Miskolc ― A bundagyanú ellenére is pályára lépett a Diósgyőr egyik labdarúgója a Videoton elleni szerdai Ligakupa-mérkőzésen. A kérdéses focista néhány órával a negyeddöntő előtt olvashatott arról, hogy a nevét összefüggésbe hozták a hazai fogadási botránnyal.
Gyöngyössolymos - Összevarrt kézfejjel lépett fel a Papp László Budapest Sportarénában tartott Összefogás jótékonysági koncerten a magyar Justin Bieberként ismert MM, azaz Márton Máté (16).
Budapest - Két hónappal a 2011-es X-Faktor fináléja után kapta meg nyereménye töredékét Kocsis Tibor (30). Az RTL Klub tehetségkutatójának aranytorkú győztese az év hangja címmel együtt egy álomutazással, egy luxusautóval és egy éven keresztül havi egymillió forinttal lett gazdagabb, legalábbis papíron mindenképp.
Budapest - A résztvevők szerint valóságos húspiacként üzemeltek R. Lajos szépségguru szépségversenyei. Információink szerint az Olaszországba szervezett táborok idején luxusdiszkókban válogathattak tehetős üzletemberek a magyar modellek közül.
Budapest – Kiakadt VV Fecó (28) felesége. Angéla a Blikktől tudta meg, hogy párja egykori játékostársa, Dya (22) halálosan beleszeretett a villa dumagépébe, érzelmeit ráadásul meg is vallotta neki.
VV Fecó felesége Angéla szánalmasnak tartja VV Dya férjéhez való viszonyulását. Dya a feleség szerint egy csinos fiatal lány, de nem érti miért fut olyan busz után ami nem veszi fel. Fecó annak ellenére mellőzi Dyát, hogy korábban kétszer is megcsalta Angélát, aki ezeket a félrelépéseket simán elnézte a fiúnak.
Fecót szerint az egyetlen igaz ember odabent már csak Csabi, így el sem tudja képzelni, hogy más nyerje meg a játékot. Dya vallomása meglepte a nagydumást, de soha sem dobná el ismét a családját senkiért.
BERKELEY — A családon belüli erőszak kiváltó oka kb. 40 százalékban az alkohol. Bárhol a civilizált világon végeznek ilyen jellegű kutatást, ez az adat sosem hiányzik az összegzésből. Most is sok pszichológus vizsgálja, milyen együtthatók erősítik a feleség megütéséhez vezető utat.
Zsédáról eddig mindenki úgy tartotta, hogy nála visszafogottabb teremtés talán nincs is. Az énekesnő nagyot változott, hiszen legújabb klipjében már a csábító dívát játssza. Vajon eddig is ilyen volt titokban, vagy csak most, a kamerák kedvéért játszik szerepet?
BUDAPEST — Sőt ez az ismeretlen autogramkártyákat is küldözget Nagy Alexandra, a Barátok közt Alizának nevében. A fiatal színésznő bajkeverő alteregója a legnagyobb közösségi oldalon él vissza Alexa nevével olyannyira, hogy lassan szinte teljesen ellopja személyiségét.
Fecót szerint az egyetlen igaz ember odabent már csak Csabi, így el sem tudja képzelni, hogy más nyerje meg a játékot. Dya vallomása meglepte a nagydumást, de soha sem dobná el ismét a családját senkiért.
CHATHAM — Nehéz lesz újra hozzászokni a szárazföldi élethez – mondta Bill Cooper (83), miután felesége, Laurel (82) társaságában felhajóztak a kenti Medway folyón, és végleg ledobták a horgonyt.
Ahhoz, hogy elkerüljük a különböző látászavarok kifejlődését, minél később tapasztaljuk az öregedéssel járó szempanaszok jelentkezését szemünknek is szüksége lenne a rendszeres edzésre – figyelmeztet dr. Ozsváth Mária szemorvos.
Los Angeles - Lohan kisasszony, úgy tűnik, hogy az élete kezd visszatérni a normális kerékvágásba! – dicsérte meg Stephanie Sautner bírónő Lindsay Lohant (25), akinek már csak két hete van hátra a próbaidőből, és ha addig nem követ el semmi törvénybe ütközőt, akkor véget érhetnek a jogi megpróbáltatásai.
Guy Ritchie (43) ugyanis szeptemberben ismét apuka lett. Modell barátnője, Jaqui Ainsley (31) is kisfiút szült neki, és Ritchie azóta állítólag elhanyagolja nagyobbik fiát, akit Madonna (53) nevel az óceán másik oldalán.
München - Forever In My Life, azaz Mindörökké az életem része. Ez a címe annak a dalnak, amelyet Seal (49) adott elő a Germany's Next Topmodel című manökenkereső műsor felvételén december közepén. A terv szerint az e heti adásban sugározták volna a zenei betétet, de ez elmaradt.
VV Fecó sógora, Laci a párbaj után csalódottan mesélte az xnews.hu-nak, hogy neki nem a vereség, hanem annak az aránya fáj. Mint fogalmazott: "Több millió forintot költöttünk sms-re, és nem lett látszatja." Mindeközben Imre VV Attila testvére azt mondja: A nézők nagyra értékelik Attila humorát, ebben rejlik sikerének titka.
Budapest - Kézügyesség, leleményesség, magabiztosság és némi szerencse – csupán ezekre van szükség, és máris 10 millió forinttal megugrik a családi kassza.
LOS ANGELES ‒ Az első filmben nem élvezhettem ki, hogy én vagyok a szellemlovas, de most mindent bepótoltam – nyilatkozta Nicolas Cage (48), aki jövő héten farol be a magyar mozikba lángoló koponyával.
Székesfehérvár - Sose cukkolták neve miatt, legfeljebb leírni nem tudták azt. Pedig a világ egyik legismertebb vezetéknevét viseli Grimm Viktor, aki próbálja kideríteni, milyen szál fűzi a híres meseíró fivérekhez.
Budapest ‒ Klapka György (83) a Vámház körút 9-es szám alatti helyiségért kér ennyit, az ott felhalmozott tárgyak további félmilliárd forintot érhetnek.
Nincs is annál jobb, amikor egy fárasztó hét után vasárnap összeül a család, és együtt ebédel. Úgy gondolom a téli hónapokban nem gond, ha egy kicsit több kalóriát viszünk be, hiszen nem szabad, hogy legyengüljön a szervezetünk, kell az energia! A tápanyagokban gazdag zöldborsólevest követően tepsis burgonyát, majd egy könnyű gyümölcssalátát javaslok. A menünk így 1370 kcal/ fő értéket…
Budapest - Nem lepődnek meg az alsóvízivárosi Árpád-házi Szent Erzsébet-plébániatemplom környékén élők, ha barna csuhás, hosszú fehér szakállú szerzetesek jönnek velük szemben a Fő utcában. Itt élnek rendházukban az olasz kapucinusok, akik a magyar és a nálunk élő olasz hívőket egyaránt szolgálják.