Belek – Negyvennyolc órája hallgat Paulo Sousa (41). A Videoton focicsapatának portugál vezetőedzője két napja nem beszél arról, miért is nem fogott kezet Egervári Sándorral (61), a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányával.
Budapest - Őrület! Fahéjas tejberizs „verte ki a biztosítékot" a sorozatgyilkossággal vádolt V. Sándornál (30), alias Clyde-nál. A férfi saját bevallása szerint több mint egy hete éhségsztájkol a Venyige utcai börtönben. Ez jelenti, hogy a V. Sándor csak vizet iszik, étel pedig nem vesz magához.
Budapest - A rámenősség volt VV Attila (32) veszte! Legalábbis búcsúlevelében ezzel indokolta a ValóVilág legutóbbi kiesője, Kinga (22) azt, hogy miért nem viszonozta Attila érzelmeit.
Budapest - Az RTL Klub egyetlen tavaszi produkciójában sem kapott szerepet Stohl András (44). Pedig a színész március 5-én már szabadul a tíz hónapos börtönbüntetéséből – amit jó magaviseletért feleztek -, s minden bizonnyal azonnal belevetné magát a munkába, azonban őszig biztosan nem lesz képernyőn.
Kérdések sora övezi Whitney Houston halálának körülményeit. A rendőrök beszámolója szerint az énekesnő ugyanarról a helyről szerezte be a halálos pirulákat, mint a popkirály Michel Jackson is.
Székesfehérvár - Egy korcsolyázónak köszönheti életét egy spániel keverék kutya. Az apró eb alatt beszakadt a tó jege, csak a gyors segítség mentette meg a fagyhaláltól.
Tízméteres „tojástankot" építettek karitatív céllal Angliában. A korábban filmes szakmában dolgozó Stuart Murdoch (57) negyedmagával a brit katonáknak gyűjt pénzt.
„Szponzort keresek!" jeligével hirdetik magukat fiatal lányok a lengyel internetes oldalakon. Ők azonban nem hivatásszerűen élnek a testükből, csupán olyan luxuscikkekre fáj a foguk, amiket egyébként nem engedhetnek mag maguknak. Márkás ruhákat, ékszereket, mobiltelefont vagy luxuskozmetikumokat kérnek szolgáltatásaikért cserébe.
Tél végén szervezetünk már nehezebben birkózik meg a különböző fertőzésekkel, ezért nagy segítség lehet számára, ha bevetünk néhány természetes csodaszert. Próbálja ki ön is!
Budapest - Sokaknak egy új autó, egy gyorsabb motor jelenti a szabadság netovábbját, az új szívre és vesére váró Suhajda László (35) sincs ezzel másképp.
Woking - A McLaren Forma–1-es pilótái világbajnoki címet akarnak. A 2011-es szezonban az összetett második helyén végző Jenson Button (32) és az ötödik Lewis Hamilton (27) szeretne visszatérni a csúcsra, ismét első akar lenni összetettben.
Baki - Hősként ünnepli Azerbajdzsán az Ell és Nikki nevű duót, akik megnyerték számukra azt a lehetőséget, hogy idén májusban a Kaszpi-terger partján lévő Bakiban legyen az Eurovíziós Dalfesztivál.
Várpalota — Túllépték a kritikus 12. hetet? Vagy a családsegítővel való elbeszélgetést akarták megúszni? Esetleg kiskorúak voltak és szülői engedély nélkül akarták elvégeztetni az abortuszt? Egyelőre rejtély, hogy mi mozgatta azt a száz nőt, akik a tavaly szeptemberben lebukott, M. B. Blaise doktornál vetették el magzatukat a helyi kórházban – a gyanú szerint esetenként 60 ezer forintért, vagyis a…
Budapest - Trokán Anna férjével „romantikázott" Puskás Peti (27)! Az énekes mostanában sokat zenél együtt Stuarttal, Valentin-nap alkalmából pedig idegenek előtt fakadtak dalra.
Newark - Csak most, halála után derült fény arra, hogy nemcsak lánya, de eltitkolt fia, Nicholas (22) is gyászolja Whitney Houstont (†48). A családtagok ugyan tudtak róla, de a nyilvánosság előtt sikerült titokban tartani.
Budapest — Meg se kottyan Fábián Márknak (22), amint a 90 centi magas kőfalra ugrál fel egykerekűjével. A fiatal srác különleges attrakciójával Európa legjobb egykerekűseit utasította maga mögé a németországi bajnokságon.
Budapest - Újra képernyőre kerülhet Erdélyi Mónika (39), a HavariaPress információi szerint ugyanis a két éve visszavonult műsorvezető az ATV-n térhet vissza az RTL Klub egykori műsorával, a Mónika-show-val.
Budapest — Államfői kegyelmet kért Geréb Ágnesnek (49) három kereszténydemokrata képviselő, mivel túlságosan szigorúnak találták a szülész-nőgyógyász ellen pénteken hozott jogerős ítéletet.
Több száz évet szabtak már ki rájuk, de ez sem elég! Kilenc vádlottra kért az első fokon kapottnál súlyosabb büntetést az ügyész a Koszi-klán tagjainak keddi tárgyalásán.
Budapest - „Költözzenek hozzánk egy hónapra azok a politikusok, akik azt állítják: meg lehet élni havi 47 ezer forintból" – kesergett a kincsesbányai Egyed László (46) hegesztő-géplakatos a Blikknek, aki négy éve vesztette el az állását, és azóta nem talál munkát.
Budapest - Hiába telnek-múlnak a hetek, nem körvonalazódik a megállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval. A nemzetközi szervezetektől 10-20 milliárd eurós (2900-5800 milliárd forint) hitelkeretet remélünk, ám egyre távolabbinak tűnik, hogy tárgyalóasztalhoz üljünk.
Leverkusen - Hazai botlása után a Bajnokok Ligájában javított a Barcelona focicsapata. Az idei sorozatban címvédő katalán gárda bebizonyította, hogy a nemzetközi sorozatban még nincsenek gondjai, a nyolcaddöntő első meccsén 3-1-re nyert a Bayer Leverkusen otthonában.