Némileg visszatetsző módszerhez folyamodott egy műsorban Arje Deri, az izraeli Sasz párt elnöke, belügyminiszter azért, hogy könnyezve gyászolhassa elhunyt harcostársát, a pártja szellemi vezetőjét, Ovadia Joszef rabbit. a különös esetről most került elő egy videó.
Jó nap volt ez is, a holnapban sincs okunk kételkedni. Mára köszönjük, holnapra kérjük a figyelmet, szép álmokat minden Rendes Embernek. (Én egyébként bírom a Unitedet.)
Magyarország – Van, ahol már vízben állnak az ártéri házak, sok helyen a hordalék okoz nagy gondot. Az országban éppen ezért másodfokú árvízkészültség lépett életbe több folyón is.
Mi a legszínvonaltalanabb termék, ami mellett magyar emberek képesek lennének népnemzetileg kiállni? Passz, viszont kiderült, ki lesz az utolsó magyar, aki lekapcsolja a villanyt.
Anglia - Teljesen pucéran takarítja a férfiak házát, mégsem érzi magát egyszerű szexuális tárgynak. Ráadásul annyira sikeres, hogy már egész céget alapított erre az "iparágra", és egy csomó meztelen alkalmazottja van.
Most még istenes +3 fok van Budapesten, de ezzel nagyjából el is értük a napi maximumot. Magyarán, ennél ma már csak hidegebb lesz, éjjel konkrét mínuszok jönnek. És ez még csak a kezdet, szerdán és csütörtökön akár mínusz 7-mínusz 9 fok is lehet éjjelente. Üröm az ürömben, hogy nagyjából egy képzeletbeli Debrecen-Pécs vonaltól délre esik is. A csapadék napközben havas esővé alakulhat,…
Az energiaitalok gyártói viszont addig-addig csökkentették a taurin- és koffeintartalmat, amíg 40 forintra faragták le a literenkénti 250 forintos adót.
A Szabadság téri szovjet emlékműhöz közel, az Október 6. utcában. Őszre készülhet el 451,5 millió forintból, amiben már az avatóünnepség költségei is benne vannak.
A legnagyobb brit diszkont légitársaság nagy ütemben bővíti budapesti hálózatát: mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy a tavalyi két új úticél – Velence és Lyon – után ismét új járatot hozott a magyar fővárosba.
Az eddig legkomolyabb felmérést vették fel a magyarok jövedelmi helyzetéről, így most már tudjuk, hogy négyszer kellene gazdagabbnak lennünk, hogy felzárkózzunk az átlagos európai szintjére.
Komolyan kiakadt Facebook oldalán Orosz Barbi, mégpedig egy fehérneműmárka reklámkampánya miatt. A reklámban egy fotón egy lány, fehérneműben, egy ágy szlén ülve várja a valentin napot. Orosz Barbi szerint a modell 12 éves lehet.
"Mindannyiunk felelőssége és kötelessége fordítani az értékválságon" - jelentette be Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár.
Újabb pofon a francia jobboldalnak néhány hónappal az elnökválasztás előtt: a volt államfő nem úszhatja meg a bűnvádi eljárást 2012-es illegális kampányfinanszírozási botrányában.
Haha, nem is tévedhetnél nagyobbat! Most például felállványozták a világ legbonyolultabb, ötödik generációs vadászgépek irányítószoftverénél is összetettebb vezérlési rendszerű óráját, ami bármikor képes bármilyen időt mutatni.
gyászol a 100 tagú cigányzenekar: hosszan tartó súlyos betegség után, ma hajnalban, 67 éves korában elhunyt Puporka András, a zenekar szólamvezető klarinét szólistája.
A héthónapos terhes nőt éjjel kettőkor vitték be, de csak reggel nyolckor kezdték el kihallgatni. A ruházatát a folyosó vizsgálták át, nem pedig zárt helyiségben. Hét évvel a történtek után a bíróság minap félmilliós kártérítést ítélt meg a Helsinki Bizottság ügyfelének. Az ítélet nem jogerős.
Villámárvíz alakult ki Gánton, ahol a környező mezőgazdasági- és erdőterületek az átfagyott talaj miatt nem képesek elnyelni az esőt. Ebből baj is lett a napokban, a székesfehérvári hivatásos, a járási mentőcsoport keretein belül tevékenykedő csákvári önkéntes tűzoltók és a település által biztosított emberek dolgoztak a károk mérséklésén, ez látható fenti galériánkban.
Nicolas Cage fiát letartóztatták a rendőrök ittas vezetés miatt miután elmenekült a rendőrök elől, levert néhány közúti jelzőtáblát és autójának egy gumiabroncsát is elhagyta.
Budapest – Órákig felvenni sem tudták Marika nénit a kórházba, mert nem volt szabad ágy, aztán jött csak az igazi sokk a hozzátartozóknak: Marika néni eltűnt, mindezt eltitkolta az intézmény.
Tavaly ő próbálta eltitkolni az MNB alapítványok milliárdos költekezését, akkor azzal érvelt, hogy a pénz még az elszórása előtt "elvesztette közvagyon jellegét".