Elbocsátották az állásából azt a szakértőt, aki a fejlesztési minisztérium képviseletében egy pénteki vasúti egyeztetésen – az arról nyilvánosságra hozott videó szerint – többek között vonalbezárások lehetőségéről beszélt – írja az index.hu.
Ha egy nő teherbe akar esni, szexel – ennél egyszerűbben ezt nem is lehetne megfogalmazni. Mi a helyzet azonban akkor, amikor már úton van a gyermek? Cikkünkben megpróbáltunk mindent összefoglalni, amit a terhesség alatti szexről tudni kell.
Montreal - „Nyomtam a gázt, ahogy bírtam" – így foglalta össze kanadai versenytaktikáját Lewis Hamilton (27). Mi tagadás, a McLaren brit pilótájának húzása tökéletesnek bizonyult: megnyerte a montreali Forma–1-es futamot, és átvette a vezetést a világbajnoki sorozatban.
Poznan - Sapkát húzott és csókot is kapott a labdarúgó-Európa-bajnokságon Slaven Bilic (43). A horvátok szövetségi kapitánya mindent megtett azért, hogy csapatához hasonlóan ő se fázzon rá az írek elleni nyitómeccsre.
Varsó – Készenlétben, sőt harckészültségben áll a lengyel főváros! Kedd este ugyanis a labdarúgó-Európa-bajnokság egyik házigazdája Oroszországgal találkozik, ami a pályán kívül is az egyik legtüzesebb csatának ígérkezik.
Bundabotrány ide vagy oda, az olasz labdarúgó-válogatottat nem zökkenti ki semmi. Az 1982-es világbajnokság előtt töltötte le fogadási botrány miatt kétéves eltiltását Paolo Rossi. A csatár gólkirály lett a tornán, Itália pedig megnyerte a vb-t.
Doneck - Az asszony viseli a nadrágot Roy Hodgson (64) családjában. Az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya bevallotta, náluk a legtöbb fontos kérdésben felesége, Sheila (60) szava dönt.
Magyarország - Hálapénzt kért előre egy orvos mandulaműtétért, és csak azután mutatott érdeklődést kis páciense iránt, miután megkapta az összeget – ezt állítja a gyerek édesapja.
Budapest - Tényleg szuper lesz az idei nyár! – lelkendezett Jetzin Vivien (19), miután 200 ezer forintos üdülési utalványt nyert a Blikk Bumm játékunkon.
Nickelsdorf - Nem csinált túl jó reklámot a magyar munkaerőnek két fiatal honfitársunk Ausztriában: a rendőrség azzal gyanúsítja őket, hogy ellopták a Limp Bizkit együttes egyik gitárját a burgenlandi Nova Rock fesztiválon.
New York - Teljesen kiégett Robert De Niro (68) manhattani lakása, szerencsére a világsztár épp nem volt otthon, külföldön forgat. A tüzet állítólag a zárlatos elektromos ruhaszárító gépe okozta.
Doneck - „Nem tudok várni a mérkőzésig! A csapatunk készen áll! Sok sikert a keretnek, remélem, győzünk!” Wayne Rooney (26), az angol labdarúgó-válogatott sztárja négy órával a franciák elleni csoportmérkőzés előtt már meccslázban égett.
Budapest - Hiába a Blikk cikkei, ismert jogászok egyértelmű álláspontja, Pleschinger Gyula adó- és pénzügyekért felelős államtitkár hallgat a havi 300 ezer forintos fizetéséről. Lapunk ezért úgy döntött, összeférhetetlenségi eljárást kezdeményez a parlament mentelmi bizottságánál.
Budapest - Hiába adta el cégét ez év februárjában Kovács Lázár (37), nem változtatott a bíróság a korábban megítélt gyermektartás-fizetési kötelezettsége alól.
Magyarország - Bár nem brit kutatók jöttek rá, de talán mégis igaz, hogy mióta egyre több traffipaxot állítanak fel az utak mellé, az emberek kreativitása jóval aktívabb Magyarországon.
Budapest - Talány, hogy mitől lett rosszul többtucatnyi gyerek a XX. kerületi Nagy László Általános Iskola és Gimnáziumban: 30 diák fejfájásra, hányingerre panaszkodott.
Különös meglepetéssel kedveskedik egykori villatársának VV Fecó. A ValóVilág 5. dumagépe szolgáltatja ugyanis a talpalávalót VV Eszter július eleji lakodalmán.
Budapest - Agykontrollal gyógyítja magát a Quantum XXL oszlopos tagja, Horváth Zoltán (30), aki nem hajlandó felhagyni a tánccal, annak ellenére, hogy az egészsége a tét, és óriási fájdalmakkal küszködik.
Dallas - Meztelenkedéssel és sok új szereplővel tér vissza a Dallas! A 80-as évek sikersorozatában persze régi arcokat is újra láthatunk, így Bobby és Cliff Barnes mellett Jockey Ewing is szerepet kapott.
Budapest - Bomba jó üzletet kötött a XI. kerületi szakrendelők igazgatójának cége a XII. kerületi önkormányzattal. Kóti Tamás vállalkozása 4 forintos négyzetméteráron bérelhet telket Budapest talán legszebb részén, sőt hét és fél évig még azt sem kell fizetnie – derül ki a birtokunkba került szerződésből.
Budapest – Félve érkezett meg a Magyar Plasztikai Sebészeti Központba hétfő délután VV Kinga. Ahogy arról korábban a Blikk beszámolt, a ValóVilág egykori szőkeségének újra kés alá kellett feküdnie.
Budapest - Információink szerint vádalkut kötött néhány drogdíler az éjszaka császáraként elhíresült Vizoviczki László ügyével kapcsolatban. Az évtized korrupciós ügyében főrendőrök is érintettek.
Budapest - Különleges társasága volt a Blikk egyik olvasó-riporterének a napokban az egyik budai buszjáraton. Olvasónk arra lett figyelmes, hogy a járművön együtt utazik Sólyom László (70) volt államfővel.
Budapest - Újabb lakhatási támogatásával trükköző képviselőre bukkant a Blikk! A fideszes Mágori Józsefné (60) annak ellenére veszi fel a havi 116 ezer forintos támogatást, hogy nemcsak a választókerületében, Makón, hanem Budapesten is van egy lakása.
Tiszalök - Bár a legszegényebb rabok egyike Damu Roland (38), mégis ő lesz a legnagyobb király a börtönben: miután a jövőben ő osztja az ételt rabtársainak, még azok is kedvesek lesznek vele, akik amúgy nem haverkodnának.
Budapest – Úgy tűnik, Németh Kristóf (36) távozása egy kisebb lavinát indít el a Barátok köztben: a Blikk információi szerint további négy szereplő tűnik el a legkedveltebb magyar sorozatból.
A 40 éves floridai nő azért találkozott a férfival, hogy átvehesse tőle közös gyermeküket. Roosevelt Mondesir (52) hajnali 3 órakor tűnt fel a találkozó helyszínéül választott éjjel-nappali előtt, a gyerek nélkül. Kiszállt fehér Jaguárjából, majd egy kanna gázolajat öntött a meglepett nőre.
Otago - Tévedésből kioperálták egy idős nő állkapcsának nagy részét Új-Zélandon – a laborban ugyanis összecserélték a mintákat, és azt hitték, rákja van.