2012. február 8. szerda

febr. 8
5:30
Megvannak a magyarok gyilkosai? (Kripto Akadémia)
Az Al-Kaidával is kapcsolatban állhattak az Etiópiában két magyar turistát meggyilkoló terroristák az etióp hatóságok szerint. A támadást korábban egy helyi gerillaszervezet vállalta magára, a Terrorelhárítási Központ vezetője szerint pedig túszszedés volt az akció célja. A szemtanúk beszámolói azonban arra utalnak, hogy nem haszonszerzés miatt támadták meg őket.
febr. 8
5:48
Kevés a katona Oroszországban (Kripto Akadémia)
Az emberhiány sürgető feladattá tette az orosz hadsereg számára, hogy a jövő évig két és félszeresére növelje szerződéses katonáinak a számát. A vészharangot a tavalyi őszi sorozás riasztó tapasztalata húzta meg, amikor is kiderült, milyen kevesen jelentkeznek szolgálatra. Kétségessé vált, egyáltalán biztosítható-e az ország védelme.
febr. 8
5:50
Orosz-szír találkozó Damaszkuszban (Kripto Akadémia)
Damaszkuszba látogatott tegnap az orosz külügyminiszter, Szergej Lavrov, hogy tárgyalásokat folytasson Bassár el-Aszad szír elnökkel.
febr. 8
5:52
Félig elkészült az új román kormánylista (Kripto Akadémia)
A Boc kormány lemondása után Mihai Razvan Ungureanut, a külügyi hírszerzés vezetőjét kérte fel kormányalakításra Traian Basescu román államfő. A PNL elnöke, Crin Antonescu, az ellenzéki választási koalíció társelnöke azonnal elhatárolódott az új miniszterelnöktől, és jelezte: az ellenzéki pártok nem vesznek részt a miniszterek bizottsági meghallgatásában és nem szavazzák meg az Ungureanu…
febr. 8
5:54
Fukusima ismét forr (Kripto Akadémia)
Miközben Európa faggyal és hóval küzd, Japánban, a tavaly márciusi katasztrófában sérült fukusimai atomerőmű egyik reaktorában tegnap hajnalban ismét felszökött a hőmérséklet, vízzel kell hűteni a felhevült tartályt. Hiába érték el decemberben a hideg leállás állapotát, a további munkálatok újra instabil helyzetet teremthetnek.
febr. 8
7:33
Missouriban, Minnesotában és Coloradóban is Santorum nyert (Infostart)
A keddi missouri próba-előválasztás megnyerése mellett a minnesotai republikánus jelöltállító gyűléseken (caucusokon) is Rick Santorum volt pennsylvaniai szenátor kapta a legtöbb szavazatot, a voksok 53 százalékának összesítése alapján 45 százalékkal vezetett. A coloradói jelöltállító gyűléseken is ő győzött.
febr. 8
8:27
Dróntámadás Pakisztánban - legalább nyolcan meghaltak (Infostart)
Pilóta nélküli amerikai repülőgép (drón) mért rakétákkal csapást szerdán Pakisztán északnyugati törzsi területére, közel az afgán határhoz, nyolc feltételezett iszlamista fegyveres meghalt, kettő megsebesült - közölték a pakisztáni biztonsági erők.
febr. 8
9:03
Elismerte a Hezbollah, hogy Irántól pénzügyi támogatást is kap (Infostart)
Elismerte kedden a Hezbollah vezetője, hogy Irán nemcsak morális és politikai, hanem pénzügyi és anyagi támogatást is nyújt a libanoni síita szervezetnek.
febr. 8
10:51
Tízezrek menekültek el otthonukból Észak-Kenyában (Infostart)
Két etnikai csoport erőszakos összetűzése miatt több tízezren menekültek el Észak-Kenyából a szomszédos Etiópiába - tájékoztatott közleményében az ENSZ illetékes szerve.
febr. 8
11:12
Hajléktalanokat fogad be egy bécsi bordély (Kripto Akadémia)
Hajléktalanoknak ad szállást egy bécsi nyilvánosház - számolt be róla az osztrák közszolgálati rádió.
febr. 8
11:27
Ismertette javasolt kormányának összetételét a román miniszterelnök-jelölt (Infostart)
Mihai Razvan Ungureanu kijelölt román miniszterelnök szerdán ismertette javasolt kormányának összetételét, amelyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) korábbi miniszterei is szerepelnek.
febr. 8
11:29
Lavrov: A szíriaiaknak kell dönteniük Aszadról (Infostart)
A szíriaiaknak kell dönteniük elnökük, Bassár el-Aszad sorsáról a hatalom és az ellenzék közötti tárgyalások eredményeként - jelentette ki Moszkvában Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán, egy nappal azt követően, hogy Damaszkuszban tárgyalt.
febr. 8
12:42
Rontotta a szlovén bankrendszer kockázati besorolását az S (Kripto Akadémia)
Gyengébb országkockázati csoportba sorolta át a szlovén bankrendszert szerdán a Standard & Poor's, egyebek mellett a magasnak ítélt rendszerszintű finanszírozási kockázatokra hivatkozva.
febr. 8
13:00
Brookings: tíz éven belül globális tartalékvalutává válik a kínai jüan (Kripto Akadémia)
A következő évtized során globális tartalékvalutává válik a kínai jüan, amely a dollár vezető nemzetközi szerepét nem veszi ugyan át, ám erőteljesen meggyengíti azt - vélik az washingtoni székhelyű Brookings Intézet kutatói legújabb jelentésükben.
febr. 8
13:15
Több száz járatot töröltek a francia légi sztrájk miatt (Infostart)
Több száz járatot voltak kénytelenek törölni szerdán is a légitársaságok a francia repülőtereken a légi közlekedésben dolgozók harmadik napja tartó sztrájkja miatt. Az utasok előzetes értesítése miatt ugyanakkor nem alakult ki káosz a terminálokon.
febr. 8
13:18
Ismertette javasolt kormányának összetételét a román miniszterelnök-jelölt (Kripto Akadémia)
Mihai Razvan Ungureanu kijelölt román miniszterelnök szerdán ismertette javasolt kormányának összetételét, amelyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) korábbi miniszterei is szerepelnek.
febr. 8
13:33
Újabb szankciókat tervez az EU Szíria ellen (Infostart)
Újabb szankciókat készít elő Szíria ellen az Európai Unió - közölte szerdán Brüsszelben egy magas rangú EU-tisztségviselő.
febr. 8
14:27
"Nem elég szigorú az EU Magyarországgal" - külföldi lapvélemények (Infostart)
A Die Welt című konzervatív német lap a magyarországi politikai helyzetről, míg a Handelsblatt az üzleti hangulat alakulásáról közölt összeállítást. A Neue Zürcher Zeitung című svájci lap és a pozsonyi Pravda Orbán Viktor országértékelőjéről számolt be, a Financial Times és a lengyel rádió honlapján megjelent írás szerzője az IMF/EU-programmal foglalkozik.
febr. 8
14:30
Külföldi sajtó - Orbán Viktor évértékelőjéről, forradalomról, populizmusról (Kripto Akadémia)
Die Welt című konzervatív német lap szerdán a magyarországi politikai helyzetről, míg a Handelsblatt az üzleti hangulat alakulásáról közölt összeállítást, a Neue Zürcher Zeitung című svájci lap és a pozsonyi Pravda Orbán Viktor országértékelőjéről számolt be, a Financial Times és a lengyel rádió honlapján megjelent írás szerzője az IMF/EU-programmal foglalkozik.
febr. 8
18:39
Mit tehetnek a szlovák állampolgárságukat elveszítő magyarok? (Infostart)
Az Emberi Méltóság Tanácsához fordult annak a csaknem százéves szlovákiai nőnek a családja, akitől elvették a szlovák állampolgárságát, mert felvette a magyart.

Keresés