Magyarország – Vigyázat, ez egy nyerő lap! Ezt Vass Árpádné Mónika (40) is tanúsíthatja, aki egy 200 ezer forint értékű szállást tépett magának a Blikk-kel.
Tostedt — Mégsem volt elég az ezer euró, vagyis 305 ezer forint! Dieter Bohlen (58) és korábbi élettársa, Estefania Küster (32) hét évvel ezelőtt váltak szét, méghozzá úgy, hogy a nő terhes volt.
Budapest — A Megasztár második szériájában ismerhette meg a közönség Bella Leventét (35), aki azóta már apa lett, de a zene továbbra is nagyon fontos szerepet tölt be az életében.
Budapest - Gratulálhat Egervári Sándornak (61) négy elődje! A szövetségi kapitány irányításával az utóbbi évtized legsikeresebb magyar labdarúgó-válogatottját láthatták a szurkolók, s ezt a mesteredzővel elért eredmények is igazolják.
Párizs — „Mindig fájdalmat éreztem, valahányszor visszatekintettem a múltba, de ennek vége. A mának élek, és ezt a kiskorú gyerekeimnek köszönhetem" – magyarázta Jean Reno (63) új filmje, az Én a séf premierje után.
Németh Kristóf (36) szerint már csak az Emberi Erőforrások Minisztériumának illetékesein múlik, hogy ősztől újra előadások legyenek a Budapesti Kamaraszínházban. A Művészeti Tanács vezetője lapunknak azt mondta: elkészültek a koncepciók, hogyan működtethető tovább a teátrum.
Budapest — Ahogy még nem láttuk Áder Jánost: bajusz nélkül, csupasz arccal. A köztársasági elnök ugyanis bajuszt visel azóta, amióta a Fidesz színeiben a politika porondjára lépett.
Budapest — Kihúzták Berki Krisztián (26) bölcsességfogát. Az Európa- és világbajnok tornász már a hét végi maribori Világkupa-viadalon is fogfájástól szenvedett.
Cegléd - Élményfürdőzéssel nyitotta az olimpiai felkészülést a női vízilabda-válogatott. A lányok Cegléden a Hotel Aquarellben kezdték el a másfél hónapos edzőtábort, a hotel wellnessrészlegében a gyógyvizet, a hullámmedencét és a pezsgőfürdőt is birtokba vehetik.
Budapest - Újabb főtiszt áldozata van a korrupciós botránynak. Hatala József országos rendőrfőkapitány június 1-jei hatállyal – indoklás nélkül – visszavonta Gulyás Imrének, a Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözés elleni főosztályvezetőjének vezetői kinevezését.
Herceghalom - Különleges tehetségeket választottak hétfőn A Szépségkirálynő-jelöltekből. A tizenkét döntőbe került lány közül Konkoly Ági (23) a legsportosabb, Cserháti Tamarának (20) van a legszebb arca és Kocsis Alexandra (23) mutat a legjobban bikiniben.
Budapest - Egyszerre kapott szívet és vesét Suhajda László (36). A tízórás műtét után az RTL Híradónak nyilatkozva elmondta, hogy az utolsó két hónap volt számára a legnehezebb. Az ez idáig műszívvel élő fiatalemberről korábban a Blikk is beszámolt.
Nyíregyháza - Fényes jövő előtt állt, tragikus módon mégis egy szemvillanás alatt ért véget az élete annak a kamasznak, aki mintegy 10 métert zuhant kollégiumi szobája ablakából. B. Ákos (16) holttestét hajnali négy órakor fedezte fel egy járókelő.
Budapest - Ismét együtt Schell Judit (39) és Csányi Sándor (36)! A két színész a Csak szex és más semmi című film 2005-ös sikere után ismét egy párt alakít a Thália Színház legújabb bohózatában.
Universal City — „És a legjobb bunyó nyertesei..." – mondta Charlize Theron (36) az MTV Movie Award díjátadó gáláján, és közben oldalra pillantgatott. Nézte, amint a hoszteszek felsegítik Michael Fassbendert (35).
Budapest - Ismét együtt Schell Judit (39) és Csányi Sándor (36)! A két színész a Csak szex és más semmi című film 2005-ös sikere után ismét egy párt alakít a Thália Színház legújabb bohózatában.
Budapest - Az igazi profik jól tudják, hogy a közönség látványos show-műsort akar látni, már nem elég, ha valaki feláll a színpadra, és gyönyörűen énekel.
A Megasztár győztese hétfőn megkapta annak az elektromos autónak a kulcsait, amit a műsorban nyert. Szüleivel boldogan vette birtokba a járgányt, ám egyelőre csak képzeletben vezetheti a kocsit.
Budapest — A Blikk megtalálta a műkörmösből lett nagybirtokost! Noha Pásztorné Jánosi Katalin (25) közösségi oldalán traktoros és szántó-vetős kép még nincs, annál több mutatós műkörmös fotó, lapunknak azt állította, hogy ért a gazdálkodáshoz.
Budapest - Hamisnak tartja a hölgyek rajongását Mészáros János Elek (42). A Csillag Születik idei szériájának győztese egyszerűen tudomásul sem veszi, hogy akadnak hölgyek, akik szívesen megismerkednének vele. Pedig szép számban lennének rá jelentkezők.
Budapest — Radics Giginek (15) külföldön kell szerencsét próbálnia! – állítja egyöntetűen Molnár Ferenc Caramel (30), a Megasztár második szériájának győztese, Liptai Claudia, a tehetségkutató műsorvezetője, valamint az egyik zsűritag, Mester Tamás.
Ugyanabban a pincében vesztette életét három személy Botoşani megyében, akiket mind egyetlen cél vezérelt: savanyúságot keríteni a sült csirke mellé - írja a Manna.ro.
A Budapesti Operettszínház 2012. június 18.-án - közönségszavatok segítségével -, először ítéli oda a Csillag Díjat, mellyel színházi évadát zárja le és egy díjátadó party keretében megnyitja az újat. A Nagymező utca zenés teátrum – mely évente mintegy félmillió nézőt fogad nagysikerű előadásaira – a Blikk olvasóinak segítségét kéri a szavazásnál.
A brit zenészlegenda és kedvese meglepő nyilatkozatot tett a sajtónak. A pár 15 hónapos, béranyától született kisfia, Zachary mellé szeretne egy játszótársat.
Harminc fok fölötti hőmérsékletek, égető nap, izzadás – valljuk be, a legmelegebb nyári napokon nem feltétlenül vágyunk a szexre. Aki mégis szívesen bújna ágyba partnerével, annak sem árt tisztában lennie néhány elkerülhetetlen jelenséggel.
Jogerősen életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte G. Ákost a Pécsi Ítélőtábla kedden kora délután, ezzel lényegében megerősítette az első fokon eljáró Pécsi Törvényszék határozatát.
Itt a nyár, kirándulni, utazni vágyunk. Ilyenkor töltjük a legtöbb időt a napon sütkérezve. Érdemes odafigyelni, a túlzott napozás a későbbiekben visszaüthet!
Öt bordája tört el Szaúd Mohamed al-Marzúki egyesült arab emírségekbeli sakkvezetőnek, akit szombatra virradó éjjel súlyosan bántalmaztak Szegeden - derül ki az arab ország The National című lapjának beszámolójából.
Kijev - Vetkőzéssel próbálják párjukat minél jobb teljesítményre ösztönözni az ukrán focistafeleségek az Európa-bajnokságon. A szurkolók nagy örömére a két középpályás, Oleh Huszjev (29) és Jevhen Konopljanka (22) kedvese, Oleszja, valamint Viktoria, s a csatár, Jevhen Szeleznyov (26) választottja, Alla megvált egy-két ruhadarabjától.