Az orosz nyelv hivatalossá tételének nagyarányú elutasítása ellenére sikernek értékelte a lettországi népszavazást vasárnapi nyilatkozatában az orosz törvényhozás alsóháza, az Állami Duma külügyi bizottságának első alelnöke.
Lehetséges, hogy atomprogramjának bővítésére készül Irán egy Kom város közelében lévő föld alatti létesítményben - mondta egy Bécsben dolgozó diplomata vasárnap a BBC-nek.
Két robbanás következett be - röviddel egymás után - vasárnap hajnalban az erdélyi Máramarossziget egyik éjszakai mulatóhelyén: az elsőben hat lány súlyosan megsebesült, a második detonációban további tíz ember sérült meg.
Christian Wulff német elnök lemondása kapcsán számolt be Schmitt Pál köztársasági elnök állítólagos plágiumügyéről a Le Monde című francia napilap hétvégi számában.
Gyors, jogi vizsgálatnak veti alá az Európai Bizottság a magyar kormánytól kapott válaszokat - nyilatkozta Viviane Reding, a bizottság alelnöke egy vasárnapi osztrák napilapnak.
Németországban a megkérdezettek többsége Joachim Gauck korábbi keletnémet polgárjogi harcost látná szívesen a Christian Wulff lemondásával megüresedett államfői poszton.
Minden egyes lakossági telefonhívás, szöveges üzenet, e-mail és felkeresett internetes honlap adatait tárolniuk kell a jövőben a brit szolgáltatóknak a kormány által tervezett terrorellenes szigorítási tervek alapján - írta a The Sunday Telegraph.
Gyors, jogi vizsgálatnak veti alá az Európai Bizottság a magyar kormánytól kapott válaszokat - nyilatkozta Viviane Reding, a bizottság alelnöke egy vasárnapi osztrák napilapnak.
Az RMDSZ főtitkára szerint továbbra is "igen ködös", hogy a magyar kormány az idén mekkora összeget kíván fordítani az erdélyi magyarság számára kiemelten fontos intézmények támogatására, és nem kiszámíthatóak, kézzelfoghatóak azok a kritériumok sem, amelyek alapján eldöntik, ki jogosult támogatásra és ki nem.
Irán leállította a nyersolaj eladását francia és brit cégeknek - közölte a teheráni olajügyi minisztérium holnapja. Elemzők szerint a lépés válasz az Európai Unió év eleji döntésére, amely szerint a közösség júliustól megszünteti az iráni olaj importját.
Előzetes eljárást indított a párizsi ügyészség annak a levélnek az ügyében, amelyben Francois Hollande-ot, a francia elnökválasztás baloldali jelöltjét életveszélyesen megfenyegették - erősítették meg vasárnap a Le Parisien című fővárosi napilap értesülését igazságügyi források.
Helyenként 4-5 méteres hóban dolgozva több településen is részt vett a romániai Buzau megye lakóinak megsegítésére indult segélyakcióban a vasárnap hazatért Életjel Mentőcsoport két tagja - közölte a szervezet elnöke az MTI-vel
A tisztességes választásokért autóztak vasárnap Oroszország-szerte egy ellenzéki akció résztvevői, akik Moszkvában még a forgalmi dugókban várakozást is vállalták.