2012. február 16. csütörtök

febr. 16
6:06
Kampányok és slágerek (Kripto Akadémia)
Sikeres elnökjelölt nincs jól dúdolható kampánysláger nélkül, ezt Barack Obama stábja is pontosan tudja. Már közzétették, milyen dalok hangzanak fel az újraválasztásért harcba induló demokrata elnök választási gyűlésein. A republikánus jelölteknek idén is meggyűlt a bajuk a rocksztárokkal.
febr. 16
6:08
Lángba borult egy szíriai város (Kripto Akadémia)
Totális támadást intéznek Homsz városa ellen a szíriai kormányerők. A hadsereg lezárta az összes bevezető utat, s százezer ember rekedt a városban. Fényképfelvételek tanúsága szerint Homszban egy olajvezeték ég. Súlyos összecsapásokat jelentettek Hamából is. Állítólag összecsapások voltak Damaszkuszban is.
febr. 16
6:10
Egyre feszültebb Izrael és Irán viszonya (Kripto Akadémia)
Minden jel arra mutat, hogy a hét eleji thaiföldi, grúziai és indiai bombamerényleteknek nemcsak a célpontjuk volt közös, hanem a háttérben húzódó megrendelői is. Izrael, akinek diplomatáit érte a támadás, Iránt és a Hezbollah terrorszervezetet tette felelőssé. Teherán tagad, bár a nyomozás eredményei azt mutatják, mindhárom esetben azonos robbanóanyagokat használtak, a letartóztatott személyek…
febr. 16
6:12
"Amázsia", a jövő szuperkontinense (Kripto Akadémia)
A következő százmillió év során a Jeges- és a Karib-tenger eltűnik, Amerika pedig Ázsiába ütközik bele, szuperkontinenst hozva létre, amely az északi félteke nagy részét elfoglalja majd. Legalábbis ezt a következtetést vonták le kutatók a lemezmozgások elemzéséből, melyet a Nature tudományos magazinban tettek közzé.
febr. 16
6:39
Jóváhagyták a frekvenciákat felszabadító uniós szabályokat (Infostart)
Az új generációs mobilinternet-szolgáltatások kaphatják meg 2013-tól a 800 megahertzes frekvenciasávot az Európai Unióban - döntött az Európai Parlament.
febr. 16
6:41
Beleerősített Obama (Infostart)
Az Egyesült Államokban ismét elérte az 50 százalékot az elnök támogatottsága - ezt mutatta ki két felmérés.
febr. 16
6:57
A közelmúltbeli magyarországi politikai fejleményekről szavaz az EP (Infostart)
A közelmúltbeli magyarországi politikai fejleményekkel kapcsolatban beterjesztett határozati javaslatokról szavaz csütörtökön az Európai Parlament plénuma.
febr. 16
12:39
Súlyos aggodalmát fejezi ki az Európai Parlament állásfoglalásában (Infostart)
A közelmúltbeli magyarországi politikai fejleményekről szóló, négypárti állásfoglalás-tervezetet szavazott meg Strasbourgban az Európai Parlament (EP) plenáris ülése.
febr. 16
14:30
IMF/EU-konzultáció - A magyar kormány márciusban már tárgyalna (Kripto Akadémia)
A magyar kormány a jövő hónapban szeretné elkezdeni a tárgyalásokat a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) - közölték budapesti értesüléseikre hivatkozva londoni felzárkózó piaci elemzők.
febr. 16
15:06
Megfelelő, biztonságos és fenntartható nyugdíjakat szorgalmaz az EU (Kripto Akadémia)
Megfelelő, biztonságos és fenntartható nyugdíjakat kell garantálni az európai polgároknak - hangsúlyozza az Európai Bizottság által csütörtökön Brüsszelben nyilvánosságra hozott, úgynevezett fehér könyv.
febr. 16
15:24
EP-állásfoglalás - KDNP: elvakult reakció született (Kripto Akadémia)
Az elvakult támadás elvakult reakciót szül - kommentálta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke az Európai Parlamentben csütörtökön elfogadott négypárti állásfoglalást az MTI-nek, hozzátéve: Magyarország annyi tisztelet elvár az unió politikusaitól, mint amennyit mi adunk nekik.
febr. 16
15:42
EP-állásfoglalás - A Néppárt szerint a kritika nem felel meg a tényeknek (Kripto Akadémia)
A magyar belügyekbe avatkozásnak, a tényeket mellőzőnek minősítették egyebek között az Európai Parlament Magyarországról szóló, csütörtökön megszavazott állásfoglalását a néppárti és konzervatív EP-kommentárok, a szöveget támogató baloldali, szocialista, liberális és zöld képviselők közül többen viszont szükséges figyelmeztetésnek nevezték azt.
febr. 16
16:18
EU-állásfoglalás - Gyürk András: a dokumentumnak nincs jogi kötőereje, és az európai gondolatnak okoz kárt (Kripto Akadémia)
Az Európai Parlament (EP) által Magyarországgal kapcsolatban elfogadott csütörtöki állásfoglalásnak nincs jogi kötelező ereje, és a dokumentum az európai gondolatnak okoz valódi kárt - hangsúlyozta Gyürk András, a magyar néppárti EP-képviselőcsoport elnöke az MTI-nek telefonon adott rövid értékelő nyilatkozatában.
febr. 16
17:12
Tabajdi Csaba: "megdőlt a vádaskodás és a torzítás" (Kripto Akadémia)
Szó sincs róla, hogy bármiféle koncepciós per, vagy azt idéző eljárás folyna Magyarország ellen - reagált lapunknak Tabajdi Csaba a fideszes nyilatkozatokra.
febr. 16
17:14
Törvénysértő a "Románia a románoké" elnevezésű kampány (Kripto Akadémia)
A romániai Országos Audiovizuális Tanács (CNA) törvénysértőnek találta a Realitatea hírtelevízió "Románia a románoké" elnevezésű kampányát. A televíziót az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) panaszolta be.
febr. 16
18:03
Hivatalosan bejelentette képviselőjelöltségét Robert Kennedy unokája (Infostart)
Hivatalosan is bejelentette, hogy harcba száll az amerikai képviselőházi mandátumért csütörtökön Joseph Kennedy III, az 1968-ban meggyilkolt demokratapárti elnökjelölt és volt igazságügyi miniszter, Robert Fitzgerald Kennedy unokája.
febr. 16
18:42
Londoni elemzők: súlyos következményei lennének a rendezetlen görög csődnek (Kripto Akadémia)
Súlyos következményei lennének az euróövezet egészének jövőjére, ha Görögországot hagynák rendezetlen körülmények között csődbe menni - vélekedtek csütörtöki helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
febr. 16
18:44
Járóka Lívia megvédi az övéit (Kripto Akadémia)
Járóka Lívia levélben fordult Neelie Kroes digitális és médiaügyekért felelős EU-biztoshoz az Európai Parlament (EP) állampolgári, bel- és igazságügyi szakbizottságában tett múlt heti kijelentései miatt - közölte csütörtökön a fideszes EP-képviselő.
febr. 16
19:18
Hivatalosan bejelentette képviselőjelöltségét Robert Kennedy unokája (Kripto Akadémia)
Hivatalosan is bejelentette, hogy harcba száll az amerikai képviselőházi mandátumért csütörtökön Joseph Kennedy III, az 1968-ban meggyilkolt demokratapárti elnökjelölt és volt igazságügyi miniszter, Robert Fitzgerald Kennedy unokája.
febr. 16
19:36
Szíria - A hadsereg támadást indított a kormányellenes felkelés fellegvárai ellen (Kripto Akadémia)
A szíriai hadsereg támadást indított csütörtökön Deraa, Homsz és Hama, a 11 hónapja tartó kormányellenes felkelések fellegvárai ellen - közölték ellenzéki aktivisták.
febr. 16
20:27
Kanada szigorítja menekültügyi politikáját (Infostart)
A kanadai kormány meg fogja reformálni az ország menekültügyi rendszerét annak érdekében, hogy visszaszorítsa a hamis menedékkérelmeket, amelyek jó része az Európai Unió polgáraitól érkezik - jelentette be csütörtökön Jason Kenney kanadai bevándorlásügyi miniszter az ottawai parlamentben.
febr. 16
20:45
A hannoveri államügyészség Wulff mentelmi jogának feloldását kéri (Infostart)
A hannoveri államügyészség kezdeményezi Christian Wulff államfő mentelmi jogának feloldását - közölte a hivatal.
febr. 16
20:48
Az Amnesty International üdvözli az EP Magyarországra vonatkozó döntését (Kripto Akadémia)
Üdvözölte az Amnesty International nevű nemzetközi emberi jogvédő szervezet csütörtökön az Európai Parlament plenáris ülésén Magyarországról aznap elfogadott állásfoglalást.
febr. 16
21:24
Francia elnökválasztás - Azonnal gúny és paródia tárgya lett Sarkozy választási plakátja (Kripto Akadémia)
Néhány órával azután, hogy nyilvánosságra hozták csütörtökön Nicolas Sarkozy elnökválasztási kampányának plakátját, az internetet elárasztották az arról készült paródiák (http://laparodieforte.tumblr.com).
febr. 16
22:18
Balog Zoltán: a romastratégiával a kormány "kitette a szennyes ruhát az ablakba" (Kripto Akadémia)
Az uniós romastratégia kidolgozásával nagy kockázatot vállalt a kormány, olyan témához nyúlt, amelyhez a többi 26 tagország nem mert, a felzárkóztatás programjával azonban nem lehetett tovább várni - fejtette ki Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára csütörtökön Berlinben.

Keresés