Meg kell kezdeni egy olyan törvény előkészítését, amely a közszolgáltatókról szól, annak érdekében, hogy "a szolgáltatók valóban szolgáltatóként dolgozzanak, és ne pedig hatóságként" - közölte a Fidesz-KDNP gyulai frakcióülése után, csütörtökön Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője.
29 afrikai és közel-keleti országban a 15 és 19 éves kor közötti lányok 36 százaléka, míg a 45 és 49 éves kor közötti nők 53 százaléka él megcsonkított nemi szervvel.
A Hankook beszállítóinak több mint háromnegyede magyarországi cég, ráadásul a vállalat folyamatosan bővíti a magyarországi beszállítói körét, így közvetett módon egyre több magyar ember számára biztosít munkalehetőséget - közölte.
Elege van a felhajtásból Baukó Évának, és elérkezettnek látja az időt, hogy új fejezetet nyisson az életében. Harmincadik születésnapján egy kortyot sem iszik.
Észak-Korea azzal fenyegetőzik, hogy kiüríti és katonai zónává változtatja Dél-Koreával közösen üzemeltetett keszongi ipari övezetét, ha Szöul ott is érvényt akar szerezni a Phenjan elleni ENSZ-szankcióknak.
Kiskutyákat talált egy állatbarát Barcs és Drávaszentes között az erdőszélen. Az öt állatot egy dobozba tette bele valaki, amelyen a címzett - egy vízvári vállalkozás -, és a feladó - egy székesfehérvári cég - neve is szerepelt.
Vélhetően krokodil támadt a 68 millió évvel ezelőtti repülő őshüllőre, melynek maradványait a Sebes folyó medrében, Lámkerék (Lancram) közelében találták meg.
A Társaság a Szabadságjogokért szerdán azt közölte: a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen úgy döntött, mindenki számára megismerhető a TV2 és az RTL Klub frekvenciahasználati szerződése, amelyet a NMHH Médiatanácsával kötöttek.
A mulatós zene nagyágyúinak hatalmas rajongótáboruk van, életükről azonban keveset tudunk. Ma Sláger Tibót, a mulatós műfaj legnagyobb slágergyárosát mutatjuk be.
A nagyszabású, 150 fotóportrét bemutató kiállítás valóságos arcképcsarnokát adja az 1916 és 1968 közötti időszak hírességeinek, hollywoodi sztárjainak és vezető értelmiségijeinek.
Eddig jellemzően tulajdonszerzésért cserébe adott pénzzel mentették az államok a bankokat, kérdés azonban, hogy megéri-e így cselekedni - mondta Csath Magdolna közgazdász.
Felhívásunkra sorra érkeznek a romantikus szerelmi történetek. Van, akiknek a véletlen, másoknak a türelem segített, de az internet és a sorsszerű találkozások is szerepet játszottak a kapcsolatok indulásában és a boldog folytatásban. Az írásokat beérkezési sorrendben közöljük.
Klaus szerint a csehszlovák korona kettéosztása arra bizonyíték, hogy egy ilyen rendkívüli lépést is meg lehet tenni katasztrofális következmények nélkül.
Életmentő műtétnek köszönheti, hogy végre tud mosolyogni egy brit gyerek. A kislány egy óriási daganattal született, ami megkeserítette élete első éveit. Amióta az eszét tudja elviselhetetlen fájdalomban kellett élnie.
Visszautasították a Metropolitan múzeum meghívását és nem engedik New Yorkba szállítani a zsidóság történetének egy részét elbeszélő, hatszáz éves szent könyvet a boszniai műkincsvédelem illetékesei.
A 2014-2020-ban rendelkezésre álló keret 60 százalékát közvetlen gazdaságfejlesztésre, 40 százalékát pedig ágazati fejlesztésekre szeretné Magyarország fordítani.
A nemzetgazdasági tárca államtitkára a Világgazdaság című napilap konferenciáján emlékeztetett arra, hogy Magyarországon a 2000-es években volt növekedés, de az együtt járt az adósság bővülésével.
Visszatért a pályákra Rafael Nadal. A világranglista ötödik helyére csúszott teniszező újra felérhet a csúcsra, ám aligha a régi dicsőség helyreállítása, sokkal inkább az újabb győzelmek érdeklik.
Mindkét jelentés a világörökség-bizottság ajánlásai alapján mutatja be a 2011 óta történteket, tájékoztat a világörökségi helyszínhez kapcsolódó eseményekről.
Hosszú hónapok után végre nyilvánosság elé állt Csézy és milliárdos barátja, Szabó László. A férfi valódi támasz az énekesnő életében. A hatóanyag-kutató kapcsolatukról mesélt.
A Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön publikált adatai szerint tavaly decemberben 7,6 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene az egy évvel korábbihoz képest.
Az Európai Központi Bank kormányzótanácsa a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott a 0,75 százalékos euróövezeti alapkamaton kamatdöntő ülésén.
Bogsch Erik vezérigazgató budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy Magyarországon várhatóan 2013-ban is tovább csökken a forgalom, itt az árbevétel 5-10%-os visszaesésével számol a cég forintban.