Szolnok – Egymás után végezték ki a Baunok házaspár tagjait – úgy tudjuk, erre utalt H. Szabolcs (36) beismerő vallomásában. A volt NB I-es labdarúgó nemrégiben megtört a börtönben, és beszélt a rendőröknek. Információink szerint az emberrablást elismerte, a gyilkosságokat nem.
Budapest – Úgy izgult, mint egy kezdő, pedig már jó néhány fotózáson túl van szerdai címlaplányunk! Nagy Alexandra (25) többször volt már félmeztelenül a fényképezőgép előtt, a Blikk szépe versenyen mégis remegő térddel állt a vakuk kereszttüzében.
Budapest – Élvezi a szabad életet a Viszkis! Olvasó-riporterünk hétfő délután egy újpesti étteremben fotózta le Ambrus Attilát (45), aki éppen pizzát ebédelt. Mint megtudtuk, nem volt egyedül, elkísérte nevelőtisztje s a tiszt két lánya is.
Budapest - Kisebb lakásba költözött Németh Kristóf (36). A Barátok közt sztárja egy nagyon barátságos budai gangos lakásra cserélte le azt a négyszobás lakást, ahol korábban feleségével, Nikivel lakott.
Budapest – Döbbenetes! A VV4, agresszív viselkedés miatt kizárt játékosa, Márki Zsuzsi (24) emberi mivoltából kivetkőzve megtámadta, ütötte, rúgta a Blikk egyik munkatársát tegnap fényes nappal egy bevásárlóközpontban.
Budapest - Igaz, a Megasztár elsősorban a tehetségekről és a kiemelkedő énekesekről szól, az eddigi öt szériában számos szerelem szövődött, több baba is született a nagy egymásra találások után.
Milliós kártérítés fenyegetheti azokat az autósokat, akik nem fizetik be a baleseti adót. A mintegy 4 millió járműtulajdonosnak a kötelező biztosítás mértéke szerint kell lerónia a kormány tavaly rohamtempóban kivetett sarcát, amiről sokaknak most érkezik meg a csekk.
Melbourne - Drámai felvételek kerültek nyilvánosságra a sínekre guruló babakocsiról. Az esetet a melbourne-i pályaudvar biztonsági kamerái rögzítették.
Szabó Kimmel Tamás szereti a kihívásokat. Ezért is döntött úgy nemrég, hogy televíziós műsorvezetőként is kipróbálja magát. A Nemzeti Színház fiatal színésze készségesen mesélt a nagyszüleiről, a pályakezdéséről és egy bizonyos meghatározó filmszerepről is.
Svédország - Az alkoholfogyasztásra vonatkozó törvény megsértése és kiskorú veszélyeztetése miatt tartóztatták le azt a 32 éves svéd nőt, aki cigarettával és sörrel kínálta 3 éves gyermekét.
Hannibal Lecterhez, a „Bárányok hallgatnak" című thriller főszereplőjéhez hasonlította támadóját Graham Brook (55), mikor kedden megnézte a tükörben összekaszabolt arcát a kórházban. A brit férfi egy „kannibál" áldozata lett egy gloucesteri kocsmában.
Madrid - Cristiano Ronaldo (27) nem elégedett meg azokkal a figyelmességekkel, amit szeretteitől kapott születésnapjára. A Real Madrid portugál labdarúgója úgy gondolta, meglepi saját magát, nem is akármilyen ajándékot választott a jeles alkalomra: egy egymillió eurót (290 millió forintot) érő Lamborghini Aventadort vásárolt.
Budapest - Tovább száguld az Érdi Rally Team. Ifjabb Érdi Tibor (30) és navigátora, Táborszki Attila (40) három futamon vesz részt a rali-világbajnokságon.
Bár az Etiópiában elfogott terroristák tagjai az al-Kaida terrorszervezetnek, e bűnözők nem hozhatók összefüggésbe azzal a támadással, amelyben magyar kutatókat is megöltek – közölte Terrorelhárítási Központ (TEK) szerdán. A gyilkosokat továbbra is nagy erőkkel keresik.
Jól van, és köszöni a 90. születésnapjára érkezett kívánságokat Szepesi György. A sportriporter-legenda február 4-én szenvedett autóbalesetet, beütötte a fejét, és kórházi ellátást kapott.
Manchester - Ma már nem divat a klubhűség a profi futballban, így a szurkolók valóságos félistenként tekintenek arra a játékosra, aki egy életre elkötelezi magát munkaadójához. I
KARACSI – Egy 12 méter hosszú, 8 tonnás cetcápát fogtak ki az Arab-tengerből a pakisztáni partoknál, a szerencsés halásznak persze senki nem hitte el, amikor méreteiről beszélt.
VATIKÁNVÁROS – Csaknem négyezer gyermekmegrontási esetet vizsgált a katolikus egyház csak az elmúlt tíz évben, ráadásul teljes titokban – közölte Joseph William Levada amerikai bíboros a témában rendezett vatikáni konferencián.
BALATONAKARATTYA – Egy ország, sőt, az internetnek köszönhetően az egész világ röhög az évszázad palimadarain, akik kedden kora délután 3 tonnás luxusterepjáróikkal próbálták átszelni a befagyott Balatont. Bár a két férfi belebukott a mutatványba, a világhálót pillanatok alatt ellepték az ötletes tippek és paródiák.
Magyarország – Harmincöt év munka után szerdán kora reggel jött az email, hogy vége, és mégsem kapjuk meg az utolsó havi fizut. Ingyen elvégeztették velünk a piszkos munkát – panaszolta egy neve elhallgatását kérő pénztáros. A karbantartók felének ugyancsak nincs munkája szerdától.
Szigetszentmiklós-Halásztelek - Még a szánkója is a ház előtt várja L. Dominiket (†13), aki talán még ma iskola után is a félméteres hóban játszhatna kedvenc kutyájával és édesapjával, a korábban válogatott kézilabdázó kapus L. Sándorral (51), ha kedden délután nem dönt úgy, hogy más játékot választ, s összeszereli apja 9 milliméteres fegyverét.
Budapest - Gengszter lett Szabó Győző (41)! A közkedvelt színész pályafutása során már jó párszor alakított nehézfiút, most azonban börtönből szabadult gyilkosként borzolja a Mátyás király tér lakóinak hangulatát. A Blikk reklámarca és a nagysikerű Valami Amerika! című filmek sztárja ugyanis csütörtök este debütál az RTL Klub Barátok közt című sorozatában.
MAGYARORSZÁG – Minél tovább tart az ítéletidő, annál nehezebb elviselni: pedig a meteorológus szerint még legalább egy hétig marad a farkasordító hideg.
Székesfehérvár - Sofron István (23) közel áll ahhoz, hogy történelmet írjon. A Sapa Fehérvár AV19 jégkorongozója lehet az első magyar gólkirály az osztrák bajnokságban (EBEL).
Magyarország - Mint a kisgyerekek, úgy csodálkoztak rá a magyarországi hóra a labdarúgó-NB I légiósai. Az Afrikából és Dél-Amerikából hazánkba érkező színesbőrű focisták közül volt olyan, aki Magyarországon focizott először hóban, fagyban, nálunk látott először havat.
Budapest - Gengszter lett Szabó Győző (41)! A közkedvelt színész pályafutása során már jó párszor alakított nehézfiút, most azonban börtönből szabadult gyilkosként borzolja a Mátyás király tér lakóinak hangulatát. A Blikk reklámarca és a nagysikerű Valami Amerika! című filmek sztárja ugyanis csütörtök este debütál az RTL Klub Barátok közt című sorozatában.
BUDAPEST – Hosszú éveken át volt a TV2 időjósa Onyutha Judit, de több mint két esztendeje megszűnt a munkája. Visszament egy általános iskolába németet tanítani, de azt soha nem gondolta volna, hogy az egész addigi élete felborul. Karácsonykor a férje – két gyermeke édesapja – bejelentette, hogy már egy másik nőt szeret.
BUDAPEST – Megfosztaná a korábban az államtól kapott ingatlanaiktól egy fideszes képviselő azokat a pártokat, amelyek két egymást követő parlamenti választáson nem érik el a költségvetési támogatáshoz szükséges egyszázalékos szavazati arányt.
BUDAPEST – Igazi sztárként fogadta a tévéstúdióban Csukás Istvánt (75) a DTK Show közönsége, s a termékeny írót saját hősei, Süsü és barátai vették körül.
Seherezádé szerint Fecó lett volna az okos döntés – ő egy kicsit elhalványodott a kihívás közben –, mégis Kingát viszi ki a villa szenvedélyes nője párbajozni! A cselszövőt „gonosz, képmutató és álszentnek" állította be a párbajra hívó kendő átadásakor, amit a másik meg is köszönt, így két szőke, szilikonmellű, fiatal lány csap össze vasárnap.