Szeged – Munkácsy vagy nem Munkácsy? – ezen tipródnak már egy évszázada a szakemberek, akik most eldöntötték: felderítik végre a rejtélyt, egyszer, s mindenkorra eloszlatják A főpap című festményt övező homályt.
Magyarország – 105 évet kell kibekkelnünk, míg ismét látható lesz a Földről, amint a Vénusz elvonul a Nap előtt. Úgyhogy most várjon csak türelemmel az, aki lemaradt az év csillagászati eseményéről!
Budapest — Tízmilliókat kaszáltak tavaly is a kormánytagok és az államtitkárok. Orbán Viktor miniszterelnök épp hogy a 42 fős mezőny első félében végzett: a kormányfő csak a huszadik legjobban kereső politikus volt.
Budapest - Még egy hónapja sem lépett a hivatalába, de már három, fideszes képviselő által jegyzett törvényt dobott vissza a parlamentnek Áder János, míg elődje, Schmitt Pál másfél év alatt egyetlen jogszabályt sem.
Budapest — Vége lehet a Bumerángnak. A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) bejelentette: a Neo FM közel 750 milliós adósságot halmozott fel, amelyet ha nem tud megfizetni, már a nyár folyamán elveszítheti sugárzási engedélyét.
Budaörs - A magyar fitmodellek világszerte a legjobbak, legyen szó amatőrök vagy profik közötti viadalról, illetve bármelyik szövetség égisze alatt hozzák is létre a rendezvényt.
Annak ellenére, hogy Fluor (25) az idei Bravo OTTO-n fantasztikus sikert aratott, a naptára tele fellépésekkel, néhányan igyekeznek egyre többet tenni azért, hogy egy-egy városban ne állhasson közönség elé. Nemrég Csongrádból próbálták kitiltani, de Egerben is felszólaltak már azért, hogy többé ne lépjen színpadra.
Budapest - A magyar fociklubokat sem kerülte el a válság, az mfor.hu gazdasági internetes szakportál éves elemzéséből kiderül, a 2011-es esztendő csapatainkat is megviselte.
Mogyoród - Megrendítette az egész autósportot, így a Forma–1-et is Frank Tamás (†65) halála. A nemzeti szakszövetség és a Hungaroring Sport Zrt. alelnöke nagy tiszteletnek örvendett, komoly befolyással bírt.
Budapest - Rózsaszín szemüvegen keresztül szemléli a világot Metzker Viki (24). Az egykori nyuszilány az idei Playmate of the Year versenyzőivel fogatott klipet.
St. Julians (Málta) — Hiába próbál végső búcsút venni családja Csabától (†41), a rejtélyes körülmények között elhunyt férfiról még az sem derült ki, hogyan halt meg.
Budapest — A börtön kapuján kilépve Földesi Szabó László (55), a sikkasztással vádolt exzsaru alig várta, hogy átölelje feleségét, Rózsát, és újra apja lehessen kislányának.
Vasad — Egész nap csörgött a telefonja tegnapi címlaplányunknak! Piróth Petrát (25) hajnalban ébresztette az első gratuláció, néhány perccel később pedig már aláírást is kértek tőle.
Budapest-Tárnok - Zalatnay Sarolta (63) valószínűleg elfelejtett szólni a hónapok óta beharangozott életrajzi filmje rendezőjének, Koltay Gábornak és a pénzügyi hátteret biztosító producer cégnek egy apróságról: a produkció jogait 11 évvel ezelőtt az Artisjus Jogvédő Irodában aláírásával hitelesítve jegyezték be közösen egykori menedzserével a kettőjük nevére.
Budapest — Csókjelenetet vállalt Havas Henrik az m1-en futó, Marslakók című tévésorozatban! A dolog pikantériája, hogy a 62 éves Tanár úrnak a nála 39 évvel fiatalabb Marenec Fruzsinával (23) kellett intim helyzetbe kerülnie. Vagyis kellett volna, Fruzsina ugyanis kibújt a csók alól egy színházi „álcsókkal"...
Nem aprózza el az esküvőjét a brit Susanne Eman (33), legalábbis ami a menyasszonyi ruhát illeti. A kétgyermekes édesanya hivatalosan is a világ legkövérebb arája szeretne lenni.
A pornókirálynő, Jenna Jameson úgy néz ki, nem bírja elviselni, ha valaki valamiben jobb nála. Ezért úgy döntött augusztusban, Franciaországban 999 nővel és férfival fog lefeküdni egyetlen nap alatt, és megdönti Lisa Sparxxx rekordját, aki 2004-ben 919 személyt elégített ki - írja a Manna.ro.
Glasgow - Elütött, majd több száz méteren át tolt maga előtt egy kétségbeesett járókelőt az a nő, aki egy boltból menekült a biztonsági őrök elől Angliában.
Holladay – Börtönviselt pedofil pályázott meg egy állást az egyik amerikai iskolában – és az ottani törvények szerint el is vállalhatja a munkát, ha megnyeri.
Magyarország - Újra útnak indult hazánk legnagyobb utazó nagycirkusza. A Magyar Nemzeti Cirkusz porondján a szokásosnál idén még több állat produkciójában gyönyörködhetnek kicsik és nagyok egyaránt.
A házilag kevert limonádé finomabb, egészségesebb és olcsóbb is, mint a gyári üdítők, ráadásul egyszerűen megunhatatlan, hiszen rengeteg variációban elkészíthető. Különféle gyümölcsökkel akár tízóraira, uzsonnára vagy könnyű desszertként is fogyasztható a ránk váró forró napokon. Íme néhány receptötlet Huszár Tamástól, a kecskeméti Bagatell Étterem üzletvezetőjétől
Budapest - 5194 grammot nyom és 35 centiméter az átmerője. A Predator névre keresztelt szörnyeteg, ami minden bizonnyal Magyarország legnagyobb hamburgere, másfél órás vajúdás után született meg Regölyi Péter (31) konyhájában.
Szó szerint, és átvitt értelemben is három új dimenzióval bővült a Sötét zsaruk harmadik szélesvásznú kalandjának összhatása, amely máris hatalmas siker az egész világon
Wellington – A világ leggyilkosabb vízeséseit hódítja meg kajakjával egy vakmerő trió, a vadvízi evezősöket pedig egy profi fotós kíséri el hajmeresztő kirándulásaikra.
Szeged - Egy nagy kék lavórban vittek be négy kis sakált április 22-én a helyi vadasparkba. A kölyköket az erdőben találták, és feltehetően egy vadász végzett szüleikkel.
London – Hatalmas botrány vet árnyékot II. Erzsébet uralkodásának gyémántjubileumára. A nagyszabású ünnepségsorozat egyik eseményén egy olyan vendég bukkant fel, akinek semmi keresnivalója az uralkodó család környezetében.
Montreal - Mark Webber (36) szárnyal – és nem csak a boldogságtól. A Red Bull Racing Forma–1-es autóversenyzője nem csak azért örül, mert a legutóbbi, a monacói futam győzteseként várja a hét végi Kanadai Nagydíjat.
Budapest - Úgy látszik, a magyar főváros ideális helyszín filmforgatásra! Nemcsak Bruce Willis készíti nálunk a legújabb szupermozit, hanem az egyik üdítő gyártó is Budapestet választotta.
Budapest - Bombázó a pályán! A Blikk szépe-választás 2011-es győztesének, Larion Zoénak (29) remek a gömbérzéke. Már napok óta focilázban ég, s mint azt bebizonyította fotózásunkon, bikiniben, mezítláb is jól bánik a labdával.
Szigetszentmiklós – Bizarr véletlen vagy kegyetlen tréfa? Egy halott férfit akartak kilakoltatni csütörtökön, Szigetszentmiklóson. Bár Pécs János (†54) novemberben tragikus körülmények között életét vesztette Mongóliában, özvegyének Katalinnak most még a ügyintézőkkel is meggyűlt a baja.