2011. május 19. csütörtök

máj. 19
4:48
Svéd luxusnyugdíjasok lephetik el a magyar szállodákat (Pénzcentrum)
Folyamatosan nő a 60 év feletti lakosok száma az Európai Unió tagországaiban, ezzel együtt pedig egyre több időskorú marad társadalmilag és gazdaságilag is aktív. A felnőttképzésben, munkavégzésben és nem utolsósorban a turizmusban is egyre nagyobb részt vállaló társadalmi réteg piaci erejének kiaknázása például a gyógyturizmusáról ismert magyar gazdaságnak is érdekében állna. Ehhez azonban az…
máj. 19
5:18
Igenis, van ellophatatlan autó (ProfitLine)
A luxusautók iránti kereslet nemcsak a gépjárműpiacon, de az autótolvajok körében sem esett vissza az utóbbi években. Ugyanakkor a járművek védelmére nem fordítanak kellő figyelmet a tulajdonosok, a valódi biztonságot kínáló műholdas távfelügyeleti megoldásokat csak alig 30 százalékuk veszi igénybe.
máj. 19
6:09
Jelentősen növelte eredményét a Mol az első negyedévben (Infostart)
A Mol Csoport 92,7 milliárd forint nettó eredményt ért el az első negyedévben, szemben az egy évvel korábbi 19 milliárd forinttal, a társaság bevétele 34 százalékkal 1177,2 milliárd forintra nőtt, a profit lényegében megegyezik az elemzők által várt 95,5 milliárd forinttal.
máj. 19
6:24
Az OTP 37,2 milliárd forint adózott nyereséget ért el az első negyedévben (Infostart)
Az OTP Bankcsoport az idén az első negyedévben 37,2 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el, ami több mint a duplája az elmúlt negyedévi 17,4 milliárdnak, és 12 százalékkal alacsonyabb a tavaly azonos időszakinál - tette közzé a bank csütörtökön publikált gyorsjelentésében. A negyedéves adózott eredmény jobb lett az elemzők által várt 34 milliárdot kissé meghaladó konszenzusnál.
máj. 19
6:24
Az olaszok visszahozták a lírát (ProfitLine)
Ismét lírával fizethettek a szicíliai Brolo lakosai, ahol három napra álltak vissza az euróról az olasz valutára.
máj. 19
6:57
Freesoft - jelentősen csökkent a veszteség az I. negyedévben (ProfitLine)
FreeSoft Szoftverfejlesztő és Számítástechnikai Szolgáltató Nyrt. a tegnapi nap folyamán a BÉT honlapján közzétette a nemzetközi számviteli standardok (IAS-IFRS) szerint készült, és nem auditált adatokat tartalmazó 2011. I. negyedéves konszolidált jelentését.
máj. 19
7:06
Jelentősen növelte eredményét a Mol (Privátbankár)
A Mol Csoport 92,7 milliárd forint nettó eredményt ért el az első negyedévben, szemben az egy évvel korábbi 19 milliárd forinttal, a társaság bevétele 34 százalékkal 1177,2 milliárd forintra nőtt, a p...
máj. 19
7:08
Az OTP 37,2 milliárd forint adózott nyereséget ért el az első negyedévben (Privátbankár)
Az OTP Bankcsoport az idén az első negyedévben 37,2 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el, ami több mint a duplája az elmúlt negyedévi 17,4 milliárdnak, és 12 százalékkal alacsonyabb ...
máj. 19
7:10
Emelkedett a TVK árbevétele, nyereséges volt az első negyedévben (Privátbankár)
Az első negyedévben éves összehasonlításban 26,7 százalékkal 107,52 milliárd forintra növelte árbevételét a Tiszai Vegyi Kombinát (TVK), s a 2010 első negyedévi 615 millió forint adózott veszteséggel ...
máj. 19
7:12
OTP: ismét jobb lett! (Portfolio)
Az általános tőkepiaci gyakorlathoz képest kissé furcsa módon az OTP saját gyűjtésű elemzői konszenzussal rukkolt elő az idei első negyedévben, és jelentjük, sikerült megugrania ezeket a konszenzusos...
máj. 19
7:14
TVK: javuló számok, gyenge kilátások (Portfolio)
A javuló iparági környezetben jelentős mértékben emelkedő profitabilitást mutatott a TVK az első negyedévben, ami elsősorban a volumen növekedésnek volt köszönhető. A kilátások tekintetében azonban...
máj. 19
7:24
Szenvedhet idén a csigapiac (Privátbankár)
Tavaly az esős, viharos időjárás miatt nem tudták teljesíteni a gyűjtők és felvásárlók a rendelkezésre álló 2000 tonnás csigakvótát, idén az aszályos időjárás miatt nem lesz meg a "plafon" - írta csüt...
máj. 19
7:26
Oszkó megdícsérte a Fidesz gazdaságpolitikáját (Privátbankár)
A jelenlegi kormány gazdaságpolitikája jó irányba alakul, ugyanis végre elkezdtek foglalkozni a húsz éve halogatott kérdésekkel - nyilatkozta a Bajnai-kormány volt pénzügyminisztere
máj. 19
7:30
A felsővezetők hatszor annyit keresnek, mint egy átlagpolgár (HR Portál)
Tavaly már ismét emelkedtek a vezetői fizetések Ausztriában a 2008-as és 2009-es válságos esztendőben elszenvedett megvonások után.
máj. 19
7:30
TVK - osztalékfizetés rendje (ProfitLine)
A Tiszai Vegyi Kombinát Nyrt. 2011. április 14. napján megtartott éves rendes Közgyűlése a 2010. üzleti év tekintetében 1.991.849.126 forint osztalék kifizetéséről határozott a Társaság által kibocsátott, névre szóló törzsrészvényekre vonatkozóan. Az egy részvényre jutó bruttó osztalék ez alapján: 82 forint. Az osztalékfizetés kezdő napja: 2011. június 06 - olvasható a BÉT honlapján
máj. 19
7:32
Meghaladta a várakozásokat az OTP eredménye (ProfitLine)
Az OTP Bankcsoport az idén az első negyedévben 37,2 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el, ami több mint a duplája az elmúlt negyedévi 17,4 milliárdnak, és 12 százalékkal alacsonyabb a tavaly azonos időszakinál - tette közzé a bank csütörtökön publikált gyorsjelentésében.
máj. 19
7:33
Feketefoglalkoztatás és visszatartott fizetés: mit tehet a munkavállaló? (Adózóna)
Mit tehet, ha munkáltatója telefonon értesíti elbocsátásáról, majd a két hetes felmentési időt is ledolgoztatná Önnel? Olvasónk kérdésére az Adózóna munkajogásza, Horváth Linda válaszol.
máj. 19
7:34
Meglovagolták az emelkedő olajárat az USA piacok (ProfitLine)
A technológiai és az energetikai szektor vezetésével három veszteséges napot követően emelkedéssel zárult a szerdai kereskedési nap az USA piacokon.
máj. 19
7:42
Megtorpantak - a jobboldal tovább harcol Budapestért? (Privátbankár)
Tarlós István az elmúlt hetekben leginkább jelképes ügyekben exponálta magát. Megtorpant a városüzemeltetési reform?
máj. 19
7:44
Roosevelt unokája neheztel, de végleges az átnevezés (Privátbankár)
Roosevelt unokájától kapott levelet Tarlós István a Rooselvelt tér átnevezése miatt. A főpolgármester válaszában várhatóan kifejti, hogy a főváros más pontján lesz az új Roosevelt tér
máj. 19
7:48
Faragott a veszteségeken a FreeSoft (Portfolio)
Közzétette első negyedéves eredményeit a FreeSoft, a számok alapján továbbra is az látszik, hogy az iparági fellendülés még várat magára. Bevételben 12%-os növekedést sikerült hozni, s bár EBITDA-ban...
máj. 19
8:00
Az IMF-vezér ártatlannak vallotta magát, de lemondott (Privátbankár)
Azonnali hatállyal lemondott Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója - jelentette be a szervezet igazgatótanácsa csütörtökön. Hozzátették, hogy megkezdik az új vezérigaz...
máj. 19
8:03
A nagyobb cégek szívesebben fogadnak szakmunkástanulót (HR Portál)
A magyar cégek háromnegyede foglalkoztat szakmunkást. A kérdés kapcsán, hogy fogadnának-e szakmunkástanulókat gyakorlatra a pozitívan nyilatkozók aránya a cég méretével párhuzamosan emelkedik, legkisebb arányban az 50 fő alatti, legnagyobb arányban az 500 fő felettiek foglalkoztatnának szakmunkástanulót.
máj. 19
8:03
Azonnali hatállyal lemondott Dominique Strauss-Kahn (ProfitLine)
Azonnali hatállyal lemondott Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója - jelentette be a szervezet igazgatótanácsa csütörtökön.
máj. 19
8:05
Orbán: Kifejezetten biztatóak a friss foglalkoztatási adatok (HR Portál)
Kifejezetten biztatóak a foglalkoztatásról szerdán közölt magyarországi adatok - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben, az úgynevezett európai üzleti csúcstalálkozó színhelyén a sajtónak nyilatkozva.
máj. 19
8:05
Ismét recesszióban a japán gazdaság (ProfitLine)
A japán gazdaság az első negyedév folyamán a márciusi természeti katasztrófának köszönhetően az elemzők várakozásainál közel kétszer nagyobb mértékben zsugorodott.
máj. 19
8:06
DSK lemondott (Portfolio)
Azonnali hatállyal lemondott Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója - jelentette be a szervezet igazgatótanácsa csütörtökön. Hozzátették, hogy megkezdik az új...
máj. 19
8:07
Nyereségről számolt be a TVK (ProfitLine)
Az első negyedévben éves összehasonlításban 26,7 százalékkal 107,52 milliárd forintra növelte árbevételét a Tiszai Vegyi Kombinát (TVK), s a 2010 első negyedévi 615 millió forint adózott veszteséggel szemben 1,39 milliárd forint nyereséget ért el.
máj. 19
8:18
Fogászati támogatás: a kormány meghallotta a szakma hívó szavát? (Privátbankár)
Nincs semmi kapcsolat az egymilliárd forint átcsoportosítása és a fogorvos személye között - nyilatkozta Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője
máj. 19
8:24
Csúcstermelés, jó ár mellett - Mégsincs MOL meglepetés (Portfolio)
A várakozásoknak nagyvonalakban megfelelő első negyedéves eredményszámokat közölt a MOL. Az olajcég a szegmensek teljesítményének kimutatási gyakorlatában jelentősebb változtatásokat eszközölt. A...
máj. 19
8:36
A vártnál is jobban csökkent a japán GDP (Privátbankár)
Japán hazai összterméke (GDP) 0,9 százalékkal elmaradt az előző negyedévitől - közölte a japán kormány csütörtökön. Második negyedéve csökkent a japán GDP. Az elemzők csak 0,5 százalékos visszaesést ...
máj. 19
8:36
Lemondott az IMF szexbotrányba keveredett vezérigazgatója (HR Portál)
Dominique Strauss-Khan, az IMF szexbotrányba keveredett vezérigazgatója felajánlotta lemondását - ezt maga az érintett jelentette be közleményében.
máj. 19
8:36
Folytatódhat a kiigazítás az európai piacokon (ProfitLine)
Az emelkedő nyersanyagárak nyomán az amerikai piacokon mutatkozó tegnapi optimizmust meglovagolva folytatódhat az emelkedés az európai piacokon is, ugyanakkor a némiképp árnyalhatja a hangulatot, hogy a japán gazdaság a természeti katasztrófa miatt a vártnál közel kétszer nagyobb mértékben zsugorodott az első negyedévben.
máj. 19
8:38
K+F: egyértelműsítenék az adókedvezményeket (Privátbankár)
A kutatás-fejlesztésre és innovációra igénybe vehető adókedvezmények radikális átalakítására készül a kormány; a nyár végére várható a döntés
máj. 19
8:38
Fizetni fognak a hallgatók, akik nem végzik el az egyetemet? (HR Portál)
A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) szerint meg kell vizsgálni, hogy a felsőoktatásból önhibájukból lemorzsolódó vagy diplomájukat külföldön hasznosító hallgatók hogyan fizessék vissza képzésük költségét a magyar államnak.
máj. 19
8:38
Állami Nyomda - kitört a részvény, megugrás jöhet (ProfitLine)
Mai elemzésünkben a kisebb likviditású részvények közül az Állami Nyomdát választottuk, mert hosszú 'csipkerózsika álmából" felébredni látszik a részvény az elmúlt napokban.
máj. 19
8:40
Levelet kaptak a képviselők a rendvédelmi dolgozóktól (HR Portál)
A Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete (BRDSZ) szerint példa nélküli az Európai Unióban az, ami most Magyarországon történik, hogy csaknem 600 ezer, korkedvezményes nyugdíjban részesülő embert akarnak visszakényszeríteni a munka világába. Az erről szóló levelet a szakszervezet szerdán az összes parlamenti képviselőhöz eljuttatta.
máj. 19
8:42
Csúcstermelés, jó ár mellett - Még sincs MOL meglepetés (Portfolio)
A várakozásoknak nagyvonalakban megfelelő első negyedéves eredményszámokat közölt a MOL. Az olajcég a szegmensek teljesítményének kimutatási gyakorlatában jelentősebb változtatásokat eszközölt. A...
máj. 19
8:42
Használt holland buszok jönnek Budapestre (Pénzcentrum)
Környezetbarát alacsonypadlós buszok érkeznek Budapestre Hollandiából. A 13 darab Van Hool A 300-as buszok beszerzésével a régi járművek felújítását spórolja meg a vállalat. A 26 250 euróba (7 millió forint) kerülő buszok vételára elmarad egy régi Ikarus felújítási költségétől - írja a Napi Gazdaság....
máj. 19
8:44
Emelkedő nap az amerikai tőzsdén (Portfolio)
Az amerikai részvénypiacok első néhány órában jellemző szolid emelkedésébe a Fed áprilisi kamatdöntő ülésén készült jegyzőkönyv megjelenése vitt további lendületet, az elért szinteket pedig meg is...
máj. 19
8:45
A japán GDP 0,9 százalékkal csökkent az első negyedévben (Infostart)
Japán hazai összterméke (GDP) 0,9 százalékkal elmaradt az előző negyedévitől - közölte a japán kormány csütörtökön. Az elemzők csak 0,5 százalékos visszaesést vártak.
máj. 19
8:46
Ismét recesszióban a japán gazdaság (Portfolio)
A márciusi földrengés miatt 2011 első negyedévében a vártnál sokkal rosszabban teljesített a japán gazdaság. A japán statisztikai hivatal ma hajnali jelentése szerint negyedéves alapon 0,9, évesítve...
máj. 19
8:48
Budapest Airport: nem áll meg a fellendülés (Portfolio)
Idén áprilisban 734 461 utas fordult meg a budapesti repülőtéren, ami (a tavaly áprilisi négynapos "vulkáni" kényszerszünet hatásait beszámítva) mintegy 8% százalékos növekedést jelent a 2010-es év...
máj. 19
8:50
Dicséretet kapott a kormány Oszkó Pétertől (Portfolio)
A jelenlegi kormány gazdaságpolitikája jó irányba alakul, ugyanis végre elkezdett a politika foglalkozni a húsz éve halogatott kérdésekkel - jelentette ki Oszkó Péter korábbi pénzügyminiszter. A...
máj. 19
8:52
Május végén vehetsz utoljára TVK-t az osztalékért (Portfolio)
Mint ismeretes a TVK 2011. április 14-én megtartott éves rendes közgyűlésén részvénenkénti 82 forint osztalék kifizetéséről döntött a tavalyi év után, tegnap pedig a társaság közzétette az...
máj. 19
8:54
A TVK június 6-án kezdi meg az osztalékok kifizetését (Privátbankár)
A Tiszai Vegyi Kombinát (TVK) Nyrt. június 6-án kezdi kifizetni az idei közgyűlésen megszavazott, részvényenként 82 forintos osztalékot - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A 2010....
máj. 19
8:54
A kedvezőtlen makroadatok nyomás alá helyezték Ázsiát (Portfolio)
Hiába a szép amerikai záró, az ázsiai indexek vegyes mozgással zárták a napot az elmúlt két nap emelkedése után. A hangulatnak nem kedvezett, hogy a japán gazdaság az előzetes 0,5%-os csökkenéshez...
máj. 19
9:00
József Nádorba olvadhat a Corvinus (Portfolio)
Nyár közepéig mégsem zárná le, hanem későbbre halasztaná a kormány a felsőoktatási intézménystruktúra átszervezését. A tervezés azonban eközben is zajlik, a Corvinus Egyetem egy elképzelés szerint...
máj. 19
9:02
Beolvadt a Fotex leány (Portfolio)
A Fotex tegnap megjelent közleményében luxemburgi leányvállalatának beolvadásáról tájékoztatta a befektetőket. A társaság luxemburgi leányvállalata, a Downington Holding Sárl 2011. április 7-i...
máj. 19
9:04
Ma vehetjük meg utoljára osztalékért az Egist (Portfolio)
Ma forognak utoljára a 120 Ft-os osztalékkal az Egis részvényei, így a holnapi szelvényvágás után már osztalék nélkül kereskedhetünk a társaság papírjaival. Az osztalék megegyezik a korábbi...

Keresés