A gyásztól megrészegült hozzátartozók extrém kérésekkel zaklatják a patológián dolgozókat. Ki anyagi hasznot remélve, ki érzelmi alapon fordul bizarr kívánságával a boncmesterekhez.
Zsenik, géniuszok, a művészet, a sportvilág vagy a tudomány ünnepelt sztárjai. Vajon utódaik öröklik-e a korszakos tehetséget, vagy a zsenialitás a semmiből jön és a semmibe vész?
Dzsudzsák Balázs parádéjának köszönhetően a Dinamo Moszkva 3-2-re nyert a városi rivális Lokomotiv ellen. A Dinamo végre megszerezte első győzelmét a bajnokságban.
Keleti Andrea nosztalgiával gondol vissza egykori balatoni élményeire, így felpakolta gyermekeit, és férjével együtt Siófokon, egy ötcsillagos apartmanban töltötték az utolsó fülledt nyári napokat.
Hét Amerikában született, különösen veszélyesnek tartott bűnözőt keres az FBI belső terrorizmus vádjával. A körözés történetében egyedülálló módon a rettegett hetes öt tagja nő.
Vajon talpra áll-e Vajda Attila? Az olimpián hatodik helyen végzett kenus edzője szerint ehhez kemény munkára lesz szüksége, hiszen új klasszis született a német Sebastian Brendel személyében.
Gyémánt jubileumi koncertje után még Erzsébet királynővel is összebarátkozott Will.I.am. A színesbőrű énekes óriási népszerűségre tett szert amióta zsűritagként szerepel a The Voice-ban.
Brett Cohen és barátja, Edward Strum felbérelt két testőrt, hat fotóst, három kameramant, és lefizettek nyolc-tíz leányzót, hogy sikongatva eredjenek Brett nyomába.
Ez aztán a síron túli szeretet! Indonéziában, egy aprócska faluban minden harmadik évben kiássák az elhunyt családtagokat, csak hogy újra együtt lehessen az egész família.
Visszavonul Victoria Pendleton brit kerékpáros, aki Londonban egy arany- és egy ezüstéremmel zárt. Döntésének oka az, hogy a szigetországi kerékpárostársadalom nem fogadta el, hogy az edzője a kedvese.
Katherina Jenkins énekesnő tagadta, hogy viszonya lenne David Backhammel, pedig a sztárfocista állítólagos hűtlenségére is ő hívta fel a figyelmet azzal, hogy cáfolgatni kezdte azt a Twitteren.
Andreas Pavel német feltaláló végre jogosan tudhatja magáénak a walkman feltalálója címet. A férfi huszonöt éven át állt perben a Sonyval, amit végül megnyert és több millió dollár kártérítést kapott.
Pénzügyi összeomlás, éhezés, globális háborúkhoz vezető társadalmi konfliktusok. Ez vár az emberiségre, ha a gazdaságban az állandó növekedést hajszolja – állítják a Zöld mozgalmak legújabb ágának aktivistái, és azt hangoztatják: az emberiség egyetlen esélye a „nem növekedés”.
Még nem elég szuper Mario Balotelli. Pedig Roberto Mancini, a Manchester City edzője szerint idén már nagyon oda kell tennie magát a játékosnak, az Eb-n szerzett érdemekből nem lehet megélni. De minden hiába, Balotelli csak nem akar – vagy tud – megváltozni.
Hatalmas izgalmat generál az augusztus elején a vörös bolygóra küldött Curiously Rover robotfelfedező. A képeken, amelyeket a Földre küld egyre több rejtélyes dolog bukkan föl, lelkes amatőrök és izgatott kutatók próbálják megfejteni, vajon mi lehet a képeken. Legutóbb egy beazonosíthatatlan lény maradványát vélték fölfedezni.
Budapest - Megmentette egy nő életét a minap Völgyi Zsuzsi (32)! A népszerű Romantic egykori énekesnője egy vadidegen, földön fekvő asszony segítségére sietett az utcán, aki eszméletlenül, iszonyú görcsök között vergődött az úttesten.
Miközben az ember ösztönösen retteg a vadállatoktól, akadnak, akik nemhogy a közelükbe merészkednek, de akár még velük is élnek hosszabb-rövidebb ideig. Egy amerikai professzor medvék bizalmába férkőzött, magyar etológusok pedig farkaskölyköket fogadtak be a lakásukba.
Szigetújfalu - Büntetőexpedíciókat indíthattak egykor a római légiók abból az erődből, amelynek elsüllyedt maradványaira búvárrégészek bukkantak a Duna bal partja mentén.
Varsó – Fura hobbija van S. A. Wardegának, egy amatőr lengyel filmesnek. A férfi ugyanis egy Pókember-kosztümbe öltözve „terrorizálja" Varsó lakosait, miközben a munkatársai az inkább gyerekes csínytevésekre hasonlító akcióit filmre is veszik.
Ahogy arról a Bors már beszámolt ezen a hétvégén az Operettszínház társulata Bajára költözött. A színészek tegnap este még el tudták játszani a Miss Saigon című musicalt, a mai napon azonban az előadás elmarad.
Baltimore – Még csak középiskolás, de Jack Andraka (15) máris nagyot alkotott. Mondhatni, forradalmasította a rosszindulatú daganatos betegségek felismerését.
Remek formában játszik a magyar csatár a norvég bajnoki aranyéremért küzdő csapatában. A focista a legutóbbi fordulóban, a Lilleström ellen (3-3) két gólt szerzett. Ezzel nyolc találatot jegyez a bajnokságban, és ugyanennyiszer volt eredményes a kupában.
London — Halálosan megfenyegették Katherine Jenkinst (32). A walesi énekesnő néhány napja azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy saját Twitter-oldalán tagadta állítólagos viszonyát a britek kedvencével, David Beckhammel (37).
Budapest — Kökény Roland (36) nem csak a vízen találja fel magát. Az olimpiai aranyérmes sportoló kezében a metszőolló vagy a fakanál is olyan jól áll, mint a kajaklapát. A londoni játékokon a párosok 1000 méteres viadalán Dombi Rudolffal (25) első helyen végző versenyző szabadidejét szívesen tölti a konyhában vagy éppen a kertjében.
A Ford nem viccel. Ha a fejükbe veszik, hogy valami egyedit, eddig soha nem látottat alkotnak, akkor meg is csinálják. A konkurenst lelépték, de B oszloppal nem lenne ugyanilyen jó a B-Max?
Pattaya — Megmérgezhették Thaiföldön azt a magyart, akinek a holttestére a múlt héten találtak rá bizarr körülmények között egy pattayai vendégházban nem sokkal azután, hogy valószerűtlen időpontban, hajnali öt óra tájban bejelentkezett.
Balatonkenese — Így néz ki, így viselkedik egy kiéheztetett oroszlán? – kérdezte a könnyeivel küszködve Schneller László Perinyó (60), miközben Mariusz, a négyéves hím nagymacska szájába tette a kezét.
Budapest — Nem mindennapi szenvedély fűti Serkédi Gabriellát (23): az egyetemista lány alig várja a hétvégéket, amikor feszülős forrónadrágba bújva pózolhat az autós és motoros versenypályák szélén.
Budapest — Saját kutyája marta meg Németh Lajos (61) kézfejét! A TV2 időjósát egy szerencsétlen balesetnek köszönhetően harapta meg Emil, a 13 éves alaszkai malamut.