt
Drákói szigorral nevelte gyermekeit Jack C. orvos- természetgyógyász, akit azzal vádolnak, hogy szemérem elleni erőszakot követett el, két kiskorú nevelt gyermeke, Martin és Edward sérelmére. A tegnapi tárgyaláson idősebb nevelt fiait, a 22 éves Attilát és a 25 éves Gábort hallgatta meg a bíróság.
XVI. Benedek pápa az amerikai útja során, a bostoni érsekségben hat évvel ezelőtt kirobbant, papok szexuális zaklatási ügyét próbálja békés úton rendezni
Lángra lobbantotta a világot a pekingi olimpia. A tibeti jogsértések miatt tüntetők zavarják a láng világkörüli útját. Londonban, majd Párizsban is a rendőröknek kellett közbeavatkozni. Hasonló megmozdulások várhatók ma San Franciscóban is, nem csoda, hogy a staféta lefújását vette fontolóra a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.
Fotózásokra, válogatásokra jár, és elfogadta egy külföldi férfimagazin felkérését az a siófoki háromgyerekes anyuka, akit elsőként a Bors mutatott be modellként.
Díjat tűzött ki két civil szervezet Gordon Brown brit miniszterelnök és Jacqui Smith belügyminiszter ujjlenyomatára, így tiltakozva a biometrikus útlevelek bevezetése ellen. A héten tízezer plakátot nyomtatott az No2ID szervezet, amelyen 1000 fontot,( 320 ezer forintot) ajánl fel annak, aki meg tudja szerezni a két politikus egyedi, testi jellemzőit .
„19 éves vagyok, és az egyetlen, első, három éve tartó szerelmem ért véget. Az egyetlenem elhagyott, elment, és én nem tudok enni, aludni, attól félek, nem élem túl ezt a fájdalmat.” - Írja Zsanett
A razzia a múlt csütörtökön kezdődött, miután egy 16 éves lány segítséget kért a hatóságoktól titokban; a farmon éheztették és bántalmazták is a gyerekeket
Hiába szexi és kedves, mégsem elég jó a franciáknak az olasz származású Carla Bruni. Sarkozy elnök neje a legújabb közvéleménykutatások szerint a hét vizsgált elnökfeleség közül csak a hatodik helyet tudta megcsípni.
Földobja a reggeleinket Dombovári Vanda. A műsorvezető szerencsés alkat, a többséggel ellentétben hízni szeretne, ráadásul felettébb formás lábakat örökölt a édesanyjától. Előszeretettel meg is mutatja őket a Reggeliben a férfinép örömére.