A konzervatív Új Demokrácia (ND) párt nyerte meg a vasárnapi görögországi parlamenti választást, s közös kormányt alakíthat más Európa-párti politikai erőkkel.
Kitört a vakáció, aki csak teheti, a Balaton vagy a Velencei-tó felé veszi az irányt. Az idegenforgalmi szakemberek szerint a magyar tengerhez idén 80 százalékban hazai vendégek érkeznek.
Idén csak azok az önkormányzatok pályázhattak a nyári étkeztetés támogatására, amelyek meleg ételt tudnak biztosítani, és 30 százalékban magyar kistermelőktől veszik az élelmiszereket.
Ki gondolná, hogy egy punkegyüttest népszerűsítő, egyszerű ruhadarab egy szép napon hetvenezer forintot is megérhet? Nos, a tulajdonosa is csak a saját kárán tudta meg, hogy van ilyen.
Négy embert behálózott korábban a thaiföldi bujkálásából hazatért E. Gábor. A férfit a zsaruk azzal gyanúsítják, hogy milliókat nyúlt le olyanoktól, akikkel netes társkeresőkön ismerkedett.
Szombaton háromtól a múzeumkertben közösségi zenés irodalmi, játszó- és kézműves műhely nyílik, ahol tánc-, játék- és énektanítás, hangszerbemutató, fáklyakészítés a program.
A kép évekig világos, előre kiszámítható volt: a kém-, kaland- és romantikus regényekre specializálódott írók évente egy művet alkottak, és ezt mindenki elegendőnek tartotta.
Benedek Nikoletta kapta a világbajnoki címet a fitneszmodell kategóriában a Padovában megrendezett Wabba testépítő- és fitnesz-világbajnokságon. A debreceni lány mindennap edz.
14 éves kora óta sminkel, és soha nem mosta le a festéket az arcáról a 20 éves lány. Az első festék nélküli alkalomnál megdöbbentek a bőrgyógyászok is.
Két győzelemmel, egy vereséggel nyolc között folytatja az Eb-t Portugália, amely hazaküldte a torna favoritjának tartott vb-második Hollandiát, miután 2-1-re nyert ellene vasárnap este.
Sári Évi egy, Kucsera Gábor pedig legalább két gyermeket vállalna. A pár ezenkívül minden másban egyetért közös jövőjüket illetően. Együtt, de jegygyűrű nélkül szeretnének megöregedni.
A legtöbb párnak problémát jelent fenntartani a házasélet örömeit azután, hogy gyermekáldás érkezik. Főleg, ha ágyukat megosztják a babával. A svéd nők harmada azonban nem aggódik túl sokat a kérdésen: a gyerekkel az ágyban is szexelnek a párjukkal, ha úgy tartja kedvük.
A Ford új, 1 literes EcoBoost motorja – amely idén mutatkozott be a Focusban – elnyerte az “2012-es Év Nemzetközi Motorja” címet. A kisméretű, háromhengeres high-tech motor, kitüntető címét 35 ország 76 szakújságírójának köszönheti
Az ENSZ szíriai megfigyelőcsoportjának vezetője követelte a harcoló felektől, hogy tegyék lehetővé a nők, a gyerekek és az idősek kimenekítését az ostromlott Homsz városából.
Nyugodtan eszegetheti már Martin Weinek a szendvicsét, nem kell tartania tőle, hogy Rex felügyelő ellopja tőle. A sikersorozat színésze Burgenlandban él, pár kilométerre a magyar határtól.
Csaba László szerint jogos a Költségvetési Tanács kritikája, amikor megjegyzi: a jelenleginél rosszabb forgatókönyvre is fel kellene készülnie a költségvetés tervezetének.
Azt mondták neki, csak hónapjai vannak hátra, ezért a 69 éves férfi elköltötte megtakarításait, hogy kiélvezze utolsó napjait. Amikor felélte vagyonát, közölték vele hogy mégsem beteg.
Július 1-jétől saját zsebből kell kipótolniuk a lakbért az extra igényekkel fellépő ferencvárosi futballistáknak, mert a klub – okulva a múltból – nem akarja felesleges kiadásokkal terhelni a büdzsét.