A tehetetlenségnél rosszabb érzés aligha létezik, s kiszolgáltatott helyzetben nem is tehetünk mást, minthogy a hatóságok munkavégzését is támogatva a nyilvánossághoz fordulunk.
Sokszor jellemeznek új sportautókat úgy, hogy ideális versenyautók, tuning-alapok. Pedig ilyen autók nem nagyon léteznek, hisz’ a pályára vagy a tuning-találkozókra épített járművek merőben eltérnek utcai társaiktól. Míg előbbieknek bírniuk kell a brutális terhelést, utóbbiak semmit sem érnek, ha nem egyediek - egyszóval mindkét variációban részletkérdés az utcai modelleket jellemző praktikum.
1120 lóerőnyi újdonsággal ajándékozza meg rajongóit a BMW gyári tuningrészlege a márciusi Genfi Autószalonon, a bajorok ugyanis a svájci kiállításon fogják leleplezni a friss 6-os sorozat sportmodelljeit, az M6 kupét és kabriót. Ahogy vártuk, a nemrégiben bemutatott, F10-es kódjelű BMW M5 jól bevált technikáját köszönthetjük a kétajtós luxus-sportautók második generációjának karosszériái alatt.
A Mercedes SL új generációja már néhány hónapja bemutatkozott és hatékonyságával, tudásával és innovatív extráival méltón folytatja az elődei által kijárt utat. Ráadásul az új adótörvényeknek köszönhetően elérhetőbb, mint valaha.
Idén már a negyedik alkalommal jelenik meg táblamagazinunk, amely újfajta szórakozási, tájékozódási lehetőségét, és élményét nyújt Olvasóinknak. Az alábbi linken ingyenesen letölthető legfrissebb számunk, melyben a prémium életérzés mellett a múlt kincseire is figyelmet fordítunk, illetve a technikai ínyencfalatokra éhezők sem maradnak finomságok nélkül.

Ha azt hittük, hogy a népautóvá váló Diesel és a sportautóknak fityiszt mutató Turbo S után a 2009 óta gyártásban lévő Porsche Panamerával kapcsolatban most egy darabig nem hallunk újdonságot, tévedtünk. Megérkezett a könnyed luxusautó leginkább vezetésközpontú verziója.
Malév. Egy újabb tradicionális hazai „márka”, melyet bedarált furcsa korunk. Fekete napok ezek a légiközlekedés magyar szerelmeseinek. Ám mi, földhözragadt autóőrültek is számos érdekes kialakítású járművet köszönhetünk a Malévnek, hisz földi kötelékükben is megfordult jó pár csemege - és mennyi lehetett volna még...
A márka ízelítőiből már jól tudjuk, hogy az Infiniti különleges, elektromos tanulmánnyal készül a Genfi Autószalonra, amely egyszerre vetíti előre a sportos gyártó szuperautóját és a japánok környezetbarát igyekezetét.
Egyelőre tőlünk távolra, de vérbeli luxusautót készít a Kia, követve testvérmárkáját a Hyundai-t. A KH névre hallgató S-osztály konkurensről megérkeztek az első ízelítő képek.