Újra lesznek dzsesszprogramok a felújított Kossuth Klub Múzeum utcai épületében, a Muzikum Klubban: két sorozat is elindul, az egyik a műfaj elektronikus vonulatával várja a közönséget, a másik néhány neves dzsesszista apát és fiát mutatja be.
Nyilatkozatban szólította fel Tőkés László európai parlamenti képviselő Victor Ponta miniszterelnököt, vessen véget a felfokozott magyarellenes, idegengyűlölő kampánynak, és ne vezesse ki országát Európából.
A szocialista párt olyan javaslatok kidolgozásába kezdett, amelyek figyelembe veszik a rászorultságot - mondta a pártelnök. A Fidesz szerint az MSZP-nek lett volna lehetősége a családok terheinek csökkentésére.
A címeres magyar zászló használata miatt négyezer lejes (266 ezer forint) bírságot szabott ki a székelyföldi Csíkmadaras polgármesterére Hargita megye prefektusa.
Kaparós sorsjegyet vásárolt egy brit férfi, és nagyon megörült a jackpotnak. Mikor be akarta váltani, kiderült, hogy nem nyerő a sorsjegy, csak a vízjel miatt hitte azt a kedves vásárló.
A tárgyaláson Angela Merkel német kancellár, Francois Hollande francia köztársasági elnök, David Cameron brit, Mario Monti olasz, valamint Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök vesz részt.
Az átváltozás - Kafka e művéből mintegy másfél órás színpadi adaptáció készül, amelyet február 19-én mutat be a szekszárdi teátrum német nyelven, magyar szinkronnal.
Az ISD Dunaferr Zrt. változatlanul középtávú foglalkoztatási megállapodásra és konstruktív együttműködésre törekszik a kollektív szerződés kötésére jogosult szakszervezetekkel.
Egy cég telephelyén pszichoaktív anyagokat tartalmazó színes tablettákat, porszerű anyagokat, valamint az ezek előállításához szükséges tablettázógépet, darálót, szitát és betonkeverőt találtak a dabasi nyomozók.
Az egykori glammodell, Jodie Marsh, előszeretettel mutogatja meztelen vagy alig felöltöztetett testét az internet népének. Most egy különleges tanga fotóval örvendeztette meg rajongóit.
Bizarr támadássorozat indult egy Manchesterhez közeli brit városban. Egy vélhetően elmebeteg férfi fiatal lányokat sokkol azzal, hogy spermát önt a ruhájukra vagy az arcukba.
idén áprilisban is megrendezik a százéves budapesti házak nyitott hétvégéjét, a részt vevő épületekben a házat és a lakóközösséget bemutató sétákat tartanak az önkéntesek, vagy pikniket, házi koncertet, esetleg kiállítást szerveznek a látogatók számára.
Új irányelvtervezetet ismertetett csütörtökön Neelie Kroes digitális területért felelős biztos, Cecilia Malmström belügyi biztos és Catherine Ashton, az Európai Unió külpolitikai főképviselője.
A VOSZ elnöke a megbeszélések során hangsúlyozta, hogy hazánk elkötelezett a két ország közötti együttműködés elmélyítése, a kapcsolatok sokoldalú fejlesztése mellett.
Budapest — „Nem indítottunk támadást Komár László özvegye ellen" – reagált csütörtöki cikkünkre dr. Landes Judit, a korábbi feleség ügyvédje, aki mellesleg az énekes előző házasságából származó fiát, Komár Balázst (31) is képviseli a kibontakozó hagyatéki ügyben.
Hónapokig nem volt barátnője a modellek leghíresebb hollywoodi hódolójának. Ez már tényleg nem mehetett így tovább, különösen, hogy a kifutókon feltűnt egy olyan ragyogó szépség, mint a magyar Palvin Barbara.
Komoly nehézségekkel indult az idei év Varnus Xavérnak (48), de ennél rosszabb már nem lehet, miután nyolcvankét éves édesapja az intenzív osztályra került. A művész meghatódva mesélt a történtekről.