Megjelent az Autó Pult táblamagazin idei harmadik kiadása, amely ezúttal is ingyenesen letölthető. A prémium tartalmat még szebb köntösben Önök elé táró kiadvány ezúttal az ellentmondásoknak enged teret.
Immár második alkalommal került kezeink közé a Peugeot kompaktjának frissített változata, ám ezúttal nem akármilyen változathoz volt szerencsénk: a remek, kézi váltós 1.6 e-HDI kivitel után rögtön a kínálat csúcsmodelljét, az automatás 2.0 HDI verziót nyüstölhettük egy héten keresztül. Hogy milyen volt? Természetesen finom, ám mégis vegyes érzelmekkel szálltam ki az autóból.
A múlt heti rajongástenger úgy tűnik, kevés volt ahhoz, hogy igazi előrelépést lássunk a Viper új generációjának érkezésében. A Chrysler csoport csak egy rajzot tett közzé az újdonságról, amely akár a neves elődöt is ábrázolhatná.

Habár már több ízben is hírt adtunk a Ford új, egyliteres, háromhengeres turbós alapmotorjáról, ezúttal már fogyasztási adatokkal is szolgálhatunk. A britek már jövő hónapban rendelhetnek az 1.0 EcoBoostból, úgyhogy pár héten belül hozzánk is minden bizonnyal eljut az újdonság.
Stephan Winkelmann Lamborghini-főnök véleménye szerint a gyártó szinte biztosan nem alkalmaz turbófeltöltést az évtizedben – de a technológia fejlődése megváltoztathatja ezt.

A Volkswagen up! különböző változatainak debütálása után a konszern többi márkájának hasonló típusai sem váratnak sokat magukra. Ezúttal a Škoda Citigo ötajtós variánsáról bukkant fel egy kép az interneten, ami valószínűsíti, hogy a sportos, és műanyag kiegészítőkkel kínált terepes kiadás is hamarosan fellép a világot jelentő deszkákra.
Barack Obama munkásságával talán nem mindenki szimpatizál, de kétségtelen, hogy átható személyisége sokakat megnyer, ráadásul a következő 24 órában még bárki profitálhat abból, hogy ő vált az Egyesült Államok elnökévé.

Elérkeztünk a 2012-es esztendő újdonságait mustráló cikksorozatunk harmadik részéhez. Az első és a második epizódban még a józanabb igényeket kiszolgáló jövevényekkel foglalkoztunk, előrelátóan a végére hagyva az igazi finomságokat: a luxusautókat, a sportautókat, valamint a szupersport kategóriát.